Kardos Tiborcz: Vészleállító

Share

A legelejére ez a bölcs vers kerüljön mottóul az emlékezéshez.

Lord George Gordon Byron

Strófák zenére

Mi a boldogság? A remény?
Szivünk inkább a múltba tér:
Az emlék boldogsága fény,
Hajnalt előz, alkonyt tulél.

Min emléked ma rejtve ring,
Szived mohó reménye volt;
S reményed illó kincse mind
Szelíd emlékezésbe folyt.

Jaj! mindez csak játszik velünk:
Előre rászed holnapunk,
Múlt álmunk már nem lehetünk
S rossz rágondolni, mik vagyunk.

Rónay György fordítása

They say that Hope is Happiness

They say that Hope is happiness;
But genuine Love must prize the past,
And Memory wakes the thoughts that bless:
They rose the first—they set the last;

And all that Memory loves the most
Was once our only Hope to be,
And all that Hope adored and lost
Hath melted into Memory.

Alas! it is delusion all:
The future cheats us from afar,
Nor can we be what we recall,
Nor dare we think on what we are.

Kicsi voltam, de nem jelentéktelen a Rembrandtok alatt. Előzőleg egy jó órát álldogáltunk a sorban, a múzeum pénztáránál jegyekért. Akkoriban Magyarországon még, vagy már nem álltak hosszú sorok a múzeumok előtt. Ez szokatlan volt. Amint az is, hogy legalább negyvenféle piktogram adta tudtunkra, hogy mit szabad és mit nem a múzeumban. Fagyit, ernyőt, fényképezőgépet, táskát tilos bevinni, tilos hangosan beszélgetni, vagy enni. A jegyszedők és a teremőrök nagyon szigorúan megvizsgálták a gyanús elemeket és a gyanús elemek kabátzsebeit. A cerberusokkal már egyedül kellett megküzdenem, mert Tiborcz, ő írta és mondta cz-vel a nevét, végül úgy döntött, hogy nem jön be velem. Inkább megvár az esős, hideg, sötétszürke ég alatt. Így aztán egyedül léptem be az első terembe, ahol az alul sorjázó, hatalmas, fekete festmények fölé is akasztottak még egy sor hatalmas, fekete festményt. Hátraszegett fejjel, mint egy sötét szakadék aljáról kukucskáltam a terem teteje felé. A képektől vastag, sodrott zsinór jelölte ki a tisztes távolságot, tényleg egy helyben forgolódtam, hogy mindent szemügyre vegyek.
Már csak ezért sem lehettem jelentéktelen, hiszen magam is festő lévén, tudtam, hogy ezeket a képeket megfesteni nem könnyű, de meg lehet csinálni.
A harmadik teremben Tiborcz a hátam mögé került és szólt, hogy mégis bejött, mert itt, mármint Amszterdamban, a múzeumokban ismerkednek a férfiak és nem akar elveszíteni. Olyan kétségbeesett toporgott türelmetlenségében és olyan szánalomra méltóan szorongott a festményektől, hogy végül elhalasztottam a múzeumlátogatást.
Akkor még nem tudtam, hogy amióta nem találkoztunk, azóta a szorongás, az üldözöttség és a sóvárgás vált a meghatározó állapotává. Sóvárgás a szerelem után, a szabadság után, a színpad után, az alkohol után, egy másik, egy jobb hely után.

Legyen 1978. Egy-két évvel több vagy kevesebb, ma már nem számít. Tiborc a legjobb barátnőm férje volt. Már akkor ismertem, amikor még csak jártak. Mindenki zseninek tartotta, ő is annak tartotta magát. Az Egyetemi Színpadon színészkedett, rendezett. Rusztot tartotta mesterének. Az ELTE-re járt francia és nyilván még valami szakra. Nagyon jó humora volt és a társaságában csak nevettem állandóan. Erre ő is így emlékezett. Elhatároztuk, hogy írunk együtt egy musicalt. Minden szabadidőnkben csépeltük a zongorát, téptük a gitárhúrokat és tényleg hozzákezdtünk az íráshoz. Én akkoriban annyira el voltam foglalva a saját küldetéstudatommal és feltétlenül a hivatalos fórumok előtti megfelelni vágyásommal, hogy bár mindenhová elmentem, mindent megnéztem, de nem tartottam teljes értékűnek az alternatív megmozdulásokat. Egyik Egyetemi Színpadi előadásukra a rendőrség is betoppant, Tiborcz gitárja egy rendőr fején repedt szét.
Aztán a házassága is tönkrement, elváltak és Tiborcz elhagyta a neki már régóta szűkös országot. Az Isten háta mögül, Nyíregyházáról jött Pestre és egy kis veszteglés után, meg sem állt Amszterdamig. Mi mindannyian vidékiek voltunk. Egyszer már elhagytuk az otthonunkat, amikor Pestre kerültünk, bele is rokkantunk mind. De a Nyugat, az más. Hamar kiderült, hogy nem tud létezni gyökerek nélkül. A honvágy szívszaggató érzés. Haza nem jöhetett, hiszen a szocializmusban börtön járt a hazatérő disszidenseknek. És miért jött volna, itt nem változott semmi. Megkért, hogy menjek ki hozzá. Nem is sejtettem, hogy szerelmes belém. Meglátogattam, de hazajöttem, azzal az ígérettel, hogy visszamegyek hozzá és a felesége leszek. Azzal búcsúztatott, hogy többé nem látjuk egymást, és ez így is lett. Nem tartottam meg a szavam. A szocializmusban nem kaptam útlevelet és a várakozás egy idő múlva reménytelenné vált. Bár jobb színben tűnhetnék fel, de elfordultam tőle.
Amikor már szabadon lehetett jönni-menni – a rendszerváltás után, akkor hazajött, de ezt már csak hallomásból tudom. Többé nem kerestük egymást. 2001-ben meghalt.

Amikor ezt a darabot írta – legalább harminc éve – akkor még nem volt számítógép, sőt azt hiszem még villanyírógép sem. Nem tudom, hogy nála maradt-e példány, és ha igen, akkor vajon mihez kezdett vele. A másolatok selyempapírra készültek, kettőt-hármat még átütött az indigó.
Megörültem, amikor előkerült és elhatároztam, hogy közzéteszem, hátha megörül neki még valaki, aki ismerte őt. Nemcsak róla emlékezhetek meg így, hanem betekintést engedek egy újabb szemszögből a mi akkori, földalatti életünkbe itt Magyarországon.
A mechanikus írógép kocsi-távolságnak megfelelő tördelést imitáltam a musical begépelésekor. A kották, néhány volt, elvesztek. A dallamok örökre a fülemben lesznek.

Ajánlás

VÉSZLEÁLLÍTÓ

musical vázlat és songok, belépők, kilépők és az áriák

Rózsaszín metró-állomás. Rendezői bal aranymetszésében egy ró-
zsaszín világító óra majd önmagát reklámozza. /néha csak ő
és a zene vannak a színen./ Hátul a teret lezáró hatalmas rózsa-
szín drapéria. Erre vetítjük a koreográfiával összehangolt
filmbetéteket.

A szín sötét. Távolról közeledő nevetgélés, jópofás-
kodás. Metrósok egyenruhás kis csapata érkezik. A derengés-
ben is jól látható, hogy nem a megszokott egyenruhában…
Öten érkeznek. Elől hárman, hátul ketten. Mindig az előadást
megelőző nap televízió műsorát beszélik meg, azon viccelődnek
vagy komolykodnak. Hah, most a szín feldereng. Még ketten ér-
keznek ellenkező irányból. Üdvözlik ugratják egymást. Aztán
lassan mindenki végezni kezdi automatikus feladatait, eltűn-
ve a színről. Most valaki /I.m/ felhúzza a nagyórát, amely
hirtelen rózsaszíű fénnyel világítani, majd erősen ketyeg-
ni kezd. Mindenki elfoglalta a munkahelyét, a szín ahogy kiürül,
úgy világosodik. Recsegés… A megafon akadozva megszólal…

megafon: rem a biztonsági ..ávót szabadon..hagyni………………..
saját érde…./sípolás/ rem hagyják szabadon a …………..
/sípolás/ és fogják meg ….zgó gumikorlátot……………
rem a biztonsági………………………………………….
/A magnószöveg egyre inkább felgyorsul és felerősödik, egyre inkább
sipákolva folyamatosan hadar. A hangzavar csúcsán nagy robajjal be-
fut az első metrószerelvény. Álmos, elhasznált munkásruhákba öltö-
zött utasok szállnak ki a vonatból. Tízen vannak /Kassák Lajos
emlékének/ koruk kideríthetetlen, változékony és csalóka. Csupán
csoszogásuk hallatszik, ahogy eljutnak az erősen ketyegő óráig.
Ennek a ketyegésnek a ritmusából nő majd ki a zene is. Most
még csönd. Megállnak az óra előtt, és figyelik. Naránó balról be-
siet. Sokat sejtető iróniával:/
Naránó: Ezer bocsánat!…kérem, bocsássanak meg a késésért.
De hát ez az iram. Ez a tempó… na és a felelősség.
/Csak első melós – I. m. – figyel rá, a többiek továbbra is a nagy-
órát bámulják. Naránó és I. m. tekintete találkozik. Ebben a pillanat-
ban kedvesen kuncogva jobb hátulról előrelép a fénybe Nárielle, Naránó
párja. Már tiszta szívből kacag. Hasra vágja magát, lábát lóbázza és
valami finomságot majszol./
Nárielle: Akkor hát… itt az idő /kacag/ … Uraim!…
/Egy pillanatra kedvesen nyelvet ölt Naránóra, aki gyerekes
grimasszal válaszol, majd pedig a fejét csóválja./
Naránó: Drágám… az idő vasfoga olyan, mint a mi fafejünk.
Itt ül a nyakunkon, és adott! /felmutat a nagyórára/
/Kezet fog I. m-el./ akkor hát…

AZ ÓRAEGYEZTETŐK DALA
/staccato, piano, olyan az egész világ, mint a pengetett
hegedűhúr/ /óraegyeztetők tánca/
I.m: Az óráinkat egyeztetjük /kórus ismétel/
Naránó: Na és a történéseket
Nárielle: Ez bizony örökös stornó
I.m: Az egyeztetés pillanatai /kórus ismétel/
Naránó: Boldogsággal tölthetnek el
Narielle: Hiszen itt minden egyezik
I.m: A megáll-lapo-lapo-dás miatt /kórus ismétel/
Naránó: Aminek kérdése minden
Kórus: Hiszen itt minden egyezik
Hiszen itt minden egyezik
A megáll-lapo-lapo-dás miatt
Nárielle: Lehet…
I.m: Bizony…
Naránó: De…
Bányista: /ittas bányász, aki most dől ki éppen a sorból, a bal hátsó
sarokba. Végig színen is marad. Hortyog, és néha magához tér.
Ilyenkor majd beleénekel a songokba:/
Cs…csakhogy…
Naránó: A végeláthatatlan vonalon /kórus ismétel/
Kórus: A végek pillanatait
Igazán könnyű egyeztetnünk
Csal megáll-lapo-lapo-lapodás
És szervezettség kérdése
Minden!
/Kép kimerevedik. Csönd, csak a ngyóra ketyeg tovább. Egészen a
rivaldáig botorkálnak a már kísérteties csöndben. Ahogy megállnak
a nagy óra egy régi falióra hangján ütni kezd. Aztán egy pillanat
csönd, amelyben az utasok és a nézők valami álmos farkasszemet néznek.
De a következő percben már mindenki boldog vigyorgásba kezd, és felzúg
a vad rock and roll! Fergeteges tempó./
/Alatta lassan kihúz, tovább száguld a beérkezett, üres
szerelvény./

A FÖLDALATTI KILÉPŐK BELÉPŐJE

Kar: a metró száguld mint a szél
és mint az Álom – célhoz ér
a Rózsaszín Metró-vonal
a fenti széltől eltakar

így nem vakíthat semmi el,
mert mint a Kátrány – úgy szigetel

CSAK TARTSUK BE A SZABÁLYZATOT
AMIT A KÖZPONT KIADOTT
ÉS SÍNEN LESZÜNK MINDANNYIAN
„E L J Ö T T A T E I D Ő D F I A M !”

MERT:
a metró száguld mint a szél
és mint az Álom – célhoz ér
a metró száguld mint a szél
és mint az ÁLOM – CÉLHOZ ér…

Megafon: /rábeszélve a refrénre:/
Tájékoztató a metró mozgólépcső használatáról:
… a mozgólépcső a sétáló ember sebességével halad
egyik kezüket, amelyikkel a gumikorlátot szándékoznák
megfogni, tegyék szabaddá… tegyék szabaddá…
és űgy helyezkedjenek… HELYEZKEDJENEK… a sorban…
hogy a gumikorlát szabad kezük felé essék……………………….
haladási iránnyal szemben, iránnyal ellentétesen közlekedni
KÖZLEKEDNI veszélyes és tilos
/Megrázogatva egymás kezét, vígan, s emelt fővel, bár könnyes szemmel
indulnak el gyalog tovább a metró-alagútban./
/Még halljuk az előző elhalkuló zenét, de már egyre erősebben vissz-
hangzik az alagútból a közeledő víg katonainduló./

katonadal: Ezüstös holdas ég
látlak-e még egyszer én
jaj de fáj – jajdefáj!
Szívem egy kislány után!

Jártunk lenn a kéklő Duna parton
Holdvilágos sötét éjjelen
De ő elment tőlem messze távol
Nem törődött többé énvelem

Te füstös holdas ég…
/Közben lassan érkezik az állomásra az iroodisták, kis -és közép-
káderek, derekas nyuszkovicsok szerelvénye. Fontoskodva lépnek ki
a vonatból. Van, aki leltározza az állomás tárgyait. Van, aki jegy-
zeteket készít, mások hangulatjelentéseket készítenek, van aki a
közönséget veszi szemügyre, van akihez befutnak az információk.
Mindez pillanatok műve. Az alakok erősen atavisztikusak, mindegyik-
nek van valami kis rágcsálóhoz hasonló mozgása. Kideríthetetlen
dolgokat súgnak egymás fülébe. Ismeretlen hivatali utakon iktat-
nak ismeretlen ügyeket. Az induló változatlanul szól. Sőt:
erősödik. Mikor a szerelvény továbbhalad, akkor látjuk meg,
hogy a szerelvényt egy szakasz dalra fakadt, vidám katona tolja.
A katonák most a közönség felé fordulnak, rózsaszín zászlót
bontanakés az utolsó refrén alatt dobogva helyben menetelenek.
Egy csoport kisiskolás szalad be kisdobos és úttörő egyenruhákban.
Miközben egy puszival átnyújtják kis virágcsokraikat a büszke
katonáknak, énekelnek ők is:/
gyermekek: Mint a mókus fenn a fán,
az uttörő oly vidám
ajkáról ki sem fogy a nóta
ha tábort üt valahol
sok kispajtás így dalol
fujja estig kora reggel óta
évek szállanak a nyári fák alatt
oly vidám az ének
boldog dallama így önti dalba ma
csudajó gyönyörű az élet
/A két dal egyszerre hangzik, és egyszerre is fejeződik be. A
hirtelen beállt csöndben a rangidős előrelép és ki szónoklatot
rögtönöz./
A színész ezt valóban rögtönözze egy percig. Eközben az irodisták,
is -és közép-káderek, derekas nyuszkovicsok a szerelvényben zúgo-
lódnak, hiszen az már zárt ajtókkal áll. A kisiskolások feszengenek,
unatkoznak… egy vérszegény kisfiú csöndesen elájul. Kis csoporto-
sulás támad körülötte. Az irodisták már dörömbölnek bentről, és
üveglaphoz szorított arcaikkal félelmetes grimaszokat vágnak. Taps
köszönti a kis szónoklat végét. A katonák fegyelmezetten a vonat
hátához sorakoznak és dalra fakadva tolják tovább a szerelvényt:/
katonák: Ez a vonat fel van virágozva
Az eleje sárgára
Leszerelő öreg bakák számára
Most indulnak végleg szabadságra…
gyermekek: /alatta / Mint a mókus fenn a fán…
/Az egyik víg katona véletlenül elejti a virágcsokrát, és már nem tud
utánanyúlni. A menet eltűnik az alagútban. Mögöttük láthatóvá válik
egy öreg toprongyos koldus, aki a háttérben szájharmonikázik.
Naránó bal, Nárielle jobb oldalon figyelte eddig az eseményeket. Most
egymásra néznek és oldalra biccentik a fejüket. Most csak a szájharmo-
nika hallatszik és a nagyóra ketyeg. – szünet – Naránó és Nárielle
egymást nézik./
Naránó: Papó!
Nárielle: Papóka, ezt most ne. … jó? … Ezt most ne.
/Kivezeti az öreget, miközben Naránó lehajol az elveszett virág-
csokorért. Még a virágokat végigsimítva térdel, mikor kilép az ala-
gútból Ákos és Éva. Egymást átölelve, kéz a kézben állnak. Az óra
ütni kezd. Ákos és Éva egymást nézik. Naránó izgatottan integet
hátra Náriellének, aki lábujhegyen oson be mellé, nehogy megzavarja
a párocskát. Suttogva énekelnek picit/Ön/ironikusan, de nagy szere-
tettel – hol egymásnak, hol a közönségnek, hol a párocskának, akik
persze nem vesznek róluk tudomást.:/
Naránó: Hercegnőm, itt hullámok mossák
Egymástól reszkető kezünket
Nárielle: A végeláthatatlan partokon
Naránó: Érkeznek majd sirályok is
Az üldözők elől
Nárielle: Csőrükben hoznak eltitkolt magot
Naránó: Röptükkel hoznak ránk alázatot
Nárielle: És könnyét veszti majd tekintetünk
Naránó: Ahogy hanyatt, meztelenül a parton
A Nagy Madár
együtt. Valamit int nekünk… /fejüket összedugva kuncognak, majd
Naránó átadja a virágcsokrot a meglepődött Évának. Naránó és
Nárielle két irányba kuncogva kiszaladnak a színről, mint a csíny-
tevő gyerekek. Éva magához szorítja a csokrot, és Ákos mellére
hajtva fejét énekelni kezd. Mit is tehetne egyebet? /
Éva: Mond hová értünk a hosszu utról
Az alagutak végéről mesélj
A gépezetek szerkezete pontos
Akár az óra ami megmutatja
Itt lent mikor van nappal, mikor van éj
De ha szeretsz még arról is mesélj,
Hogy hol teremnek ilyen illatok
Amiktől máris boldogabb vagyok?…
/Arcához szorítja a virágokat./
Ákos: Fogaskerekek kérdése itt minden
A sineké és a kerekeké
Volt idő mikor még nehezen hittem
De már tudom, hogy minden ezeké
A kicsi és nagy óramutatóké,
A sineké és kerekeké.
Így megyünk mi is kéz a kézben, drága
Az atombiztos alagutakon
E biztonság a szeretetünk ára
és én ezt tőled mindig megkapom
e BIZtonsággal
BIZtositott
BIZtonságot
BIZTOS megkapom!
Ákos: Fogaskerekek kérdése itt minden
Fogaskerekek lesznek ujjaink
így megyünk mi is kéz a kézben, kedves
És biztonságban telnek napjaink
Kórus: A BIZtonsággal BIZtositott BIZtonságot
BIZtos, BIZtos megkapom!
Megafon: Kérem a biztonsági sávot szabadon hagyni!
… a BIZtonsági sávot szabadon hagyni!
Azonnal hagyják el a BIZtonsági sávot!
Kórus: /a megafon alatt tovább/
BIZtos BIZtos BIZtos megkapod !
BIZtos BIZtos BIZtos megkapod !
/ahogy a zene halkul, úgy erősödik az új, most beérkező
szerelvény dübörgése. Az érkező fiatalok ütemesen verik
az ablaküvegeket:/
Fiatalok: A kezem a kezem a kezem a kezem a kezem eddig éér
a kezem a kezem a kezem a kezem a kezem eddig éér
/A szerelvényben ifjúgárdisták próbálják fenntartani
a rendet, Az ajtók kinyílnak. Kizúdul a fiatalság. Az
ifjúgárda-parancsnok utasításokat üvölt, de Jámbor, az
anarchista punkvezér kitépi kezéből az elektromos szócsö-
vet és beleüvölt:
Jámbor: Be se nyalhat ez a banda
a pofátok olyan randa!
/A punkoid figurák erre ütemesen ugrálni és üvölteni
kezdenek, és szorgalmasan rázzák az ég felé öklüket.
A gárdisták próbálják őket megfékezni, egyelőre még ke-
vés sikerrel./
Punkákók: Rohadt szemét banda
Mennyetek a Bankba
Irjátok egy rohadt tökre
Engem ti tettetek tönkre
Mocskos kurva banda
Mennyetek a francba!

Be se nyalhat ez a banda
a pofátok olyan randa!
Megafon: …rem a BIZTONSÁGI….ÁVÓT SZABADON hagyni!
…rem a BIZTONSÁGI….ÁVÓT SZABADON hagyni!
/Erre a punkákók a többiek segítségével felszaggatják
a biztonsági sáv gumiburkolatát. A gárdisták közül többen
vetkőzni kezdenek és elhajigálják, vagy egyszerűen kifor-
dítják, megszaggatják egyenruháikat, és csatlakoznak.
Teljes a tömegőrület. Mit mondjak: a maradék gárdisták
nem urai a helyzetnek. A megafon össze-vissza zagyvál:/
megafon: …remaBIZtonságiaBIZtonságia..zanakazajtókzáródnakazajtók..
éermne…lljanakbea….baa…relvénykocsiszinbehuz! Behuz
behuzbehuz…/sipolás/ remaBIZtonsági……térkövetkezik
vetkezikkocsiszinbehubehubehuzbehuz / sipolás / rema BIZtonsági
aBIZtonságiaBIZtonsági –
/Festékeke kerülnek elő, magukat, egymást festik a gárdis-
ták arcára is kerül a fetékből, akik közül ezt többen
letörlik, néhányan szeretnének visszaöltözni. A punkákók
ezt megpróbálják megakadályozni. A megafon sípol. /
punkákók: A kezem a kezem a kezem a kezem eddigéér
Patakzika zerembőla véér!
Ésakez mégise digér!
MÉGISEDDIGÉÉR!
őlesza kezesema kezesema kezesem
nemleszmajd kezesem keze sem keze sem

ittkérem lekezelnek
utánameg kezelnek
ittkérem lekezelnek
utánameg kezelnek

/Sziréna. Biztonsági osztag rohan be. Rendet raknk.
Néhány punkákót büszkén vezetnek el kíséretükben a gár-
disták. Az utolsót ketten rángatják el és „viktóriát” dobál-
va hörög a könnygáz-spraytól. Míg a többiek fáradtan ledől-
nek, addig Asztmatikus Hölgy veti magát az utolsó távozók
után:/
AszHölgy: Fiaam!
/Két biztonsági osztagos felugrik, de néhány punkákó
jótékonyan visszarántja AszHölgyet, aki fuldokolva temeti
tenyerébe arcát. De hamar összeszedi magát, és egy egyre
keményebb alapütemet tapsolva lép a tápászkodó punkákók
közé, akik azonnal átveszi az ütemet, és a maguk módján
„elragadtatva” figyelik, hogy mit művel, mit énekel./
AszHölgy: /alatta fújják a punkákók:
Be se nyalhat ez a banda
a pofájuk olyan randa!
rohadt szemét banda
mennyetek a francba…/
allergiám asztmatikus
de kiröhög a patikus
higgyétek fullasztó ez itt
higgyétek fullasztó ez itt
ezek a lenti orvosok
véreskezü mészárosok
higgyétek fullasztó ez itt
higgyétek fullasztó ez itt
a büzös mészárszékeket
dekorálják a smasszerek
és dohos alagutakon
magam vígan vonszolhatom
higgyétek fullasztó ez itt
higgyétek fullasztó ez itt

higgyétek el, indulni kell
egy fuldokló nem énekel
az övé hörgő fájdalom
ha szól még, erről szól dalom …
/a punkákók veszett dobolása közben két vissza-
tért biztonságis elvezeti a köhögő rohamot
kapott hölgyet. A punkákók lassan elcsendesed-
nek, aludni készülődnek. Az óra ütni kezd.
Éva döbbenten figyeli az eseményeket. Többször
oda akar rohanni, de Ákos mindig visszatartja,
és magához szorítja./
Ákos: Fogaskerekek itt mindenhova
Ahogy egymásba kapnak a fogak
Nehogy elragadtatsd magad
Csak figyeljünk és majd elviszlek innen
Tovább megyünk az alagutakon
Mert ezen áll és ezen bukik mindenhova
És ennél bölcsebb lehetőség nincsen.
Éva: Talán nem csak figyelni kellene
Bámulva mások szenvedéseit
De nem tudom mit is tehetnék ellene
Talán szeretni kellene
Az Mindenkin segit
/csönd. Koldus csoszog be balról szájharmonikázva.
Bányista magához tér, énekelget rá halkan. Valahogy így:/
Bányista: seperteme leget
seperjenmán máás sis…
/Koldus Bányista mellé telepszik, kap egy korty pájinkát,
elszunnyadnak. AszHölgy összetörten, nagyon lassan érke-
zik vissza. A leghátsó sarokba kuporodik, és mereven bámul
valami pontot. Csönd. Csak az óra ketyeg………………..
Ofélia rohan be feldúltan. Ákos hátrább húzza Évát, a fia-
talok és a többiek is felriadnak./
Ofélia: NEMNEMNEMNEMNEMNEMNEMNEMNEMNEEEEEM!
Hogy én hazudtam
Vagy te hazudtál
Vagy ő hazudott
Vagy mi hazudtunk
ELÉGELÉGELÉGELÉGELÉGELÉGELÉGVOOOÓLT!
ELÉGELÉGELÉGELÉGELÉGELÉGELÉGVOOOOOÓÓÓLT!
Üres a bolt, üres az égbolt
minden csak volt, az égbolt kék volt
és van aki még semmit nem kapott
inkább legyek tetem, mint techalott!
Ahogy a sinen száguld a kerék
még minden nyakra egyformán hatott
inkább legyek tetem, mint techalott!
A szerelem, a hit és az igazság!
Most én hazudtam vagy ő hazudott
sakálok közt egy sebzett állat
a csalódások végképp körbeálltak
és rájuk semmi semmi semmi nem hatott
inkább legyek tetem
mint techalott !
/Ofélia visszafojtottan zokog. Egész testében remeg./
Jámbor: Ez itt a techalottak bálja
mindenki megtalálja
MAGÁT
A techalottak bálja
legjobb ha leokádja
MAGÁT
itt mindenki zgy járja
ahogy megjárni kell
menetrendszerü járat
csak bejáratni lejáratni kell
MAGÁT
Ofélia: /el-elcsukló hangon:/
ezekre semmi semmi semmi nem hatott
… inkább legyek … tetem
… mint techalott
Ákos: /Évához/
Tudod, az idegpályák, kedves
Elpályáznak a pályaképből egyszer
Ha nagyon alacsony a pályadíj
És túl magasra tettük föl a mércét
Az emberek fegyelmezetlen részét
Elsodorja a hév és elviszi a láz
Merő illúzió a nagy emóció
Mindig csak összetör és megaláz.
Éva: Hogy… én… hazudtam
Vagy… te… hazudtál
Vagy… ő… hazudott
Vagy…mi… hazudtunk…
punkákók: a szemem kinyitom
és sehol semmi nyom
bezony haver
egy lenti rossz bazár
végképp magába zár
kizárt hogy nyilna
bezony haver
punkákók: szememben férgek, nyakamon inda
de lent már soha nem lesz razzia
frankón ki kell nyiffannia
a betemetett testnek
bezony haver
téged is megkeresnek
bezony haver
ezek a földalatti tesztek
bezony haver, bezony haver
ti is ganéllyá lesztek
ti is ganéllyá lesztek
/Ismétlik Ákos véleménye alatt is./
Ákos: Bizony haver
A teszteket jól ki kell tölteni
Bizony haver
Nem kell egzaltált jelmezt ölteni
Bizony haver
Nem kell az észre nyelvet ölteni
Bizony haver
A poharakba mérget tölteni
punkákók: bezony haver, bezony haver
ti is ganéllyá lesztek…
/csönd. Óra ketyeg. Ofélia hangtalanul zokog.
Éva bizonytalanul tünődő dala közben lép ki
az alagutból Bálint. Szótlanul áll. Próbálja
felfogni, hogy mi is történik itt./
Éva: Hogy… én… hazudtam
Vagy… te… hazudtál
Vagy… ő… hazudott
Vagy…mi… hazudtunk…
Ofélia: /Éva ismétel alatta végig/
/Liraibb és staccatóbb, mint az előbb, lassan
kezd és egyre erőteljesebb./
Elég…elég…elég…elég volt
üres a bolt…üres az égbolt
minden csak volt…az égbolt…kék volt
…ahogy a sinen száguld a kerék
még…mindenkire egyformán hatott
Ofélia: inkább legyek tetem, mint techalott!
/Alatta egyre erősödve éneklik a punkákók és Ákos előző
„kettősüket”./
/érkező metrószerelvény közönség oldalán erősödő robaja.
A zene most a legerősebb. Mindenki a magáét fujja. Ezt
Ofélia sikoltása szárnyalja túl:/
ELÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉG
/Felugrik a nézőtéri sinpárra érkező vonat elé akarja
vetni magát. Csak Bálint ugrik utána. Visszarántja,
két karjával átszorítja a kapálózó Oféliát, aki sikoltozva
zokog, rug-vág-harap. A vonat hangját halljuk: megállás
nélkül átrobog az állomáson. Bálint hátrább huzza és földre
engedi Oféliát. Az összekuporodva szipog./
Éva: Talán…
Bálint: nemcsak figyelni kellene…
Bámulva mások szenvedéseit…
Éva: De… nem tudom…
Ofélia: mit is tehetnék ellene
Éva: talán…
Bálint: szeretni kellene
az mindenkin segit…
a legsötétebb zugot is kitölti
ahol az ész hiába méreget
szemmel nem is látható fényeket…

És előkerült az első vázlat is.
VÉSZLEÁLLÍTÓ
/vázlat/
Rózsaszín metró-állomás. Rendezői bal aranymetszésében egy ró-
zsaszín világító óra majd önmagát reklámozza. /néha csak ő
és a zene vannak a színen./ Hátul a teret lezáró hatalmas rózsa-
szín drapéria. Erre vetítjük a koreográfiával összehangolt
filmbetéteket.

A szín sötét. Távolról közeledő nevetgélés, jópofáskodás.
Metrósok egyenruhás kis csapata érkezik. / a derengésben is látha-
tó, hogy nem a megszokott egyenruhában…/hah, most a szin fel-
dereng.Üdvözlik, ugratják egymást. Aztán lassan mindenki végezni
kezdi automatikus feladatait. Valaki felhúzza a nagyórát, amely
hirtelen világítani, majd erősen ketyegni kezd. Mindenki elfoglalja
munkahelyét, a szín ahogy kiürül, úgy világosodik. Recsegés…
A megafon akadozva megszólal…

megafon: rem a biztonsági ..ávót szabadon..hagyni………………..
saját érde…./sípolás/ rem hagyják szabadon a …………..
/sípolás/ és fogják meg ….zgó gumikorlátot……………
rem a biztonsági………………………………………….
A magnószöveg felgyorsul és felerősödik, egyre inkább sipákolva
folyamatosan hadar. A csúcsán nagy robajjal befut az első metró-
szerelvény. Álmos, elhasznált munkás-karakterek támolyognak elő a
vonatból, egészen a rivaldáig. Kísérteties csöndben. Csak az óra
ketyeg, amelyhez útközben többen hozzáigazítják kar-
óráikat. Most mint egy régi /fali vagy kakukkos/ óra – ütni kezd.
Aztán egy pillanat dermesztő csönd, melyben az utasok és a …
közönség valami álmos farkasszemet néznek………………………..

A következő percben mindenki vad vigyorgásba kezd, és megkezdődik
a vad rock and roll!!! Fergeteges tempó /…természetesen az elő-
zőekkel teljesen kontrasztos koreográfiával!/ Közben a földalatti kilépők belépőjét éneklik, de jaj, olya vadul…
/1/
Mondjuk fölkapják újságpapírba csomagolt kis zsíroskenyereiket,
és boldogan megrázva egymás kezét, könnyes szemmel, de vígan, s
emelt fővel indulnak el egyalog tovább a metro-alagutban……….
A zene úgy halkul, ahogy ők távolodnak. Néhányan a sarokban bó-
biskolva a szinen maradnak. Még halljuk az előző elhalkuló zenét,
de már egyre erősebben visszhangzik az alagutból a közeledő, víg
katonainduló:
/2/
Közben lassan érkezik az állomásra az irodisták, középkáderek stb.
szerelvénye. Fontoskodva lépnek ki a vonatból. Van, aki leltározza
a megálló tárgyait, van aki skiccel, jegyzeteket készít, van
akihez befutnak az információk, van aki a közönséget veszi szemügyre,
mások hangulatjelentéseket készítenek. Van aki csak a port ellenőrzi
a tárgyakon. Mindez persze csak percek műve. Kideríthetetlen dolgo-
kat súgnak egymás fülébe. Ismeretlen hivatali utakon iktatnak pilla-
natok alatt ismeretlen ügyeket. Az induló változatlanul szól. Sőt:
erősödik. Mikor a szerelvény továbbhalad, akkor látjuk meg,
hogy a szerelvényt egy szakasz vidám katona tolja.
A katonák most a közönség felé vonulnak, rózsaszín zászlót
bontanak és az utolsó refrén alatt dobogva helyben menetelenek.
Egy csoport kisiskolás szalad be kisdobos és úttörő egyenruhákban.
Miközben egy-egy puszival átnyújtják kis virágcsokraikat a büszke
katonáknak, énekelnek ők is /tehát a két induló együtt harsan/:
Csillebércen hagytam én a szívem
Elrabolta tőlem egy lány
Azóta oly bánatos a szívem
És az arcom oly halovány
Ha még egyszer Csillebércre megyek /ha megyek/
Én a szívem visszaveszem
Máskor jobban vigyázok
Kevesebbet cicázok
Édes szerelmesem
Amikor az est leszáll
Szívünk csak egymásra vár
Valahol a vén Dunánál csókra vár egy lány…

A két dal egyszerre fejeződik be. A hirtelen beállt csendben a
rangidős előrelép és kis szónoklatot rögtönöz. Eközben az irodisták
a szerelvényben zúgolódnak /hiszen áll a szerelvény / a kisiskolások
feszengenek, unatkoznak… egy vérszegény kisgyerek csöndesen elájul.
Kis csoportosulás támad körülötte. Az irodisták már dörömbölnek és
üveglaphoz szorított arcaikkal félelmetes grimaszokat vágnak.
Taps köszönti a szónoklat végét. A katonák fegyelmezetten a vonat
hátához sorakoznak és dalra fakadva tolják tovább a szerelvényt.
Ez a vonat fel van virágozva
Az eleje sárgára
Leszerelő öreg bakák számára
Most indulnak végleg szabadságra…

További dalok a darabhoz:
A BIZALMI DALA

Én mint Bizalmi – b i z a l m a s vagyok
És efelől kétséget sem hagyok
Bizalmam erős bástya
Ezt már a vak is látja

A kocka el van vetve
Már kezdhetünk aratni
Bizalmunk is töretlen
Nem szabad lemaradni

Egységes véleményünk
Az egyetlen reményünk
Innen tudjuk hogy élünk
És soha sehol semmitől
De semmitől és senkitől sem félünk.

Itt nem vakíthat semmi el
Hermetikusan szigetel
Itt minden automata
A rend és fegyelem hona
Itt mindent értünk és nekünk
A belátás a fegyverünk
Be is látunk mindenhova
A belátás aranykora
Ahol balesetmentesen
Száguld a Metró sebesen
Száguld a Metró mint a szél
És mint az álom:
CÉLhoz
ÉR.

AZ ELBOCSÁJTÁS DALA

fiú: mert nélküled
kihűlnek itt a vágyak
mert nélküled
árnyéka sincs a fáknak
mert nélküled
férfi kar: befagynak patakok
folyók és tengerek…

lány: mert nélküled
üres lesz minden álom
mert nélküled
mindig a hajnalt várom
női kar: mert nélküled
befagynak patakok
folyók és tengerek…
-…tenélküled…
tejes kar: i s m ét l i a teljes szöveget

Éva Kátayhoz:

Az új szerelem hosszú éjszakák
Hajnali álma
Nem tűnik el a mindig vágyott kép
Hát legyen minden nap
szerelmes öröklét

Refr: Maradj mindig velem
Mert örök a Nap, mint a szerelem
Mert forró a csók, mint a szerelem
Mert vörös a szív – mint a hajnal
mint a szerelem
Nem hasonlítható

Rég volt a vágy, ami elmúlt
Nem én éltem a tegnapot
Mától minden nap öröklét
Mától már nem magam vagyok…

Refr:………………………………………

Kátay:

Itt lent minden fakó és bánatos
A fenti fényven szeretnélek látni
Ahol a fák virága illatos
Ezüstös Hold alatt
Veled szeretnék állni…
/ismétlése alatt Éva:/

Maradj mindig velem
Szívemben örök a szerelem
Maradj mindig velem
Nem múlik el,
mint ez az Élet
a S Z E R E L E M …

DUETT

Harmattól csillogó virágszirom szemed
Nézel rám, helyembe elképzeled magad
Gyönyörködhetsz abban,
Ki már Te vagy.

Fényes szemeink Egymás tükrében
Magukat keresik
Csak egy pillantás, törékeny látomás
S elválnak vágyaink

És eltűnik a Nap és eltűnik a fény is
Magányos éjszakán lesz szorongató álom
Vak tükör lesz szemed
Ha én már nem látom…

Éva levele Bulcsuhoz – elválásukkor

Józan szavak helyett forró szenvedély
Amit ő ad nekem, mit szeme ígér
Hűvös pillantásod hűti forró szívem
Őt tudnám szeretni szerelemmel híven.

Refr:
Hívj hát és kérjél, hogy ne menjek, ne menjek el!
Ígérd a szerelmed és kezem nem enged el.

Elbódít a vágya – távol minden emlék
Múltunk képe helyén csak homályos árnyék
Kiálts rám, hogy szeretsz
Mindig is szerettél
Hitessed el velem
Hogy szabaddá tettél

Miért nem ígéred az örök hűséget
Parázsló szerelmem talán még föléled
Nem tudsz könyörögni, nem akarsz megkérni
Hideg éjszakában nem tudok remélni.

Refr:
Ne hívj és ne kérd, hogy ne menjek el!
Ő ígér szerelmet, s nem enged, nem enged el…

Ofélia halálakor énekli

Nem választhatsz, már nincs remény
Hideg a szó, kemény a fény
Az élet gyorsan elszaladt
Ez az igaz pillanat!

Szép tavaszról szólt a mesém
Nem fát, vágyat ültettem én
Kilombosodott az ág
Fönn vár rá az új világ
Retten a szív, fél az anya
Hosszú az út, messze fia
Vigyázz rá, és célba ér!
Vigyázz rá, és célba ér!

Vigyázz rá, hogy célba érjen!
Azt találja, mit ígértem
Vigyázz rá és visszatér
Visszatér, veletek él!

/Kátay megígéri, hogy nem hagyja el az Úton a fiút!/

Kísérd hát, én nem mehetek
Haláltól már nem rettegek
Az élet gyorsan elszaladt
Ez az igaz pillanat!

/g g ff bé bé af ism, g g g f f f g g g, g f esz dd bé c/

A kisfiú énekli Oféliának

Olyan furcsákat álmodok mióta
Mesét mondtál a tavaszi virágról
Az égen szálló madarakról
Magasba nyúló fákról
A Napról, aki mindig mosolyog
És mindenkire egyszerre ragyog

Olyan furcsákat álmodok azóta
Szárnyam nő és az ég tavában úszom
Hol tükröződnek lenti álmaink
Madárka tűz hajamba csillagot
Tudod,
akkor nagyon
boldog vagyok…

PUNK-TUM DAL

hogy mennyi itt a féreg
egy fél kevertet kérek…

a kezem a kezem a kezem… eddig ér
patakzik az eremből a vér
van akiben hypó van, nem vér
és a keze mégis eddig ér

ő lesz a kezesem a kezesem a kezesem
nem lesz majd keze sem keze sem keze sem

itt kérem lekezelnek
azután meg kezelnek

hogy mennyi itt a féreg
egy fél kevertet kérek…

DAL A FÖLDALATTI FÁKRÓL
/énekli hősünk – teljes elkeseredettségében/

ó… hogy gyűlölik az eget itt a fák
a rájuk hulló madártollakat
a lárvákat a kérgeik alatt
amiktől egyszer megreccsen az ág…

ó… hogy gyűlölik az eget itt a fák

A FÖLDALATTI KILÉPŐK BELÉPŐJE

Kar: a metró száguld mint a szél
és mint az Álom – célhoz ér
a Rózsaszín Metró-vonal
a fenti széltől eltakar

így nem vakíthat semmi el,
mert mint a Kátrány – úgy szigetel

CSAK TARTSUK BE A SZABÁLYZATOT
AMIT A KÖZPONT KIADOTT
ÉS SÍNEN LESZÜNK MINDANNYIAN
„E L J Ö T T A T E I D Ő D F I A M !”

MERT:
a metró száguld mint a szél…/stb./

Kardos Tiborcz

 

vissza a lap tetejére

Share

“Kardos Tiborcz: Vészleállító” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.