A Bagoly folyó

…A válogatás alapjául valamilyen közmegegyezés szolgálhatott, az akkori művész-tanárok és filmtörténészek között. Nekünk Nemes Károly tanította a filmtörténetet, nyilván voltak mindenféle szempontjai. Egyébként kevesen foglalkoztak filmesztétikával, filmtörténettel, filmelemzésekkel akkoriban. Örültek, hogy végre sikerült kialakítani valamilyen elfogadható álláspontot a filmek ide-odasorolásával kapcsolatban. A tanárokkal nem lehetett sok baj, hiszen a lehető legkonzervatívabb álláspontot képviselték. Ezt nem kritikai megjegyzésnek szánom. Nem is tapasztalati úton leszűrt gondolat, hanem inkább logikai következtetés eredménye.
Egyáltalán nem foglalkoztam azzal, hogy mi motiválta őket abban, hogy tanárok legyenek egy művészeti iskolában, hiszen korábban négy évig töprenghettem hasonló problémán és magam számára megtaláltam már a választ. De nem kárhoztatom őket és senkit sem azért, ha valamilyen államilag intézményesített művészképzésben részt vesz oktatóként. Csak pontosan tudom, hogy ilyen nincs. Vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy azt a részt szünteti meg a hallgatóban, amitől igazi művésszé válna. Visszatérve a filmekre. Természetesen megnézni a filmeket, több tanulságot hordozott, mint csak a mellé kapott útmutatások. Széchenyiné a maga ízlése alapján is besorolt filmeket a megnézendők közé. Így kellett kötelezően megnéznünk, ugyanúgy, mint a rendező és operatőr hallgatóknak is, a Bagoly-folyó című filmet, amelyet kiemelkedően jónak tartott a vágás, az idő kezelés, az illúziókeltés szempontjából. Rajongott érte. Komoly erőfeszítéseket kellett tennie, hogy egyáltalán beszerezzen egy kópiát, hiszen ez nem egy igazi film volt. Ő egy fesztiválon látta korábban. A 80-as évek színművészetis hallgatóinak emiatt vált meghatározó élményévé ez a film. És igen, feltétlenül meg kell nézni. Természetesen a film nagy találmányai azóta beépültek a filmes eszköztárba, tehát újdonságként nem értékelhetjük.
részlet a YouTube-on

Éhség

Végül felmondtak nekik, a tisztességes közmédiáért sztrájkolóknak. Tíz éve, vagy húsz, minden emtévés attól rettegett, hogy mikor kapja meg a felmondását. És nem hiába! Megkapta mindenki. A hozzáértők, a diplomások, a szakemberek, az adminisztrátorok, a hangoskodók, a kussolók, a belüket kidolgozók és a lazsálók egyaránt. Magyarázza el nekem valaki, hogy akik még ott vannak, azok most mire várnak? Hogy nem kerül rájuk a sor? Miért nem állnak fel egyszerre és mondják, hogy csináljon nektek tévét a Jáksó vagy a Fábry! (Hiszen úgyis ő fog :D)

Újra

Hiába berzenkedünk, ágálunk, reklamálunk,
tiltakozunk, tüntetünk,
elbontva fejük fölül az iskolát,
próbáljuk leváltani
állandó tanáraink és
állandó tanulóink,
állandó szemetelőink és
állandó takarítóink – csakúgy, mint
állandó csőcselékünk és
állandó vezérünk.
Állandó tüntetőink hatvanan és
állandó rendőreink, hatezeren
egyensúlyozzák életünk,
nem marad más, mint leváltani
állandó lakhelyünk.

Apeh

Az APEH (tudom, hogy már nem ez a neve) küldött egy ajánlott levelet. A postás , a bejutás legcsekélyebb szándéka nélkül, értsd:  nem csengetett be, értesítőt hagyott a levélszekrényemben. Elmentem a postára. Sorszámot húztam. Megkaptam a levelet. Benne volt az a részletező elszámolás bizonyos befizetésekről, melyekhez nem férek hozzá az ilyen célokra létrehozott ügyfélkapu rendszeren keresztül, a saját folyószámlámon, tehát ajánlott levélben kértem tőlük, hogy küldjék el.  A három oldalnyi szám mellett egy értesítés, hogy fizessek be egyszer kétszáz, illetve egyszer háromszáz forintot – illetékbélyeg felragasztásával – a költségekre. Megvettem az illetékbélyeget a postashopban. Aztán újabb sorszámot húztam. Az illetékbélyeggel ellátott lap feladása valamennyi pénzbe került. Nem kértem számlát.
A fenti eseménysor többet elmond nekem az ország általános állapotáról és a benne élők szellemi aktivitásáról, mint bármi más. Tudom, hogy mi – a többiek – nem vagyunk sokan, de nem lehetne tenni valamit? Valami ötlet? Vagy, úgyis mindegy?

Az APEH (tudom, hogy már nem ez a neve) küldött egy ajánlott levelet. A postás , a bejutás legcsekélyebb – nem csengetett be – szándéka nélkül, értesítőt hagyott a levélszekrényemben. Elmentem a postára. Sorszámot húztam. Megkaptam a levelet. Benne volt az a részletező elszámolás bizonyos befizetésekről, melyekhez nem férek hozzá az ilyen célokra létrehozott ügyfélkapu rendszeren keresztül, a saját folyószámlámon. A három oldalnyi szám mellett egy értesítés, hogy fizessek be egyszer kétszáz, illetve egyszer háromszáz forintot – illetékbélyeg felragasztásával – a költségekre. Megvettem az illetékbélyeget a postashopban. Sorszámot húztam. Az illetékbélyeggel ellátot lap feladása valamennyi pénzbe került. Nem kértem számlát. A fenti eseménysor többet elmond nekem az ország általános állapotáról és a benne élők szellemi aktivitásáról, mint bármi más. Tudom, hogy mi – a többiek – nem vagyunk sokan, de nem lehetne tenni valamit? Valami ötlet?

Translate »