Példaképek járvány idejére

 

Apu mindig szolgálatban volt, így fel sem merülhetett, hogy neki bármi baja lehetne. Mindig volt nála kisebb, kevesebb, gyengébb, gyámoltalanabb, elesettebb, akiknek, akik helyett, akikért tenni kellett. Anyu, meg bátor volt. Jöjjön, aminek jönnie kell, megbirkózom vele – gondolta és tette a dolgát rendületlenül. Két ilyen ember mellett, nem is volt kétséges, hogy semmi bajom nem történhet, én vagyok a legerősebb a világon. De, meghaltak és mióta elhagytak, azóta sokkal nehezebb élnem. Mégis, amikor rájuk gondolok, eszembe jut a saját, régi bátorságom és akkor könnyebben elviselem a félelmeim.

Karantén kilátással
Karantén kilátással
Másik oldal
Másik oldal

Avatás

Így vasárnap délután, el-elbóbiskolva, a lehetetlen is lehetségesnek látszik. Ha megengedem, hogy lecsukódjon a szemem és nem akarok mindenáron ébren maradni, akkor lehet, hogy majd Veszprémben ébredek fel, a nagyszobában, az egyik modern francban – ahogy Apu nevezte az elbillenő, alacsony, bár kényelmes fotelt – a mellettem lévőben Anyu szunyókál és az egész élet még előttünk áll. Andris diplomaosztója a távoli jövő ígérete, kisgyerek még, a kisszobában alszik, és mi eltervezzük, hogy mindannyian ott leszünk, amikor doktorrá fogadják. „Hej Gyurikám!” – kiáltja Apu, „Mekkorát fogunk mulatni, a Kárpátiában húzza majd a cigány!
Nem a Kárpátiában, de megemlékeztünk rólatok. Itt vagytok, amíg mi is itt vagyunk.

Diplomaosztó
Diplomaosztó

Egyenjogúság

A női egyenjogúság kérdésének átgondolásakor jutott eszembe, az egyébként hasonló kérdésekben általános érvényű igazság, hogy amint nem égbekiáltó egyértelműséggel a nemek közötti egyenlőtlenségből eredeztethetőek bizonyos hátrányok, amelyek az éppen kisebbségben vagy megkülönböztetésben élőket éri, rögtön összemosódik a probléma az önérvényesítés, önmegismerés mindenkire érvényes problémájával. Én például egyértelműen egyenjogúnak voltam nevelve, ezért soha nem gondoltam, hogy a kérdéseimet a nememből fakadó hátrányok diktálnák. Másrészt, amikor rájöttem, hogy előítéletekkel kell megküzdenem, azokról is azt hittem, hogy személyre szabottak. Így aztán én, aki tudatosan lehettem volna a női egyenjogúságért küzdők győztes harcosa, észre sem vettem, hogy kisebbségként, elmyomásban élek. Ez a gondolat nyilván anyukám attitűdjének egyenes átvétele volt, aki sem a sikereit, sem a kudarcait nem volt hajlandó a neme számlájára írni. Sokszor örülök, hogy ők voltak a szüleim és készen kaptam a legnemesebben emberi gondolatokat. Ezzel párhuzamosan sokszor irigyeltem a lelki-gondolati szegényeket. Milyen egyszerű is korlátok nélkül eladni, amink van, nem törődve a nemes gondolatokkal. Na, már mindegy! Ez vagyok én!

Vendrő Ágnes