… vagy ott van például ő, aki éveken át rendszeresen beszámolt külföldön tanuló gyerekei boldogulásáról. Ő, aki sokáig minden reggel és minden este titokzatoskodva mesélt az aznapi hangulatáról. Ő, aki az unokái tanulmányi és sport-eredményeit fényképes beszámoló formájában közzétette. Ők, akik egyetlen utazásukból sem hagytak volna ki. Különös tekintettel az azúrkék tengerháttér és az ínyenc halételek előtt kacagó szelfikre. Annyire nem barátaim, hogy számonkérőn rájuk ronthassak, hogy miért hagynak ki egy ideje a mindennapjaikból. Hová tűntek és ott mit művelnek, hogy nekem itt kell aggódnom értük? Nem találom őket „a ma megint eggyel kevesebben lettünk” vagy a „megint itt hagyott valaki bennünket” értesítések között sem. Én tudom, hogy nagyon unalmas a Facebook, amint a barátság is unalmas és folyton táplálni kell, hogy megmaradjon, de észrevettem, hogy csak akkor vagyok nyugodt, ha legalább havonta egyszer, mindenki posztol egy árva kiskutyát, egy cuki cicát, egy meghatónak szánt rajzolt kislányt vagy csak annyit ír, hogy mocskos soros, mocskos ov vagy legalább mocskos bkv.
Ne engedjétek el a kezem!
Nekem még nem sikerült jó képet fényképezni a bazilikáról.