” – Csak egy rubelecskét, szépségem, a rokkantnak! Charlotte önkéntelenül kikerülte, annyira ijesztő volt, ahogyan valósággal a földből nőtt ki a férfi. Akkor vette észre, hogy a piac mellett csakúgy nyüzsögnek a hadirokkantak – a „szamovárok”. Olykor kis gumiabroncs kerekeken, olykor csak puszta golyóscsapágyakon guruló ládáikban a kijáratnál szólongatták az embereket, pénzt vagy dohányt kértek. Volt, aki adott mások megszaporázták lépteiket, megint mások meg elkáromkodták magukat, és kioktatólag hozzátették: „Eltart benneteket az állam… Nem szégyellitek magatokat?!”…
… Elbeszélését a visszaúton fejezte be Charlotte.
– A hatóságok végül megelégelték ezeket a rokkantakat a téren, a kiabálásukat, a verekedéseiket. De főleg azt, hogy rossz fényt vetettek a nagy Győzelemre. Tudod, jobban szeretik, ha a katona bátor és mosolygós, vagy … elesik a harcmezőn. Ők pedig … Egy szó, mint száz, egy napon több teherautó érkezett, a rendőrök kiszedték a szamovárokat a ládájukból, és felhajigálták őket a raktérbe. Ahogyan a fahasábokat feldobálják a szekérre. Egy moszkvai asszony mesélte, hogy az északi tavakhoz, egy szigetre szállították őket. Egy régi lepratelepet alakítottak át nekik… Ősszel próbáltam érdeklődni a telep felől. Gondoltam, odamegyek dolgozni. De amikor tavasszal odaérkeztem arra a vidékre, azt mondták, hogy a szigeten már nincs egyetlen rokkant sem, és hogy a lepratelepet felszámolták… Különben nagyon szép vidék volt. …” (Andrei Makine: A francia hagyaték)

„Hangsúlyoznunk kell, hogy a hamis vákumok tisztán elméleti konstrukciók, melyek sajátosságai nagymértékben függnek attól, hogy milyen elméletet használunk.” (Paul Davies: Az utolsó három perc)

„Újra és újra lemásoltuk ugyanazokat a közlendõket és ugyanazokat a híradásokat, olyannyira, hogy bizonyos idõ múltán a szavak, melyek elõször vérrel borítva léptek ki szívünkbõl, üressé és értelmetlenné váltak.” (Camus: A pestis)

Ugyanazt nézzük, de mind mást látunk. Legfrissebb híreim.