Blog

Lista

Ma, a gerincműtétje után, hazajött a fiam a kórházból. Boldog, mosolygós arccal, olyannak, amilyennek már régen láttam. Rá tud állni a lábára, megszűnt az állandó fájdalom, ami beárnyékolta minden percét. És az enyémet is, az érte való aggodalom. Hálás vagyok az ország legjobb idegsebészének, dr. Szegedi Lászlónak, hogy visszaadta az egészségét. És hálás vagyok a többi orvosunknak is, akik a tudásukat, az elhivatottságukat, a szolgálatunkba állították. Példájuk álljon azok előtt, akiket nem tudok a listámra venni!
Ha a jóisten figyeli a facebookot és miért ne figyelné, hiszen én is mindig itt lógok és engem a maga képére teremtett, sorolom neki, hogy kiknek legyen minden lépése áldott.
Dr. Gáti István, gyermekorvos, Dr. Szaszovszky Mária, gyermekorvos, Dr. Hegyi Gábor, gyermeksebész, Dr. Bugár-Mészáros Tibor, körzeti orvos, Dr. Szegedi László, idegsebész

Választások után

Azt is nagyon bírtam, hogy a választások óta, az ellenzéki képviselők, az ellenzéki szavazatszámláló küldöttek, majd a küldőik, az ellenzéki szavazók, egyaránt elcsodálkoztak, hogy; “Hát, nahát, tényleg ilyen a vidék? De hát, én ezt nem is tudtam, de érdekes!”
Most egy újabb álmélkodó borzolja a kedélyemet; “Hát, nahát, hogy néz ki ez a Keleti! Mennyi szemét van! És hát, gyakran késnek is a vonatok.”
Ősi tanításra emlékeztetnék. Aki elszakad a tömegektől, az talaj-és bázisvesztetté válik, elfogynak a követői és egyedül botorkál a sűrűben, égő szívét lámpásként tartva a feje fölé. (A marxizmuson nevelkedettek, ezért vágnak disznót, töltenek kolbászt, páleszoznak és tereferélnek a néppel, mert megtanulták ezt a titkot, azon a bizonyos esti egyetemen.)

Kívánság-műsor

Amikor bekerültem a magyar televízióba, ez még időszámításunk előtt volt, a kívánság-műsor összeállításában is dolgoztam. Emlékszem, hogy tátva maradt a szám, amikor kiderült, hogy a szerkesztő, csak igen kis részben a nézői kérések mentén rakja össze a műsort. Mentségemre, hogy húsz éves voltam és először láttam közelről tévé-műsor szerkesztést. (Hogy mindenki hazudik, azt korábbanról már tudtam, de, hogy a képernyőn keresztül is lehet, az a tantusz akkor esett le.)
Úgy kezdtünk hozzá, hogy Buzáné Fábri Évánál volt egy lista, hogy kik azok az előadók, melyek azok a műsor-részletek, amiknek feltétlenül benne kell lenni a következő adásban. A listához kereste a levélben érkezett kéréseket a segédszerkesztő. Ha nem akadt ilyen, akkor sem volt gond, mert korábbi levelek alapján vagy kitalált nevekkel is meg lehetett oldani a feladatot.
Egyszer és mindenkorra megjegyeztem, hogy a közakarat egy elhanyagolható szempont, mind a kívánság-műsorok készítésnél, mind az élet egyéb területein. Fő, hogy legyen valaki, aki tudja, hogy mik az elvárások. Nem feltétlenül politikai elvárásokra kell gondolni, bár nincs kétség, hogy ezen alapult. Egyéb szempontok is voltak; kit érdemes népszerűsíteni, ki szerepelt már régen -hadd kapjon egy kis pénzt vagy éppen az ízlésformálás volt a szempont. Ez nyilván manipuláció, agymosás, ízlésterror vagy ahogy tetszik. Viszont, szándékait illetően volt egy óriási különbség a mai, nevezzük kereskedelmi csatornák nézettség hajszolása és az akkori tanító-felvilágosító célzatú gondolatrendőrség tevékenysége között. A szándék.
Még egy felejthetetlen tanítás, ebből a korai időszakból. Néhány, a SZU-val és a többi szocialista országgal közös, körkapcsolásos, szórakoztató-műsor készítésénél, Benczédi Ágnes -aki megszerette, hogy barátságtalan és mufurc vagyok, megkérdezte, hogy is hívnak engem, mert ki akarja írni a nevem. Mondom neki, hogy nem is vágtam semmit, hiszen, csak a kész film-gurigákat, a bejátszásokat ragasztottam ide-oda. Azt válaszolta, hogy higgyem el, ebben a rendszerben(abban) hasznomra lehet még, ha ilyen műsorokon is szerepel a nevem.
A hamarosan bekövetkező, éppen aktuális rendszer, más elnevezéseimben, véres generációváltás alkalmával, őket is kilapátolták, pedig nagyon értették a dolgukat. (Akkor kényszernyugdíjazásnak hívták, a holnap nem kell jönni sms-t.) Ahogy történik azóta is, 10-15 évente.

A barátságtalanságról annyit, hogy sokakban bizalmat ébresztett irányomba, hiszen a megvesztegethetetlenség garanciáját látták benne. Ebben igazuk is volt, ha nem is csak ennek volt a tünete, hiszen akkor is és azóta is, a hozzáértés és a kitartó munka, amivel le lehet kenyerezni.

Apám öröksége

Nekem könnyű, mert…

Apám megtanította, hogy a többiek, inkább jók vagy inkább rosszak, butábbak vagy okosabbak nálam.
Minden más… körülmény; idős, fiatal, öregecskedő vagy szőke nő, keresztény vagy muszlim, fekete, fehér, nyugger, izomagyú, buzi, drogos libsi, zsidó, cigány, vidéki, destruktív anarchista, eszement rocker, csőcselék, lakos, csöves, soros bérenc, komcsi, emberi, más elnevezésekben, kiadott erőforrás – bélyeg, amit egymásra sütnek az emberek, remélve, hogy könnyebben eligazodnak.
Megtanította, hogy a jókat felismerjem, keressem a társaságukat, a rosszakat kerüljem el.
Megtanította, hogy gondosan kell mérlegelnem, türelmesnek és kíváncsinak kell lennem, mert a butákat látszólag könnyebb felismerni, de a nálam okosabbakat nehezebb, hiszen egyiket sem érem le-fel ésszel.
Hetedikes koromtól, minden nyáron, elküldött dolgozni gyárakba, hogy lássam, milyen életek vannak. Megtanította, hogy miért mások azok, akik nem olyanok, mint én.
Megtanította, hogy minden és mindenki, a kora és a környezete lenyomata és ez nem jó vagy rossz, hanem tény, ha nehéz is belátni.
Megtanította, hogy aki elfogadja, annak segítsek. Személyesen.
És soha, senkitől ne várjak semmit. Egyedül vagyok a dzsungelben, ahol mindenki a túléléséért küzd.

Dokumentumfilmek forgatásakor, bejárhattam az egész országot. Láttam télen mezítlábas kisgyerekeket, akiknek a kék lábáról először azt hittem, hogy a zoknijuk színe. Láttam szalmazsákon falnak fordulva fekvő depressziós asszonyt, aki hetek óta nem kelt fel. Láttam víz és fűtés nélkül élő embereket. Láttam vakolatlan viskókat, kúttalan településeket, térdig érő sárral borított utakat. Láttam dögből falatozókat. Láttam egy tantermes iskolát. Láttam hullaházban egymásra dobált tetemeket. Láttam gondozó-intézetekben összezsúfolt fogyatékosokat. Vízfejű gyerekeket, katatón felnőtteket, ágya rácsait szaggató fiatal nőt.
És láttam néhány jó embert, akik köztük élve próbálták segíteni őket.

Szóval, amikor kinézek a belvárosi ablakon és videózom az utcában vonuló fáklyásokat, jelszavakat skandálókat, mindenféle menetelőket, innen föntről nem is mindig tudom, hogy kik ők, de mindig tudom, hogy mit akarnak; megváltoztatni az életüket, saját életüket élni, jobban, kényelmesebben élni, igazságosabb elosztást, több beleszólást és szerencsések, hogy összegyűlhetnek és reménykedhetnek, hogy együtt kiabálva messzebbre hallatszik a hangjuk. (De mindegy, hogy milyen messzire, hiszen az biztos, hogy aki egyszer megkaparintotta a hatalmat, az önként nem mond le róla.)

Az én konklúzióm, hogy tartom magam apám örökségéhez. Megteszem, ami rajtam múlik. De nem biztos, hogy mindig észreveszem, ha a szomszéd öngyilkosságot forgat a fejébe (nem vettem észre), ha terrorizálja a gyerekét (intézkedtem), ha nyitva felejtette a gázcsapot, ha felgyújtotta a konyháját (intézkedtem) ha éhezik, ha nincs munkája… Ha észre is veszem a bajbajutottat, nem biztos, hogy tudok segíteni rajta. De, a saját lelki nyugalmam érdekében, megpróbálom. Viszont, továbbra sem hiszem, hogy nálam van a bölcsek köve és a világ attól lesz jobb, hogy én a kevésbé rosszak közül való vagyok. Mindenki maga dönt, hogy kit-mit választ.

Apám az édesanyjával
Apám az édesanyjával

Volunteer

Mióta felütötte a fejét a kovid☢️, azóta dolgozom önkéntesként, a Vöröskereszt szervezésében, az Országos Mentőszolgálatnál.
Két okom is volt erre. Sokkal tartozom a mentőknek és úgy éreztem, hogy eljött az idő, meghálálni a sok segítséget, amit tőlük kaptam. Másrészt, mindig is azt gondoltam, hogy közelebb kerülök az igazsághoz, ha a saját szememmel látom.
De váratlanul, fontos hozadéka lett a munkámnak. Nagy élmény volt megismerni olyan embereket, akiket nem a pénz hajt, hanem az őszinte segíteni akarás. Itt mindenki, a hivatásosok és az önkéntesek egyaránt, pontosan érkeznek, ha kell tovább maradnak és zokszó nélkül hajtanak egész nap. Egyszóval, megint én kaptam többet.
A mentők iránti barátságom akkor kezdődött, amikor éveken keresztül, napi több órát töltöttem a kisfiammal a Markó utca sarkán,🚑 várva, hogy villogva-szirénázva, kivonuljon egy-egy kocsi. Aztán, amikor több családtagom is, az ő gyors segítségüknek köszönhetően menekült meg szorult helyzetéből, akkor ez a barátság még jobban elmélyült.
Nem vagyok egy igazán jótét lélek, a segítőkészségem nem terjedt tovább a családtagjaimnál és most meglepődve tapasztaltam, hogy milyen jólesik, ismeretlen embereket meghallgatni, egy jó szóval megnyugtatni. Persze, nem ez a feladat, de sokan annyira félnek, annyira magukra maradtak a kérdéseikkel, hogy a teszt időpont és helyszín egyeztetésen túl, beszélgetni is akarnak.📞
A kezdetek-kezdetén oltakoztam😇, jó okom volt rá. Gondoltam, ha megbetegszem és elvisz az ördög, egy perc nyugalmam sem lenne odaát😉, ha bármelyik, egészségügyben dolgozó családtagom magát okolná, hogy ő hozta haza nekem a fertőzést.
Az oltás miatt vagy annak ellenére, eddig nem lettem kovidos vagy nem vettem észre, hogy az vagyok. Viszont az igazságra, így közelebbről nézve sem derült fény.
Azt gondolom, hogy az oltottak maszkot fel, kéz kezet mos és védekezés minden ismert módon a fertőzés ellen. Az oltásellenesek pedig – ezek mellett, oltassák be magukat.💉, de továbbra is bízzanak a csodás immunrendszerünkben, ami, ha kell, az oltóanyag ártalmain is felülkerekedik és még a chipet hatástalanítja.
Translate »