Nevek, nevek, ismerősök és ismeretlenek

Share

“Ezt gondolám, nagy-bizton és kevélyen.

Oly dús, pazérló az ifjú remény:

Örökké, nem hiszi ugyan, hogy éljen,

De jó sokáig, s ami egyre mén:

Hogy változatlan, át borún, veszélyen

Kedv, ihlet, alkalom és érzemény,

Erő, kitartás, ízlés, akarat –

Egy szóval ami kell, mind ép marad.”

Arany János:

Bolond Istók, Második ének, 14

Egy, az időszámításom előtt készült felvétel, a szekszárdi Borgula mester műterméből.

Az idők kezdete

Azon kapom magam, hogy olyan elszántan foglalkozom a múlt felderítésével, mintha életem értelme világosodna meg általa. Eleinte úgy látszott, hogy beérem azzal, ha születési dátumaik alapján sorba állítom őket. De most már látom, hogy ennél többet akarok. Tudni akarom, hogy ki ment férjhez először, miért költöztek el egyik városból egy másikba, sőt, tudni akarom, hogy melyikük, mit gondolhatott, amikor egyik képre ráírta, hogy kit ábrázol, de a másikra nem. A személyek mögött felbukkanó házak, tornyok városát keresem. Összehasonlítom a kilógó kis szegletet, az interneten található, ismert városképek valamelyikével. Türelmetlenül topogok, ha nem akkorra készül el a scannelés, amikorra én akarom. Aztán, nem is kérek szívességet, inkább leviszem a szemközti másolóba. Így meg drága. Kíváncsi vagyok, hogy merre fejlődik és meddig tart ez az új hobbim. Az előzőek példáján okulva, hosszú időre kell felkészülnöm.

emlekul ominak

Ómikának a rajzainkkal próbáltuk megmutatni, hogy mennyire szeretjük. És ő összegyűjtötte mindet és haláláig őrizgette. Most nálam vannak a rajzok, együtt a kisfiaméival, az összes fényképpel és igyekszem digitalizálni és rendszerezni őket és az okleveleket, kitüntetéseket, egyéb iratokat mind, amik rám maradtak. Azt hiszem, szerencse, hogy a levelek nagy részét kidobtuk, mert kilenc élet sem lenne elég az áttekintésükhöz..

dedi

Dédi kiterjedt családját nézve elgondolkozom, hogy hol lehetnek a rokonaim. Steier, Fájth, Dragonics, Dévényi, Wallach, Vendrő, Sík. És – gondolom – egy halom név, amiket még nem ismerek. Az utóbbi időben egyre többet foglalkozom a múlt felderítésével és ennek köszönhetően előkerülnek elveszettnek hitt rokonok. A fenti képen, az állók egy része, Steier György második feleségének a családtagjai lehetnek.

Steier György, a dédapám, 1864. április 21-én született. 1953-ban, 90 évesen halt meg. Öngyilkos lett.

“Sem bölcsőm, sem temetőm helyére nem emlékeznek, nem tudják sem első, sem második feleségem nevét, nem tudják hány gyermekem volt és mi a nevük.” Hát, így kezdtem írni a családtörténetet. A hiányos adatokat a képzeletemmel gondoltam kipótolni, megszemélyesítve az elmosódott fényképarcokat.

“Emberemlékezetből kihullott nevű első feleségem gyermekei:

IMG_0004

Bözsi, Linus, Terka, Mária.” Ahogy egyre több fényképet dolgoztam fel és egyre több összefüggésre derült fény, úgy olvastam újra, meg újra elölről a történetet és igazgattam a nevek sorrendjén a képek alatt. Azt hiszem, hogy Steier Mária volt a legidősebb testvér.

Steier Mária, később, Ómika és férje, Fájth István; a nagyszüleim.

Steier Mária, később, Ómika és férje, Fájth István; a nagyszüleim. “Fájth István vagyok. Vasutas. 1910-ben, Szekszárdról Fiumébe helyeztek.” Munkával töltött, rövid életéről időrendben, néhány dokumentum.

egyéb_4

egyéb_3

egyéb_6

egyéb_9_1

egyéb_2

“Később Tolnamözsön leszek főraktárnok. Feleségem Steier Mária. Két gyermekünk van, György és István. Felnőttként ők nevet változtatnak. Ostoros lesz a vezetéknevük.” 1939. május 10-től apu, aztán 1952. november 21-től Ómika is Ostoros lett. “Éppen ez a névváltoztatás bosszantotta fel annyira az unokámat, hogy elkezdett kutakodni a családfa ágai, gyökerei között. Azt mondta, hogy ő az utolsó, aki még emlékezhet arra, hogy nem 39-ben hajtott ki ez a fa, hanem visszanyúlik az időben éppen annyira, mint az őserdő többi fája. De, ha ő nem jár utána, lesz-e valaki, aki még emlékezni fog? Én már réges-régen halott vagyok, amikor ő ezeket gondolja. De tudja, hogy én sem örülnék a névváltoztatásnak. Iszákos vagyok, tüdőbajban halok meg 47 éves koromban. Nem emlékeznek, hogy tudják-e, hol vagyok eltemetve. Mözsön-e, vagy Fiumében?”

Fajth István keresztlevél

Fajth István keresztlevél

Fajth István halotti ak kiv

Fájth István gyászjelentés__390

Tolnamözsön – Mözs, ahogy Ómika emlegette – már kétszer is jártam, de nem mentem el a temetőbe megnézni, ott van-e a sírja. Egy, még az én gyerekkoromban elkallódott fénykép alapján úgy emlékszem, hogy egy tökéletes ovális arcú, szép férfi volt. Szabályos vonások, világító szem. Valószínűleg kék szem. Később kiderült, hogy Igen, ott van. És a kép is meglett. Az egyik unokaöcsém vette a fáradtságot és elment megnézni a sírt. A tőle kapott fényképek alapján sok mindent kellett módosítanom. Például és főleg, a nevét. Mert amire én emlékeztem és nem egy iraton rosszul feljegyezve láttam, az Faith vagy Fajth volt, pedig a neve: Fájth.

IMGP5674

“A gyerekeim korán elveszítettek, nincs emlékük rólam, néhány meghatott, érthetetlen motyogáson kívül.” Voltunk bent nála, a kórházban, amikor haldoklott. Anyám kezét szorongatva álldogáltunk kint a kórház udvarán, Pityussal. – mesélte apu. “A feleségem, azon kívül, hogy ittam, egyebet nem mesélt rólam az unokájának.”

Ómika, két fiával, Gyurkával, Pityussal.

Ómika, két fiával, Gyurkával, Pityussal.

“Kati vagyok, Katalin. Rólam egyáltalán nincs fénykép. Mostoha vagyok. Három vagy négy lány mostohája.” Ómika kislánykorából arra emlékezett, hogy az apja kint ült a kertben, előtte sakktábla az asztalon. Lépett egy figurával és a lépést felkiabálta a padlás irányába. A szénapadláson dolgozott, vagy heverészett egy fiú, aki visszakiabálta neki az ő lépését. A papa odatette a bábut. A vakon sakkozó Lajos, általában megnyerte a partit. Ugyanő a háborúban, a lövészárokban, gránáthüvelyből kalapált vázákat, amiből egyet még őrizgetünk. Ez egy igen régi történet, ami nyilván több személy és több történet összecsiszolásából keletkezett. A csiszolást már Ómika megkezdte és én is folytattam. Lajos, aki vakként sakkozott, – hiszen, akkor még nem tudtam, hogy mi az a sakk, még kevésbé, hogy mit jelent vakon lépni – hátában akkora hegeket hagyott a háborús sérülése, hogy akár Ómika ökle is belefért volna. De ő később virágvázát alkotott a gyilkos fegyverből és ráadásul, sokkal később, az ő halála indította a Dédit arra, hogy öngyilkos legyen. De a nevére jól emlékszem: Döme Lajos. És még arra emlékszem, hogy a nagymamám, a három árvaként aposztrofálta magukat. Így a negyedik lány, a második házasságból származhatott. A második feleség neve volt Katalin. Lehet, hogy a negyedik lány volt Terézia, Terka, aki talán az elhunyt első feleség iránti kegyeletből kapta az ő nevét. És az egyik lány nem is hasonlít a másik háromra. Igen, a baloldali, álló nő nem hasonlít.

Ómi Sopronban

Linus, Mária, Terka, Bözsi, a négy lány.  Fodor Terézia, Steier György első felesége, korán meghalt. “Rólam, aki a három gyermekes özvegyhez hozzámentem, alig meséltek.  Ómika úgy emlékezett rám, hogy jól, de szigorúan bántam velük. Vasárnap a lányok takarítottak. Amikor mise után hazaértem, a fekete, bársony ünneplő-ruhámban behasaltam az ágy alá, így ellenőriztem, hogy alaposan takarítottak-e? Ómika azt is terjesztette, hogy három, Piroska szerint, tizenhárom éves korában hokedlin állva mosott a teknőben, de ezt nem hitték el neki az unokái. Akkor. Akkor, amikor én már régen nem éltem és ő már nagymama volt. Arról nem mesélt, hogy mikor haltam meg, hogy hova temettek, hogy szép voltam-e vagy csúnya. Arra emlékezett, hogy nemesi címem volt. Grófnő voltam, de ezt sem hitték el neki.”

Mondtam már, hogy Ómika mostohaanyja minden vasárnap felvette a fekete bársonyruháját és hason végigcsúszta a parkettát, hogy ellenőrizze a mostohaleányai takarítását. Volt ott nemulass, ha egyetlen pihe is maradt rajta. El nem tudtam képzelni akkora tisztaságot. Kérdeztem tőle, hogy akkor megverte őket? Minden vasárnap – válaszolta Ómika, agyonvert mindhármunkat.
Azt már könnyebb volt elképzelni. A három árva kislány, Csipkerózsika, Hófehérke és Hamupipőke. Miért ragaszkodom ahhoz, hogy volt egy fiútestvérük is? Mert állandóan szó volt egy fiatal férfiról, akinek a háborús történeteit jól ismerem, az öklömnyi lyukat az oldalában, amibe mindig beleláttam Ómika remegős kezének öklét is, láttam, ahogy kihúzza a sebből és kinyújtja a  foszló selyem tapintású tenyerét, amit később megoperált Penkov és átvágta az idegeket, az a hentes, ahogy emlegette Ómika. Jól ismerem Lajos távsakkozó képességét, amelytől hasalhatott akár a szénapadláson is, ha megüzenték neki, hogy a nagypapa (az ő nagypapája) hová tette a figurát a táblán, lekiabálta a saját lépését és mindig megnyerte a partit. És, hogy a Fronton gránáthüvelyből vázát kalapált ki.
A Frontot Ómika mondta nagybetűvel.

A képen, valószínűleg Sopronban, a négy testvér. Ómikához, elől, én bújok. Mellettem a kislány, Zsóka. A kisfiú, Dévényi Gyurika lehet. Az őt átkaroló lányról még nem tudok semmit. Ómika és Linus között, hátul Bözsi néni, tőle balra, Terka.

Sopron

omi szep

“Steier Mária vagyok. Később Ómika. Két fiam született, az imádott Gyurikám és István.” Pityu bácsi. Ő most, kilencvenévesen azt mondta, hogy jobban örülne a Pista bácsi megszólításnak. “Engem ismertek. Jobban emlékeznek rám. A fiatalságomból, csak azokat a történeteket ismerik, amiket én meséltem nekik.”

Ómika a fiaival.

Ómika a fiaival.

De a történetekből csak azok lesznek itt, amelyekre én emlékszem. “1974. április 9-én haltam meg és tudják, hogy Veszprémben, a Vámosi úti temetőben vagyok elfalazva, egy kicsi betonkockába. Ági járt a síromnál halálom után pár évig, minden évben, aztán elhozta egyszer a kicsi kisfiát és azóta egyszer volt ott. Ági, a másik Aranyvirág.”

Az egyik Aranyvirág, a nővérem volt. Aztán apu és az első felesége, Flóra válása után, Ómika ment a nagyobbik fiával Veszprémbe és ő az anyjánál maradt.Ómival Aranyvirág

Ideje szembenéznem azzal, hogy az egész életem másról sem szól, mint azoknak, a bár átélt, mégis elmosódott napoknak a rekonstruálásáról. Mindennap gondoltam Ómikára, mindennap az emlékezetemben tartottam és most látom, hogy kisurrantak valami titkos kijáraton az emlékeim. De hát nem csak a sorsunk a kényszerpálya, hanem ellene menni is az. Egyetlen percig sem lehetek biztos abban, hogy miközben Ómikában kutatom, ki vagyok én, nem a másik nagymama vissza és elfojtott kreativitásában, transzcendenciájában kellene-e keresni a gyökereimet.

Én is korán jöttem még ahhoz, hogy fel tudjam támasztani azokat, akik úgy szerettek élni, mint Ómika. De nem engedem, hogy kihulljon az emlékezetemből az a szeretet, ami minden szeretet etalonja és öntőformája. Anyám halálával megrendült a saját halhatatlanságomba vetett hitem. De, éppen ez döbbentett rá, hogy egészen addig, Ómika halála viszont, táplálta ezt a hitet. Annyira szerettem őt, hogy az ő megtartó kelyhe lettem. Hogyan is veszhetnének el a világból ezek a csodálatos teremtmények?

omika apuvalApu kisfiúként.

Kezüket csokolja kisunókájuk 1,5 éves korában Gyurika

Apu kisfiúként.

Veszprém, 2003. 07. 20.

Tegnap elkezdtem faggatni aput, bizonyos nevekről és évszámokról. Kevés dologra emlékszik. Vagy kevés dologról mesél szívesen. Mindig változó, hogy mely emlékeit részletezi és mi az, amiről egyáltalán nem akar beszélni, mert nincs kedve. Az is változó, hogy milyen ihletetten mesél. Ő kifejezetten jó előadóművész volt világéletében és ezen a korosodása sem sokat rontott. Ha elég sokáig beszél és így marad ideje kizárni az öregségéből és testi állapotából következő félrevezető gondolatokat és megszokásokat, érzékelhetően kopik el a hangjából a lihegés, akadozás, és ha nem is a régi tempóban és intonációval beszél, de fel-felcsillannak a szavai mögött, a szórakoztatni vágyó, társasági ember előadásmódjának jellemzői. Ahogy ő mondta volt a „cicerói” szárnyalás.Tegnap estére például, épp a katona történeteknél, szinte drámai erővel adta elő a háborús emlékeit. Jegyzetelek, persze elég rutintalanul, és mert engem is mániásan csak bizonyos részek érdekelnek, megint megbántam, hogy nem sikerült rábeszélnem arra, hogy kamerába beszéljen, de legalább Andris kis magnóját elhozhattam volna, hiszen az ő emlékeihez az ő szubjektív előadása is hozzátartozik. Nem tudom elhinni, hogy nem látják be az emberek annak a jelentőségét, hogy a maradandó emlékeiket leírva, milyen élményt szerezhetnek az olvasóknak. És azt hiszem, ennek semmi köze ahhoz, hogy valaki jól tud-e írni vagy sem. Most mindenesetre, amíg még friss a tegnapi beszélgetésünk, addig megpróbálom leírni, aztán változtatok a jegyzetelési technikámon. A faggatózás a múltjára vonatkozó emlékei felderítésével kezdődött. Azzal, hogy a Fájth István honnan jött, ki volt? Kétségbeejtő, hogy mennyire nem emlékszik semmire. Fájthék Szekszárdról származnak, Steierék Csurgóról. Ómika Nemesvitán született. Ahogy bővül a családtörténet, úgy változik a stílus. Apu, Ómika, anyu eredeti szavai összekeverednek a megtalált iratok közléseivel és a képzeletemben összeállított élettörténetükkel. Újra és újra az elejéről kezdem. A fa gyökerei egyre vastagodnak, a gallyacskák rügyei még csak bontogatják a levélkéket.

Steier György keresztlevél
Steier György Fodor Teréz házasságlevél
Steier Mária keresztlevél
Steier György szülei, a Pósfán született Steier Lőrincz és  felesége, a várpalotai származású Mandl Elisabetha, akik 1848. február 21-én házasodtak össze, Várpalotán. Az ő felmenőiket is ismerjük, mindannyian a Dunántúlról származnak.
Steier György, Mária apja, 90 éves korában a kútba ugrott, hogy véget vessen a szerinte túl hosszúra nyúlott életének. Halála pontos dátumát még nem tudom és azt sem, hogy hol van eltemetve. Még egy kép van róla, ahol egy évfordulót ünnepelnek.
Steier György
Steier György, hetven éves. 1934. április 20.
Steier György hetven éves.
Első feleségéről, Fodor Teréziáról, Linus, Bözsi és Mária édesanyjáról semmit nem tudunk. Ómika kislány volt, amikor meghalt. Apu még a nevére sem emlékezett. Valószínűleg ő az, aki Fiumében lehet eltemetve. Ómika régi történetei alapján ott egy fontos személy nyugszik a hegyoldali, tengerre néző temetőben. A Google térkép szerint az összes temető a hegyoldalban van. Egyszer elmegyek, megnézem.
A Valencich ház, Fiume 1919 okt. 10 Fiume, az álmok és a képzelet szülővárosa. Ómika elveszett fiatalsága. Olyan sokszor mondta ki a nevét, mintha örökre az emlékezetembe akarta volna vésni. "Fiúme, ma már Rijeka."
A Valencich ház, Fiume 1919. október 10. Fiume, az álmok és a képzelet szülővárosa. Ómika elveszett fiatalsága. Olyan sokszor mondta ki a nevét, mintha örökre az emlékezetembe akarta volna vésni. “Fiúme, ma már Rijeka.” Egy régi irat szerint  a ház a Valscurigne utcában volt. Úgy gondolom, hogy ez megfelel a mai Škurinje utcának, vagy negyednek. A ház neve ugyanezen az iraton Valenrich, de a régi fénykép hátán, Ómika írásával Valencich.
Steier Mária keresztlevél
Fájth Steier házassági irat
Amikor 1913. május 3-án összeházasodtak, akkor, az iratok tanúsága szerint, Steier Mária fiumei illetőségű volt. Lehet, hogy nemesvitai születése után áthelyezték az apját egy másik állomásra. Így eltemethették az édesanyját Fiumében és neki lehetnek gyönyörű emlékei a városról, hiszen itt töltötte a gyerekkorát.
Steier György Keszthelyen, a Vaszary Kolos, később Fürst Sándor és most feltehetően ismét Vaszary Kolos utca 20. szám alatti házának kertjében lévő kútba ugrott. Második felesége, apu emlékei szerint is, nemesi származású nő volt, elözvegyült grófné, de az ő neve sem ismert. Viszont tudjuk, hogy Vigh Katalin volt apu apjának, Fájth Istvánnak az anyja. Az ő férje, Fájth Mihály, a másik nagyapjáéhoz hasonló módon halt meg. Öngyilkos lett, felakasztotta magát a lakásukban. De nem a döngölt-föld padlójú, egyszobás ház keresztgerendájára, hanem máshová. 
A falon Mária kép, Mária a karjában tartja a kis Jézust. A padlón rongyszőnyeg. Tisztaság, látható mestergerendák. Nagyon nagy szegénység. Apu valami fekete agyagra vagy szurokra is emlékszik, amivel a gerendákat bekenték. Apu 7 éves lvolt, amikor Fájth Mihály felakasztotta magát. Istvánnak több testvére volt. Az ő nevüket még nem derítettem ki. Egy testvérről, Fájth Ádámról tudott a legtöbbet, annál is inkább, mert Pityu bácsi, aki öregkorában végzett némi felderítést a rokoni kapcsolatok tisztázása terén, amit róla megtudott, azt elmondta apunak is. 
Fájth Ádám gyászjelentés_383
Fájth Ádámné gyászjelentés_384
Fájth Ádám az első világháború alatt került hadifogságba. Sokáig senki sem hallott felőle. 1926-ban, egy újságcikkből értesültek a rokonok, hogy Szibériából elindult haza egy magyar hadifogoly a családjával. Kiderült, hogy ő volt az. Szabómester volt. Családja a tehetségének köszönhette a megmenekülését. Lovaskocsiján varrógépével járta Potyijevka környékét. Helyben foltozott, javított. Megrendeléseket szerzett, amelyekből aztán megélt, sőt elindulhatott hazafelé. Két gyermeke volt, Ludmilla és Vladimír. Apu emlékszik rájuk, találkozott velük. Ludmilla Szekszárdon, a polgármesteri hivatalban dolgozott. Vladimír 1950-től 1954 -ig a tolnai plébánia segédlelkésze volt. Később Pécsre került. Sokáig valamiféle félreértések voltak körülötte a felekezetét illetően, de végül megtalálta a helyét. – mondta apu. Aztán eltűnt a család szeme elől. Vladimír is, Ludmilla is meghaltak már. 2012-ben, a családnevekkel való rutinszerű “guglizásom” alkalmával, előkerült a potyijevkai születésű Fájth Emília halotti értesítője. Így tudtam meg, hogy akár találkozhattunk volna. Nagyon sajnáltam, hogy nem előbb kezdtem a felkutatásukhoz.
Azóta mindent megteszek, hogy a lehetséges élő rokonaimat megtaláljam. Igaz, hogy minden megtalálás, újabb gyász is. Amerikába szakadt nagybátyám, halott. Az ő fia, halott. Ráleltem viszont a két, nem rokon özvegyasszonyra, Barbarára és Leannára, akik nagyon örülnek nekünk. Leanna kisfia a rokonunk, ami őt kevésbé érdekli, mint engem. 
Nem tudom, hogy az alábbi képek kit ábrázolnak. Borgula mester szekszárdi fotó-műtermében készültek. Talán, egyszer a portrék nevet kapnak és a nevek arcot öltenek.
Ismeretlen pár
Ismeretlen pár, két fiával
Az ismeretlen pár gyermekei
A négy ismeretlen
Vigh Kati, akit feltehetően István fia betegségének híre szólított Tolnamözsre, fia halála után is jó darabig maradt, hogy az özvegyen maradt Ómikának segítsen. Apu úgy emlékszik, hogy sokáig lakott náluk, a vasutas-szolgálati lakásban. A konyhában aludt, aztán egyszer csak átköltözött Ádámékhoz Szekszárdra. A keresztlevele szerint 1860. november 24-én született. A sírkő mást állít.
Catharina Vigh keresztlevél
sirko
Fájth István 1934-ben halt meg. Apu ekkor 14 éves volt, de ő úgy emlékezett magára, mint egy nagyon kicsi fiúra. A szüleink halálához nem lehet elég nagyra nőni. 
Ómika nagyon vonzó asszony volt, még öregen is. Gondolom, hogy a temperamentuma és az életrevalósága elbűvölhetett bárkit, aki a közelébe került. Nyilván, többen is csapták neki a szelet házas asszonyként és aztán özvegyként is. Szintén egy vasutas lehetett ez a férfi, aki a képen látható, Szendrő János.
omika_fiuk_udvarlo
Az öreg Steiert áthelyezték Nemesvitáról Fiumébe. Szekszárdról pedig a fiatal vasutas, Fájth István indult el Fiumébe, hogy sorsát beteljesítve, összetalálkozzon Steier Máriával. Raktárnok jelöltként, a fiumei állomásra osztatott be 1910 őszén. Összeismerkedtek, aztán összeházasodtak 1913. május 3-án. Ómika tizenkilenc éves volt. Fájth István pedig, 26. Két fiúk született, egyikük, György az én édesapám.
apu pityu_gyerek
apu pizyu
Ómika elsőnek ment férjhez a lányok közül. Karolin 1918-ban, Bözsi 1921-ben, Terka esküvője dátumát nem tudom. 
Bözsi néninek Dragonics István lett a férje. Bözsi néninek is két fia volt. Ők is megváltoztatták a nevüket, amikor mindenki. Így lett belőlük Dévényi. Keszthelyen laktak. Még gyerekként, Ómika halála után, az ő hiányától szenvedve, az ő nyomában botladozva, megkerestük Bözsi nénit. Eljutottunk Keszthelyre. Az első szembejövő nénit megkérdeztük, hogy hol lakik Bözsi néni és ő meg tudta mondani. Hát, ekkora hely volt Keszthely és ilyen népszerű asszony volt  Bözsi néni. Egy felfelé enyhén emelkedő udvart körbefogó földszintes házacskák egyik lakásában lakott. Varrogatott, mint legutoljára, amikor kisgyerekként, Ómival voltam nála. Akkor az unokájának igazított egy szoknyácskát, most egy szomszédnak dolgozott. Úgy rémlik, meg sem lepődött, amikor felbukkantunk. Sírdogáltunk. Aztán mi a testvéremmel visszamentünk Veszprémbe és többet nem találkoztunk vele.
Dragonics István és Steier Erzsébet
A felirat: Szeretettel Bözsi és Pista Keszthely 1921. VI. 18.
DSC_1038_a
Steier Erzsébet, Bözsi és Steier Mária, Ómika
Fájth György, Dragonics György és István, Öcsi 1924. augusztusában. A jobb oldali fiú apu, a lovacskás, Dragonics Gyurika és a pici, Öcsi. Pityu bácsi még pólyás lehetett. A fotós Tolna-i. 
Fájth György, Dragonics György és István, Öcsi 1924
Dragonics György és István, Öcsi 1926-ban. A kép hátulján: Szeretettel Mariska néninek és István bácsinak, Gyurika, Pityuka. Keszthely, 1926. január 12.
Dragonics György és István
Steier György a két Dévényi unokával.
Steier György, Dragonics György, Dragonics István (Öcsi)
Terka néninek Kovács József lett a férje, aki a Weiss-Manfrédban dolgozott, Csepelen. Apu úgy emlékezett, hogy gyakran töltötte náluk a nyarat.
Steier Terézia
Steier Terézia kalapban 
Kovács József Steier Terézia
Terka néninek nem lett gyereke. Így gondoltam, a mai napig. Viszont, itt van ez a kép, hátulján a felirat: “Szeretettel küldi Terike, Csepel 1937. május 16.” 
IMG_0002 (2)
Kató is szerepel a családi albumban. Kucher Gyulának címezték a Horthy M utcai “Fotó Elit Csepel”, fotót Neszmélybe.
Neszmély, Komárom utca 57
Azt is el tudom képzelni, hogy a fiatalon, vagy gyerekkorban elhunytakról nem meséltek nekünk. Másrészt, valahol írtam, hogy Ómika imádta a rém-és rémes történeteket, miért hallgatott volna el bármit is.
Dédi a két lányával, azok fiaival és Bözsi néni férjével.
038
007
Fájth György és Dragonits György
DSC_1395_a_1jpg
apu_devenyi_katonak
Dédi,  a Fájth (Ostoros) és Dragonics (Dévényi) unokáival.
DSC_1042_a
DSC_0455_Agi_bb 
 
Amikor még nem volt mindennapos a fényképezkedés, a családok megadták a módját ennek az eseménynek is. Akkor ültek le együtt a kamera elé, amikor ők is a legkerekebbnek érezték az életüket, az együvé tartozásukat. És ez látszik is a képeken. És talán ők is érezték, hogy nem lesz már több alkalom együtt mutatkozni. Öcsi, a bal oldalon helyet foglaló István, a háború folyamán fogságba esett, feltehetően Franciaországban, jelentkezett az idegenlégióba és vagy ott betegedett meg, vagy még a felszerelése előtt és hamarosan meghalt.
IMG_0006
Egy lányocska, ő, a képen, akiről semmit nem tudok, aztán gyászolhatta, amíg csak akarta.
IMG_0018
A kép hátulján a felirat: “Ezek mi volnánk ketten egyedül. Öcsi” Így, vesszők nélkül, dodonai módon. Öcsi is költői hajlandóságú lehetett. Öcsiről többé nem esik szó, így minden képet, amit róla találtam, most mutatom meg. 
A két Dévényi az öreg Steierrel
A kép hátán üdvözlet: Kellemes Ünnepeket kívánunk mindannyian! Apus
IMG_0003
IMG_0004
Öcsi, Dragonics István írta a kép hátára: “Ez még nyomorult diákkoromból való, a strandbejárónál. Öcsi”
IMG_0016

 

Nyomorult diákkor
Steier Györgynek volt egy Karolin nevű leánya is. A titokzatos Linus. Akit, valamilyen gyerekkori félreemlékezés alapján Budapestre gondoltunk és gyermektelennek képzeltük el. Összekeverhettük a testvérével, Terkával. Az előkerült fényképek alapján viszont egyértelmű, hogy sok gyereke lett és Keszthelyen maradt. Fellner Lajos felesége lett.
Linuska, 1918. március
color_jpeg004_p1
color_jpeg003_p1
color_jpeg005_p1
Steier Karolin_aranymenyegző
Gondolom, hogy az ő egyik gyerekük lehetett az a Fellner Lajos, akinek a gyászjelentésére nemrég találtam rá.
Fellner gyaszjelentes
Gyerekkoromban, amikor még végtelennek látszott az élet, elhatároztam, hogy amikor nagy leszek, előhívatom azt a sok, rejtélyes, minduntalan előkerülő negatív kockát, amit egy dobozban őrizgetett anyu. Egy-kettő ismerősnek látszott, ahogy az ablak felé tartva vizsgálgattam. Csodával határos módon, ezek a negatívok nem tűntek el, úgy mint a régi játékaink, ruháink, babáink, könyveink. Egy vizsgafilmet vágtam éppen, amikor eszembe jutott, hogy a főiskola laborjában nagyíthatnék belőlük képeket. El is készítettem párat. De nagyon sok volt és talán nem is volt szabályos az ottani működésem. a laborok az operatőr hallgatók számára létesültek. De a kor felnőtt a feladatomhoz és most belekezdtem a képek digitalizálásába. Megbíztam egy profit.
Amíg Ómika élt, törekedett a család összetartására. A fényképek gyűjtögetése, az ide-oda látogatások, mind erre utalnak. Gyerekkoromból megmaradt két rajz alapján biztosra vehető, hogy Bözsi néni elhozta magával unokáját Veszprémbe, aki ott virágokat rajzolt, nyilván Óminak. Mi pedig Bözsi nénit leptük meg.
color_jpeg010_p1
color_jpeg009_p1
Az ilyen ábrázolása a virágvázának, új lehetett számunkra. Később is sok rajzunkon visszaköszön. Bözsi néni, a hosszú hajú kislány vizes haját nagyon vékony copfokba fonta, kiültek a napra és mire megszáradt, afróbb volt, mint a jó 20 évvel később trendi afró. 
A két haver

Feltételezem, hogy sokáig őrizték a barátságot az unokatestvérek, a két György, a kép felirata szerinti “két haver”. Dunaföldvár 1942. júl. 24. De valami oka csak volt, hogy egyszeriben vége lett a látogatásoknak, egymás keresésének.

Dévényi György
A szívem megszakad, amikor előkerül egy addig még sosem látott kép. Ómika táskája még megvan. Abban őrizgette ő, aztán apu, a megmaradt iratait, papírjait. Azt gondolom, hogy ez az egy táskája lehetett egész életében. Elég egy táska egy élethez. Ezek szerint. Vagy, volt sok, de pont ezen az előkerült képen, pont az van, amit most itt őrizgetek a szekrényben. Nem hiszem. Nem tudom, hogy ki áll mellette. Nem tudom, hogy ki a fényképész, akinek az árnyéka belóg a kép bal sarkába. Vagy jobb sarkába, ha onnan nézzük, ahol ők állnak. Biztosan tudom, hogy apu a fényképész. Nagyon hasonlít a mozdulata. A háttérben valaki távolodik. És még egy nő van a képen. Nem tudom, hogy hol lehet ez a töredezett betonút.
DSC_0302_agi_B
Nekem úgy rémlik, mintha Ómika azt mesélte volna, hogy a Lajos a Dédi, az ő apja fia lett volna és az ő korai halála miatt lett Steier György öngyilkos. A férfi, Lajos, akit Ómika olyan nagyon sokszor emlegetett, mert megjárta a háborút, ahol a lövészárokban a gránáthüvelyekből vázát kalapálgatott és vakon tudott sakkozni és a hátán akkor sebhelyek voltak, hogy némelyikbe az öklöm is belefért volna, valami rokon lehet. De apu nem tudja, hogy ki. A neve eszébe jutott: Döme Lajos. Őriszentpéteren meglátogatták. Anyu szerint még Veszprémben is volt náluk fiatal házas korukban.
Gránát váza
Apu még Fiuméban fogant, de már Szekszárdon született, ahová a szülés napján érkeztek meg. Eegy vagonban utaztak, először Ausztriába, aztán a Lajtán át Magyarországra, Szekszárdra érkeztek. A horvátokon keresztül jöttek haza. A horvát csetnikek, zelena káderek szedték el tőlük, ami megtetszett nekik. A polgármester emberei, apja könyörgésére egy kis parasztházban lefoglaltak számukra egy kis szobát, hogy ne a vagonban szüljön az anya. Otthon született, a kis parasztházban. Az apja először a Városházán kapott írnoki állást, aztán Mözsön lett raktáros. Így kaptak végül egy kétszobás szolgálati lakást. Vasutas lakást. Onnan járogattak vissza Szekszárdra látogatóba.
Apu úgy emlékszik, hogy Fiumében az apja „elevátoron” dolgozott, a hajókra való berakodásnál segédkezett. Apu úgy emlékszik, hogy az apja testi gyengesége miatt halt meg. Mindig beteg volt, megfázott a vasúton. TBC-s volt. A kórházban egy gyönyörű apáca gondozta. “Elmentünk a kórház udvarára. Ott volt egy rossz asztal, azon feküdt egy koporsó, abban feküdt a papa. De nem jött oda senki. Később álldogáltunk, emberek jöttek, elvitték a koporsót. A szekszárdi temetőben van a sírja. Valami különleges bokrot tett anyám a sírjára, ki is hajtott a sír közepén. A kórházban volt egy Trer nevű orvos. Az intézett dolgokat. Elintézte a lakást, hogy ne kelljen elmenni, és az özvegyi nyugdíjat is.” A lenti képek Fájth István halála előtt két hónappal készültek. Vagy ő van a képen és akkor két fényképünk van róla, vagy ez már egy következő férfi. A harmadik, ismeretlen kisfiú jelenléte, az utóbbi feltevést látszik igazolni.
1934. júl 9. Sárbogárd
Sárbogárd
Szekszárd 1934. szeptember 20.
Egy hónapja halt meg az apa.
Vasúti jegyet kaptak, hogy azzal járhasson be Szekszárdra, iskolába. (Trer a Vass miniszter veje volt. A Vass miniszter viszont a Szeifert néni, Tasika fogadott (!?) fia, a lánya első férje (?) volt.) Ez a sok kérdőjel, ha tisztázódna is, akkor sem lehetne érthetőbb a mondat. Mert hát, hogy is jön ide Vass miniszter? Bele kellene kezdenem egy végeláthatatlan történetbe arról, hogy kerületem egy albérletbe, ahol Tasika a társbérlője volt az én főbérlőmnek, aki Tasika mellett még két másik család társbérlőjeként adta volna ki nekem az egyik szobáját, amiből nem volt hajlandó kiköltözni az előző lakó, egy taxisofőr. De Tasikának megesett rajtam a szíve és befogadott az ő másik szobájába és elmesélte regényes élettörténetét, amibe olyan zavarosan és tisztázásra váróan szűrődött be Vass miniszter, Lonkay János és Szeiferték, hogy a következő családtörténetnek is megvan a kiindulási alapja. Másrészt, tényleg érdekes, hogy akár nemzedékeken keresztül és akár észrevehetetlenül fonódhatnak egybe messziről ugyanoda érkező családok, személyek sorsa, hiába, hogy több millió, milliárd ember közül válogathatna a sors, hogy kiket köt össze. 
De ha itt nem írok, akkor hol írhatnék Tasikáról? Amikor útkeresésem során ismét Pestre kerültem és elkezdtem az MTV-ben dolgozni, albérletet kellett szereznem. A középiskolai kollégium után volt egy nagyon kellemetlen albérleti élményem. A szobatársam egy kosaras lány – éppen mindig edzés után – fojtogató izzadságszaga töltötte be a szobát. Nem is volt más szempontom, minthogy egyedül lehessek. Ahogy lenni szokott előkerült egy ismerős, apu ismerőse és előállt egy javaslattal. A tévéhez közel, a Báthory utcában lakott egy idős pártfogoltja, Feldmann néni, egy ügyvéd özvegye. Egyik társbérlője egy hatalmas lakásnak. Ő tudna nekem kiadni egy szobát. Próbálok visszaemlékezni, hogy is volt pontosan. Azt tudom, hogy volt egy albérlője, aki a valahai cselédszobát bérelte, egy taxisofőr. De mintha neki ezen kívül csak egy szobája lett volna. Emiatt mondhatta nekem Tasika, hogy lakjak inkább nála, neki két, hatalmas szobája volt. Feldmann nénit röviddel azután, hogy odakerültem, vagy mielőtt odakerültem volna, kórházba vitték, mert elesett és combnyakát törte. A kórházban meghalt. Szépsége és imádott férje emlékét soraimmal megőrzöm. Annyi emlékem maradt még róla, hogy értékei között legnagyobb becsben egy magáról festetett, egészalakos, nagyméretű festményt őrizgetett. Ez a kép maradéktalanul megőrizte a szépségét az utókornak. Nagyon büszke volt a külsejére. Dicsekedve mesélte, hogy amikor a körzeti orvos nemrégiben megvizsgálta, csodálattal dícsérte meg a melleit, hogy még mindig milyen szépek. Ekkor már öregasszony volt. De a hiúság nem tartozik a múlandó tulajdonságaink közé.
Tasika pedig arisztokrata volt. Igazi. Tason, a kastély kertjében szaladgált mezítláb a hóban. És lovagolt. És nyelveket beszélt. És elküldött a körútra, a népművészeti boltba, hogy szőtteseket, hímzéseket vásároljak, amit aztán Amerikába küldött a fiának. Deprssziós voltam, amit nagyon nem bírt, de megpróbált segíteni. Bíztatott, hogy majd minden jóra fordul. Mesebeli varázslónő volt. A lánya, Lontainé, a szomszédban lakott. Ő nem szeretett, vagy csak nem érdekeltem. Bridzseltek. Évek múlva láttam egy kisgyermekkel. Nem vettem észre, hogy gyereke lett volna, tehát nem lehetett az unokája. Örökbe fogadta, vagy költök? Tasika a kommunisták elszánt ellensége volt. Mindent elvettek a családjától, szerteüldözték őket a világba, társbérletbe kényszerítették öreg, vagy nem is annyira öreg napjaira. Hatalmas, faragott bútorai összezsúfoltan tornyosultak egymás hegyén-hátán. Azt mondta, hogy nem hagyja, hogy még ezt is elvegyék tőle. Úgy lesz minden, ahogy ő akarja. Tudta, hogy csak akkor lehet valaha is Pesten lakásom, ha öt éven keresztül állandó lakos vagyok valamilyen pesti címen. Ez volt az akkori trükk, csak akkor lehetsz pesti, ha pesti vagy. Addig fondorkodott, amíg rávett, hogy hozzak bejelentőlapot és majd ő aláírja. Felügyelte, hogy mindennek járjak a végére. A mai napig hajlamos vagyok eltekinteni az adminisztrációtól, ha akkor nem erőszakoskodik velem, valószínűleg még mindig albérletben laknék. De így, mire észbekaptak a rokonok, a házmester, a tanács, ott voltam állandó lakosként bejelentve a Báthory utca 20, egyik nyolcszobás lakásába. Szeifert Lajosné pedig, mint aki jól végezte dolgát, hamarosan meghalt. Otthagyott engem magamra szobányi méretű kómódjai és szekrényei között. A harmadik társbérlő, Tasika szerint igazi proli család, hamarosan lakást kapott valahol messze, egy friss-panel lakótelepen. A taxisofőrt is sikerült a tanácsnak kitenni. Már csak engem kellett valahogy eltávolítaniuk, hogy rátehessék a kezüket a kiürült lakásra. Azt hiszem egyébként, hogy egy nagycsaládos kapta meg később. Apu egy szál virággal bement a lakásügyre. Szónokolgatott, udvarolgatott az illetékes asszonynak, akinek egyébként sem volt más választása, mármint azon kívül, hogy a jogszabályoknak megfelelően jóhiszemű jogcímnélküli lakosnak nyilvánítson és gondoskodjon számomra egy lakásról. Kaptam három címet, azt mondta, hogy az elsőt nézzem meg, fogadjam el és az jó lesz. Jó is lett. Hát így köszönhetem Tasikának, Vass miniszter anyósának, hogy van hol laknom.
Sokáig kerestem a Kálmán Imre utcát, amíg rájöttem, hogy a szomszéd utca. Észak felé még sosem jártam.
Itt szólok arról, hogy miért is a nyilvánosság előtt írom, szerkezetbeli, stiláris vagy nyelvtani hibákat is vállalva, a családtörténetet. Részben bízom abban, ha valaki hozzám hasonlóan, nevek alapján kutakodik az interneten, akkor rátalálhat közös őseinkre. Ezzel az én családfám is terebélyesedne. Másrészt, megtudhatok olyan dolgokat is, amik után eszembe sem jutott volna érdeklődni. Attól, hogy simán leloptak az oldalról néhány képet, kiderült, hogy volt Aranyvonat és a hagyatékomban éppen van róla néhány felvétel. Cserébe én is leloptam a történetéből egy rövid összefoglalót. Aztán, hamarosan az egész családtörténetet megtaláltam egy oldalon, ahol mindenhonnan összelopott történeteket ad közre a site üzemeltetője. Legalábbis feltételezem, ahogy tőlem nem kért engedélyt a közlésre, úgy a többiektől sem. (https://www.yumpu.com/hu/document/view/16114332/nevek-ostoros-agnes/3)
Valahol éppen arról írok, nem én először, hogy nincsenek új gondolatok, nincsenek új történetek, csak újra elmesélt történetek. Így aztán, nem is reklamálok, bár ha pénzt szerez vele, ahogy a feltört YouTube fiókommal is valaki, az nagyon bosszant, amikor éppen nincs pénzem.
Valahol Kecskemét és Nagykőrös között. Az Aranyvonat 1938-tól, a Szent István-emlékévtől kezdve három éven át járta az országot a Szent Jobbal. Az aranykocsi arany, ezüst, bíbor és zöld színekben pompázó külső oldalait a magyar szentek: István, Gellért, Imre, Gizella, Margit, Mór, László és Erzsébet egész alakos képei díszítették, s mindkét oldalán az 1038–1938 évszámok hirdették a jubileumot. A magyaros motívumokkal ellátott szerelvény az „aranyvonat” nevet kapta.
vonat_04
vonat_06
Lajosmizse lakosai Kecskeméten köszönthették a vonatot. Szendrő János a fogadó bizottság vasutasai között szerepelhetett. A képen balról a harmadik.
019
013
031
IMG_0014
Sínautókkal, hajtányokkal járt ki a vasutasokhoz, mert ő volt az orvosuk. Aput, aki szintén TBC-s volt a Szentgotthárdi Iskola-szanatóriumba küldte. Egy évig volt ott, míg meggyógyult. Fekvőteraszok. 11 éves volt.
Ómika a „Ranolder” kisasszonyokhoz járt iskolába, Keszthelyen. De nem tudjuk, hogy ez milyen iskola volt, általános-e vagy egyéb.
Tolnamözsről először Töbörzsökre, ez a Sárbogárdi vasútállomással szemben lévő puszta, aztán Decsre költöztek. Itt egy falusi parasztházban laktak, a hátsó udvarra néző két szobában. Hátul nagy mező volt. Ómika ott szedett csicsókát, sóskát, azt ették.  Azt tanácsolták Ómikának, hogy ne engedje a gyerekeket napszámosnak, hanem tanuljanak.
Szendrő János (?)
Szendrő János
Szendrő János (?) Steier Mária szerelme
Szendrő János Steier Mária udvarlója.
Szendrő János (?)
Szendrő János
De a „csemetekertben” dolgozgattak is. Ómika hajtotta, hogy olvassanak, tanuljanak. Ómika 96 Ft nyugdíjat kapott. Még egy Szigeti nevű speditőr is szerzett nekik munkát. “Az egy nagyon vallásos ember volt, azért imádkozott, hogy a gyereke katonatiszt lehessen. Az is lett, zászlós, de elesett az első napokban. Egy napszámot adott a reggeli vagonrakodásukért, de csak kisebb tárgyakat pakoltatott velük. 30-40 fillért kaptak egy kirakásért, amiből 20-25-öt adtak Ómikának, a többit megfelezték. Cigit vettek. Két fillér volt egy nagy szelet csoki.  Másképpen volt akkor a pénz.” – mondta apu.
Fiuméban a szomszédok az Oreskovicsék voltak. Ahogy Ómikát tanították, hogy mindenkinek szépen köszönni kell, így keletkezett a következő történet. Lassan 100 éve, ahogy Ómikának mesélték magáról és ő aztán a gyerekeinek és az unokáinak, szórakoztatva mindannyiónkat. És most a 83 éves apám mesélte el, az ő kislány édesanyjáról. “Kezicsókolom Oreskovics néni! Kezicsókolom Oreskovics bácsi! Kezicsókolom Fifi kutya.”
Otthon: Fiume 1919 okt.10
Otthon: Fiume 1919 okt.10
Nagyon fiatalnak látszik Mária. Valamit hímez. Emlékszem néhány terítőre gyerekkoromból. Nem az a magyaros, hanem valami másféle virágos holmik voltak. Egyet megőriztünk. Legszívesebben bekereteztetném. Mária hasában már ott lehet apu, aki 1920 áprilisában született. Aki mellette ül, az lehet a mostohaanyja? Talán a kisbabának kötöget valamit, vagy ez még korai? És volt egy kiskutyájuk is. Milyen nagyon szépek ebben a kimerevített pillanatban. A fiatal előre nézve az időben fürkészi majdani emlékeit. Az öreg az emlékeit kinek mesélte el megőrizni? Fiuméban, a Fenicsébe (Fenice) jártak moziba. Az interneten találtam róla képet. (http://penzici.rijeka.hr/minuli-kinematografi/, http://www.lokalpatrioti-rijeka.com/forum/viewtopic.php?f=76&t=859&start=20)
DSCN0141-400x300
rijekakino
Apu a szekszárdi Garay János gimnáziumban tanult. Oda járt be vonattal, de az utolsó évben beköltöztek egy bérleménybe. Az 1938-39 évben végzett.
Apu sokszor elájult. A táplálkozás miatt. Várták március l5-én a Virág püspököt, akkor is. Nagyobb gimnazista korában fordult jobbra a helyzet.Vegyék oda a Puldit javasolta Faludi Ferenc, a gimnázium igazgatója. Vegyék oda a Puldit javasolta Faludi Ferenc, aki lehet a gimnázium akkori igazgatója (1936 – 1941), de a 38/39-ben végzett Garays évfolyamban, apu osztálytárai között is volt egy Faludi Ferenc. Ők aztán “ráfeküdtek” a Puldira, de át is ment a vizsgákon. Így aztán annak az anyja hordta nekik az ennivalót. Hálából aztán a Puldi Németh(?) végig a Pityu bácsi mellett maradt. (A 40-41-ben végzettek között találtam Németh Pált.)
Az osztálytársak:
Bernát György
vitéz Bogdándy Emil
Botos János
Dicenty Gyula
Faludi Ferenc
Falusi István
Fajth György
Fischhof Imre
Főglein János
Fűzeséri István
Gadó József
Göncz Imre
Horváth András
Joó Ferenc
Koncz Endre
Kovács György
Krémer Ferenc
Malonyay Dezső
Marth János
Májer László
Mártonfai Adorján
Mohay György
Molnár László
Mészöly Miklós
Müller Ferenc
Palásthy János
Sugár Géza
vitéz Szabó Kovács J.
Szamos Lajos
Thuránszky Rezső
vitéz Tihanyi István
vitéz Tóth Zoltán
Tucsni László
Ulrik György
Zólomi Ferenc
Magántanulók:
Dőry Mária
Géczy Ivetta
Háry Ilona
Regős Mária
Répásy Edit
Szerday Margit
Zavagyil Mária
Tóth Pál
1938 szeptember 3. Hazafelé

Csoportkép

Csoportkép
Apu itt 18 éves. Érettségi után lehet? Találtam néhány érettségiző képet is. Hamarosan felteszem őket. És még néhányat a gyermek-és ifjúkorból. Ez talán a legcukibb, ahogy manapság mondani szokás.
Unokatestvérek
Unokatestvérek. Jobbról, balra: Fájth György, Dragonics György, Dragonics István, ismeretlen kisfiú, Fájth István, ismeretlen kisgyerek.Fájth György és IstvánCsalád1939. januárOstoros György, SopronNők, Sopron 
 Sopron, 1940 május 
Sopron, 1940
“Elindultam Sopronba, hogy erdőmérnök legyek, de pár hónap után rájöttem, hogy nincsen pénzem, sokat éheztem. Népkonyhára jártam, de még a népkonyha levesét sem tudtam kifizetni, viszont sokat verseltem, meg is jelentek a verseim. Pénzt ugyan nem kaptam érte, de némi ismertségre tettem szert.” Három évet járt Sopronba vagy még többet is. Ott apu egy erdészmérnök lányának udvarolt és elhatározta, hogy erdőmérnök lesz. Aztán meg a Ruby Máriának udvarolt, aki egy soproni orvos lánya volt, nagyon gazdag család, sarokház stb., aki azt mondta neki, hogy várjuk meg, amíg végzel.
Az éjtszakáim lázas nászak éje A nappalokat átalszom tunyán Este futok az új hajnal elébe S reggel járok a tegnapok után Hangay Sándor 1888–1953 költő hírlapír
A képen Hangay Sándor, Dragonics István és Fájth György.
“Az éjtszakáim lázas nászak éje
A nappalokat átalszom tunyán
Este futok az új hajnal elébe
S, reggel járok a tegnapok után”
Hangay Sándor 1888–1953 költő, hírlapíró
Tisztázásra vár, hogy Ómika már ebben az időben megkezdte gyermekbaráti tevékenységét, vagy csak a háború után. Néhány kép, akár a kurucdombi, akár a tómalmi alapján biztosra vehető, hogy mindkettőjüket foglalkoztatta, a szegények megsegítése. 
DSC_0441_Agi_b
DSC_0459_Agi_b
DSC_1037_a
DSC_1016_a 
Alsó tagozatos voltam, amikor jöttek hozzánk az úttörők, meglátogatták, felköszöntötték születésnapján, névnapján. Emléktárgyakat nyújtottak át neki, például ezt az űrhajón az égbe repülő úttörőket. Most a testvérem őrizgeti. Imádták a gyerekek és ő is a gyerekeket.
IMG_0011
Ostoros Istvánné
Sopron, Szent György utca 4.
(Sopron Frankenburg út 4.
Sopron Színház utca 27.)iskolái: IV polgári, III. tanítónőképzés
A Magyar Szocialista Munkáspárt tagja: 1945-től
Vasutasok Szakszervezete 1945. 06. 01.1949. 08. 22 – 1950. 02. 28 pénztárkezelő
1950. 03. 01 – 1953. 08. 25. pénztárkezelő Soproni Kiskereskedelmi Vállalat
Apu aztán a Kurucdombi szegénynegyed rosszindulatú papjával került kapcsolatba. Az ottaniak mostak a katonákra. Kitalálták, hogy facipő gyárat létesítenek. Neki azt tanácsolták, járja a környéket, próbálja a facipőket eladni. De csak filléreket keresett, pedig volt úgy, hogy tíz párra is szerzett megrendelést.
Facipők
Facipők
“Anyám utánam jött Sopronba, Pityus ott beiratkozott gimnáziumba, a Szent Istvánba.” A nevére rosszul emlékezett, mert Széchenyi István Reálgimnázium. De, mert megtagadta, hogy járjon a leventébe, az ország összes gimnáziumából kitiltották. Lehet, hogy nincs is érettségije. Ostoros István, a Kaposvári Barnevál, később Húskombinát vezérigazgatója volt, gondolom közel 35 éven keresztül. A cég mindvégig kiválóan működött, a fél világot ellátta hentesáruval. Találtam egy képet, egyértelműen a Pityu bácsi van rajta, amint éppen ballag. És, még később, megtaláltam a gimnáziumi tablót is. 
Ostoros István
Ostoros István
Ostoros István ballag
Ostoros István ballag
t1942a.jpg tablo
Közben az anyja megérkezett utána, mert nem bírt egyedül maradni Pityuval, akit lezártak, mert megtagadta a leventét.
cserkész? levente?
pityu_diak
Pityus
Fájth István
Ómika két, emlékezetes történetet őrizgetett Pityu bácsiról, adalékul jelleméhez, ami már kora gyermekkorában megmutatkozott. Aput két évig szoptatta. Öccsével is ezt tette volna. Két hónapos volt a kisfiú, mikor egy fél napra magára kellett hagynia. A szomszédasszonyt kérte meg, hogy vigyázzon rá és cumisüvegből próbálja megetetni. Az asszonyság kísérletező kedvében lehetett, mert amikor a kisbaba nem akarta elfogadni a cuclit, saját ebédjével kínálta meg. Jó kis paprikás krumplit csócsált neki. Egy darabot a szájába tett, jól megrágta, megpuhította, aztán a kisgyermeknek adta. Annak meg úgy ízlett ez az ebéd, hogy életében többet nem ivott tejet.
A másik történet ugyan Pityu bácsi gyermeki csalafintaságát volt hivatva illusztrálni, mégis inkább Ómikáról ad képet.
008
Apró gyermekek voltunk, amikor erről mesélt. Az események a tyúkól körül bonyolódtak. Nagymama, akkor még fiatalasszonyként indult, hogy összeszedje a tojásokat. Két éves Pityukája, a szoknyája körül botorkált. Nyári, kora délelőtt volt. A kisvárosi állomáson volt vasutas a férje. Mint néhol még most is, az állomásépület a lakásuk volt. A baromfiudvar egyik végén a sínpár volt a határ, másik oldalán a veteményes. A ház falának támaszkodott a tyúkól. Én még soha nem láttam olyan otthonos tyúkólat, talán még lakást sem, mint amilyennek azt, az ő elbeszélése alapján képzelem. Azóta is, ha szépen rendbetartott háztájiról mesélnek, nem egy fehérre meszelt beton kockát látok magam előtt, hanem tornyos házikókat. Gondos ácsmunka volt. Az ól deszkái hézag nélkül illeszkedtek egymáshoz, sátortetős fedelén talán még cserép is volt. Szellőzését, szív alakú tenyérnyi lyukak biztosították. A szívecskéket a gondos mester pirossal kontúrozta, amit minden tavasszal újra megfestett. Két szárnyas ajtaja tajtékos hullámot formázott becsukva.
Hát ide indult, kosárkáját friss tojással megszedni a nagyanyám. Kissé lehajtott fejjel, állva is elfért. A tyúkok még szundikáltak léceiken.
A kisfiú elunta odakint a kavicsokat, inkább az ajtót nyikorgatta. Be is csukta szépen, még a reteszt is a helyére ügyeskedte. Aztán mikor szegény anyja ki akart jönni, hiába magyarázta neki, hogy amit betolt azt húzza ki, arra már nem futotta az értelméből.
Ahogy egyre melegebb lett, úgy kívánkozott ki ő is, meg a tyúkok is.
A nagy tollas kavarodásban, levetett magáról egy-egy ruhadarabot. Eleinte egy kis szíven kicsücsörítve bíztatta a fiát, mentené ki innen. Ő inkább az udvar más tájaira totyogott. Talán el is ájult, amikor léptek zaja visszaadta az erejét, kiáltozott, hogy jöjjön közelebb az a jótét lélek, akit erre vezérelt az Isten, szabadítsa ki őt az ólból.
És itt kerek-perec vége lett a történetnek. Ha nagyon győzködtük, még kibökte, hogy a postás járt arra, ő húzta ki a reteszt.
018
Aztán apu is mesélt róla valamit. Rossz, falusi gyerekek lévén úgy hógolyóztak egy nap az iskola előtt, hogy követ gyúrtak a hógolyóba. Pityu bácsi el is találta valakinek a fejét. Annak a gyereknek az apja aztán kérte Ómikát, hogy büntesse meg. Ómika nagyon megverte a Pityu bácsit, valami bőrszíjjal vagy bottal. A Pityu bácsi meg egy szót sem szólt, egy könnyet sem ejtett és nem volt hajlandó bocsánatot kérni. Ennek a történet a fényében, azért érthetőbbek későbbi fenntartásai az anyjával és a bátyjával szemben.A Fő téren béreltek egy másfél szobás lakást. Eközben már érkeztek az első behívottakról a halálhírek.
Bástyánk
Ostoros György
Ostoros György emh. erdőmérnök hallgató
“Anyám azt tanácsolta, hogy egy ismerős orvos révén próbáljunk meg felmentetni. Sikerült is, de az azt tanácsolta, hogy tűnjek el, iratkozzam be valamelyik egyetemre, talán onnan nem visznek el. Le is mentem Pécse, ahol felvettek a József Nádor Egyetem jogi karára. Óriás Nándort is hallgattam.” Ő, mármint Óriás 1939-től tanított a pécsi egyetemen. Kutatás alatt.
Óriás Nándorról
Fájth György, édesanyjával, a volt Deák téri huszár emlékmű előtt, Sopronban
Fájth György, édesanyjával, a volt Deák téri huszár emlékmű előtt, Sopronban
Sopron, Szent István király előtt, Ostoros György az édesanyjával
Ostoros György, az édesanyjával, Szent István király előtt. A szoborcsoport a Szent István templom, a város egyik legfiatalabb templomának a dísze. A szobrászművész, Haich Erzsébet, a szoborcsoport mellékalakjaival két fiatalnak, az 1921. évi ágfalvi csatákban elesett egyetemistáknak állít emléket. Miért ne lehetne itt, pár sornyi ismeretterjesztés? Sokáig keresgéltem, amíg megtaláltam innen, a gép elől ülve, hogy hol és mi van a háttérben.
Apu
Apu, Sopronban, a Storno ház előtt, Mátyás király emléktáblájával a háttérben.
Mégis megkapta a SAS behívót, hogy a soproni 7. tüzérzászlóaljnál jelentkezzen. /Birtalan/ Az orvost, akitől a felmentést kapta, már korábban lezárták, ő meg azonnal istállófogságba került. Már csak egy ló volt, az is azért, mert nem fogadta el az embert. Parasztszármazású katonatársai tanítgatták, hogy édesgesse magához. Két hétig volt istállófogságban. Aztán megint szerencséje volt, mert a hadnagya emlékezett a nevére, hogy verselget és megbízta, hogy írja meg a „Borbála -tekercset”, Borbála a tüzérek védőszentje, a névnapját ünnepelték a tréfás rigmusokkal. Írhat mindent, amit akar katonákról, tisztekről, persze dehonesztáló ne legyen. 20­30 métert kellett teleírnia. Borbála napon felolvasta, hát a parasztfiúk nem értették, de a tisztek is csak ritkán mosolyogtak. Azt mondta, hogy nem lett elég humoros. Sajnos, nincs meg.
Apu versei
Éj.
Csattogva trillázott ezer madár,
Zengett a mámoros csodaerdő.
Csilingelt, kacagott minden, akár
Élő volt vagy holt. Fényes, csicsergő
Madarak csapongtak a kék légben.
– Őrültek voltak a szerelemtől,
Melyben sziporkáztak és vérükben
Minden sejt tüzes volt az élettől.
A nap sugarai már a földről
Nyilaztak és a végtelenben a vén
Földteke csókban csüngött a napról,
Míg sugarai elfordultak szendén.
Mámoros, nagy készülődés forrott
A természet ölén. Jött az este.
A sok tavaszi pár hazatartott,
Minden fészek a gazdáját leste.
Sejtelmes, borzadó titkok kéltek,
Torzképpé vált ott minden fadudor;
A csókosszájú madarak féltek,
Árnyképek torzultak minden oduból.
Az álom fátyol-szárnyakon osont,
És rálehelt a nyitott szemekre,
Alvás előtti mocorgó csend volt,
Majd álom-szőnyeg szállt a berekre.
Még egy-két suttogó nesz remegett,
De  aztán  az  is  alábbhagyott.
A sok, apró test szendergett,
A tölgy ejtett egy magot,
A   fű    is   lapult,
Pihegett  a  föld.
A harmat hullt
És a völgy
Aludt
DSC_1413_a_1
.
no 7
Emlékül szeretettel Ildikó Sopron, 1943. IV. 24. Egyik, apu szerelmei közül.
“Emlékül szeretettel Ildikó Sopron, 1943. IV. 24.” Egyik, apu szerelmei közül.
Lovag volt. Imádta és tisztelte a lányokat, a nőket. Örökkön-örökké!
Aztán elkezdődtek a hadgyakorlatok.
Hadtápszolgálatos kiképzésre a Mária Terézia Laktanyába került Budapestre. Elkezdődött a munka. Eleinte mentési feladatokat kellett ellátniuk, gépeket, embereket, iratokat kellett kiszedni a romok alól. Nagykanizsán kellett jelentkeznie Krátky zászlóaljába.

http://zalaihirlap.hu/cimlapon/20110108__ket_fotel_es_egy_kanape

http://zalai.dfmk.hu/zalaiak?p=547

http://kanizsaujsag.hu/hirek/2270/hazatero-kratky-portre/

http://www.kanizsaujsag.hu/archivum/2009-7.pdf

Lovastüzér­ – hadapród szakaszvezetőként, hadtápos altiszt volt. Krátky István civilben, Nagykanizsa polgármestere volt. Apu felöltözött kimenőruhába úgy jelentkezett Krátky lakásán. 
.Apu katona
Apunak egy igen komolyan kidolgozott stratégiája volt arra nézve, hogy hogyan szerettesse meg magát az emberekkel, de legalábbis hogyan állítsa maga mellé őket. Később is, apai jó tanácsként gyakran ebbe az irányba orientált bennünket. Észrevette már igen fiatalon, hogy másként viselkednek az emberek ún. civilként, amikor is engedékenyebbek, humorosabbak, megközelíthetőbbek, mint hivatásuk gyakorlása közben. Minden ismeretséget civilként kezdeményezett később is, és előbb alakította ki a barátságot, mint a munkaviszonyt.
Társaságban
Aztán megkezdődött az árokásás, hídjavítás. Egyre lejjebb keveredtek. Bolmányba a Dráva partjára. Visszavonulás Pécsvárad, Somogy. Aztán jó ideig Hahóton volt. Állandó bombázás közben szerezték, szállították az élelmet. Hahóton a Lingl Mariskáéknál lakott. Egy napon látták ám, hogy a csendőrcsapat reggel délcegen elindul, este megvert seregként véresen, rongyosan vánszorgott vissza. Krátky úgy döntött, hogy nem mennek át Ausztriába, hanem itt várják ki az oroszokat. Apu üzent az anyjának, hogy még él, itt van Magyarországon, aki meg is érkezett utána Hahótra. Azt gondolja, hogy talán félreérthetett valamit, hogy talán halálhírét értette, mert érthetetlen, hogy miért hagyta volna ott /Sopronban/ a nála fiatalabb öccsét, aki aztán el is kallódott egy időre szem elől. Éppen megpillantották egymást az anyjával, amikor előtte termett egy ezredes, aki a hahóti majornak a tulajdonosa volt és számon kérte tőle, hogy a lovakat miért köttette be az istállóba. Letépte a jelvényét, derékszíját és a falhoz állíttatta. Végül valahogy elmaradt a kivégzés.
.Apu katona 2.
Aztán megérkeztek az oroszok, akik összeterelték őket és elindították Páhok felé. Az anyja Hahóton ragadt. A front miatt nem tudott mozdulni. A páhoki hídon dolgoztak, aztán visszaadták a papírjaikat, és azt mondták nekik, hogy menjenek haza. Valaki felvetette, hogy menjenek Debrecenbe, ahol majd kapnak igazolást arról, hogy nem háborús bűnösök, de egy másik meg azt mondta, hogy onnan hadifogságba viszik őket az oroszok. Végül apu Keszthelyre indult Bözsi nénihez, az anyja testvéréhez.
keszthely
Útközben megállította egy orosz katona, fiatal suhanc és értésére adta, hogy miután ő, mármint apu itthon van, neki úgysem olyan fontos, hogy jó bakancsa legyen; cseréljenek. Hát így is történt. Davaj, damój…Bözsi néni, aki a fiait várta vissza a háborúból, nem örült annyira apunak, amit később megbánt. Az ő fia, Dévényi György, 47-ben került elő a hadifogságból.
Apu, Pityus
Mólón
Neki Laky Márta lett a felesége, aki anyu gyermekkori barátnője volt, abból az időből, amikor a Laky család Keszthelyről Jánosházára költözött. Amikor Dévényivel megismerkedett Márta, akkor már ismét Keszthelyen lakott a család. Így anyu előbb ismerte meg Dévényi Gyurkát, mint aput, sőt a családi beszélgetések alatt még azt is hallotta, hogy a neki akkor még ismeretlen Gyuri Pesten megnősül és összeházasodik Flórával. 
Flóra
Flora strandol
Bözsi néni, Ómika, Zsóka, a mamája, Pajzs Ági, én.
De az Öcsi, Dévényi István, aki francia fogságba került, nem jött haza többé. A szülőknek hozták a hírt, hogy a fogságban jelentkezett az idegenlégióba, ahol aztán meghalt tüdővészben. Apu már a minisztériumban dolgozott, mikor Bözsi néni összeköttetést kért tőle orvosi kezeléshez Dragonics bácsi számára. Sajnos későn került már kórházba, a Rókusba és meghalt tüdőrákban 50-60 éves kora között. “A fújtató füstjétől.”
 IMG_0015
002
033
032
DSC_1058_a
DSC_1011_a
IMG_0012
Sopron, a Hűségkapu előtt 1960 körül. 
Bözsi néni
Mire visszakerültek Sopronba, az oroszok kórházat csináltak a lakásukból. Az oroszok a tífuszosokat és tífuszgyanúsokat elkülönítették. A Gömbös féle, Zrínyi Ilona Tiszti Leánynevelő Intézetet nevezték ki karanténnak. Pityus, aki a hahóti kényszertartózkodás idejére tehetően eltűnt Sopronból, végül onnan keveredett elő.
044
Egy Kovács nevű iparművész, akinek a műhelyében „égő szállal” rajzoltak képeket, helyet csinált nekik a pincéjében. Ómika viszont a lakásában lábadozó oroszoknak segített, mosott, főzött rájuk, és a tudomásukra hozta, hogy voltaképpen az ő lakásában élnek. Erre ők megoldották, hogy ahogy felgyógyulva egyenként távoztak, a helyükre ne jöjjön senki. Így aztán a lakásukat is visszakapták. 
Mária Néninek 47. születésnapjára szeretettel az Iparművészek! Sopron. 94i. VIII 26.” (1947) Egy “hímzett” fadobozon van ez a felirat. Ezt a dobozt nyilván azok az iparművészek készítették, akik tüzes szállal dolgoztak és szállást is adtak nekik, amikor a 45 után nem tudtak visszaköltözni a lakásukba.
Hímzett doboz
Apu arra emlékszik, hogy kis cipókat sütött Ómika, amelyeket tálcán nyújtottak fel a vonatablaknál álldogáló utasoknak. Így lett pénzük, amiből lisztet vettek, meg maradt másra is.
024

Csajokkal

Csajokkal
Ómika, nagymama korában nagyon megszeretett egy kisfiút, aki Veszprémben, a fölöttünk lakó lakásban élő család fia volt. Két testvér, Kati és Kálmánka. Amikor palacsintát sütött – majdnem mindennap – Kálmánka, vörös hajú, szeplős gyerek, felkapaszkodott a konyhaablakba, onnan udvarolt, nem sikertelenül Ómikának, újabb palacsintáért. Ómika valószínűleg a férfibáj rabja volt.
“Beléptem a Pártba, 45-ben – kezdte apu. Azóta is annak a pártnak a tagja vagyok. A neve persze többször változott, de én nem.
Felvettem a kapcsolatot a régi munkahelyemmel.” Itt a Kurucdombon elindult szerveződésre gondolt. “Szociális felügyelő lettem az Egészségügyi Minisztérium alá tartozó Szociális Felügyelőségen. Fizetést is kaptam.”
Úttörő mozgalom
Úttörő mozgalom
Ómika és az úttörő mozgalom
Ómika és az úttörő mozgalom
Dávid Ferenc, akkori megyei párttitkár Sopronban, azt mondta, hogy legyenek képzettebb emberek a pártban. Valami adminisztrációt bízott rá először, aztán amikor a mozgalmi élet kiteljesedett, a MADISZ megyei titkárának javasolta. Pestre ment a MADISZ központba. Megyei MADISZ titkár lett, aztán az úttörőmozgalom titkára.
1000 munkást a közigazgatásba – került a köztudatba a jelszó és Dávid Ferenc felvetette, hogy elmenne-e apu Pestre a minisztériumba.
“Megkérdeztem anyámat, mit csináljak, ő azt mondta; Pest.” Emlékszem apunak azokra a fejtegetéseire, amelyekben próbált meggyőzni arról, hogy még Budapest is csak egy nagy falu és jól teszem, ha elmegyek Veszprémből Pestre, középiskolába. Egy újszülöttnek minden vicc új. Végülis, tehát Ómika útmutatásai szerint jártam el én is. Ómika iskolázatlansága dacára, valamire fel, csak vette a bátorságot, hogy a fiai életét a saját belátása szerint intézze. A Szociálpolitikai Főosztályon, az Egészségügyi Minisztériumban, először Olt Károly, majd Ratkó Anna mellett dolgozott. Az OKI-ban /Országos Közegészségügyi Intézet/ lakott, ott kapott egy szobát. Még a gimnáziumból ismerte dr. Turánszky Rezsőt, mellesleg grófot, akivel és Molnár/később Mészöly/ Miklóssal, Malonyai Dezsővel baráti körbe tartoztak, lévén mindkettejük anyja özvegyasszony. Látta a közlönyökön mindennap a Turánszky nevet az országgyűlés, minisztertanács titkáraként aláírva. De nem gondolta, hogy ez ugyanaz lehet. A grófi címe miatt, hogy maradhatott volna funkcióban a Rákosi érában. Aztán felkereste, de valóban ő volt. Akkor ő már tudta, hogy fény derült a származására és bukik, de még gyorsan elintézte apunak, hogy kiutaljanak számára egy lakást a Várban. Ezenközben Flóra néni, aki az UNESCO-ban volt Svájcban, hazaérkezett, mint apu jövendő munkatársa. Aztán a rádióban lett bemondó.Összeházasodtak és Náncsi, Flóra “okos pesti asszony” anyja javaslatára elcserélték a vári lakást, egy X. kerületi, Halom utcai félvillára, valaha a Hagenmayer sörgyár tulajdonosáéra. A valaha persze akkor még nem volt olyan nagyon régen. Világító kályhák, mária üvegek, nagy kert, amiben minden megtermett. Abban a szép és hatalmas kertben álltak kint a szomszédok és várták, amikor ő megérkezett vidéki küldetéséről, első gyermeke születése idején, hogy be se menjen, hanem a temetőbe menjen, mert meghalt a kislánya nem sokkal születése után a kórházban, valami fertőzésben.
 Kisbaba
Kisbaba
De, ha a kórházban halt meg Flórika, hogy napozgathat ebben a kiságyban? Vagy ő mégis Piroska lenne?
49-ben házasodtak össze, a második lány 52-ben született, de a házasságot már semmi sem menthette meg. Apu 1955-ben már Veszprémben élt, nélkülük.
Piroska, Ági, Györgyi, Ómika
Piroska, Ági, Györgyi, Ómika
Flórika halála idején Szilágyi Dezsővel volt választási körjáraton Békésben. Flórát az István kórházba vitték. Előbb jött a pici, vagy muszáj volt Békésbe menni bármikor is jött? Már haza sem került a kórházból.
A beszélgetésünk alatt és korábbi beszélgetéseink alatt is, az elsőszülött kislány halála rendítette meg igazán. Biztos vagyok abban, hogy soha nem tudta ezt az érthetetlenséget feldolgozni és soha nem tudott szembenézni vele. Nem szívesen pszichologizálnám túl, és nem akarok számára a velünk való viszonyában ilyen felmentést találni, de attól tartok, akkor ő elvesztette az első és egyetlen gyermekét.
A hagyaték alapján néhány adat:
Dr. Ostoros György
Katonai igazolvány, első tényleges katonai szolg. 1943. 09. 05. Sopron (őrvezető, tizedes, szakaszvezető) (1971-ben törölték, korhatár betöltése miatt)
A Magyar Kommunista Párt tagja: 1945. 05. 14. (Szekszárd, szociális felügyelő)A MADISZ (Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség) tagja: 1945. jún. 26.-tól Sopron, Színház u. 27. II. em. (szoc. szakelőadó)
MSZMP tagja: 1945. 05. 14.-tól
Magyar Közalkalmazottak Országos Szakszervezete tagja: 1949. jan. (Népjóléti Minisztérium, felügyelő, lakás, Ráday u. 31.)
Magyar Szabadságharcos Szövetség alapító tagja: 1947. 10. 27. (kelt. Sopron)(Egészségügyi Minisztérium, előadó)
A Magyar Jogász Szövetség tagja: 1962. Jún. 9.-tól
Veszprém Megyei Ipari Szövetkezetek Jogi Irodája tagja. 1978.03. 01.- 1984. 09. 28. (1992 januárjában szünt meg az utolsó bejegyzett jogi képviselete)
Pestre Ómika nem követte aput, Keszthelyen lakott egy nagyon szép lakásban, amiről nem tudja senki, hogy hogyan jutott hozzá. Amint számomra az is rejtély a mai napig, hogy hogyan tudott két gyereket felnevelni, majd önállóan élni, lakásokhoz jutni stb. úgy, hogy egész életében nem dolgozott, és nem volt tanult szakmája, hivatása. Itt még sok kutakodni való lenne.
Felosztásra kerültek újra a megyék, és őt hívatták, hogy elvállalja-e Veszprém megye gyógyszertár hálózatának megszervezését. Nem lehetett a nemet választani és őt kinevezték a Veszprém Megyei Tanács Gyógyszertári Központja igazgatójának, az is maradt 35 éven keresztül. A tények ismeretében úgy tűnik, hogy eredményesen munkálkodott.
Az államosítás, amely a gyógyszertárakat és a gyógyszerészek lakásait is érintette, de azok közül nem mindet és nem teljes egészükben, nyilván nem volt problémátlan, elsősorban a kifosztottak számára nem. Őt, a név szerint említettekhez személyes barátság fűzte, akik nem hibáztatták a történtekért.
A Karabélyos gyerek 56-ban bejött és megmutatta, hogy neki van pisztolya. Apu és anyu itt majdnem összevesztek. Két különböző változatot őriznek, apué a durvább. Anyuról nem tudom soha, hogy tényleg félreismeri-e az embereket, a helyzeteket, vagy kényelmesebb neki egy ártatlan világot alkotni maga körül. Anyu szerint például, mindenki apuhoz akart volna hozzámenni, de apu azt állítja, még csak nem is udvarolt a felsorolt mindenkiknek. De anyu, minden kontúrosabb helyzet hátterében, erős, elfogult érzelmeket gyanított. Nagyon sokszor, igaza volt. “Biztos, tetszel neki!” – mondta sokszor, ha valamilyen hímmel kerültem konfliktusba. De, soha nem tanácsolta, hogy a nőiességünk bedobásával jussunk előnyökhöz. Hitt a nők és férfiak egyenrangúságában. 
Ostoros István és felesége Klímes Erzsébet. Egy lányuk van, akinek két fia van. 
Ostoros István esküvői képe.
Pityu bácsi udvarol
A kicsi Zsóka
Itt van mondjuk, Birtalanné esete, akinek későbbi férje, apu parancsnoka volt a háború idején egy rövid ideig. “Nem mentem hozzájuk, nem jártam hozzájuk, de számon tartotta, hogy vagyok. Gondolom addig, amíg másodszor is meg nem nősült.” Apu a ráncos arcában, az aszott vonásai mögött most is látja azt a valahai gyönyörű lányt.
Anyu gimnáziumi tablója
De aztán felbukkant anyu és kezdetét vette a közös életünk. Anyu Jánosházáról Szombathelyre járt gimnáziumba. A mozdonyvezető messziről figyelte, hogy eléri-e a vonatot. Amikor látta, hogy elkésett és nagyon messziről szalad, akkor lassított, hogy fel tudjon szállni. Anyu nagyon vidám és kedves teremtés volt, akinek a fiatal életét tönkre tette az anyósa. Hiába, hogy nekem ő volt a legkedvesebb, el tudom képzelni, hogy Ómika gyötrő és hisztérikus zsarnoksága alatt, kilátástalannak látszott élni. Valahogy meg kellett volna oldaniuk, hogy elköltöztessék, még időben. De itt is, mint a lágyszívű emberek esetében mindig, győzött a bűntudat, a kényelemszeretet. Ómika maradt és tizenhét éven át mérgezte az életüket. Akkor küldték el, amikor éppen magukhoz kellett volna venni. A betegsége, az elbutulása idején. 
Hajnóczy Aladáré volt a Jókai u-i gyógyszertár. Ott gyakornokoskodott anyu az egyetemi negyedik éve után. Szokott mesélni egy majdnem vőlegénye, egy celldömölki fiúról, akinek Jánosházán laktak a nagyszülei és az egyetemi menzán is találkozgattak, lévén az orvostanhallgató és a Bakáts téren közös menzájuk volt. 
Valaki, nagyon szerelmes volt belé.
Imádattal lerajzolta.

Valaki, nagyon szerelmes volt belé.

Anyu nagyon fiatalon

Anyu nagyon fiatalon

Fiatal nő

Ezt a töredéket is muszáj beillesztenem, mert nagyon kevés kép maradt róla, ebből az életkorából. A fürdőruhát sosem láttam, ez a lánykorához kötődik.

Lányok
Halászbástya 1951.
Margitsziget 1952.
Margitsziget 1952.
Ali bácsi az államosítás után a Központba került a Galenusi labor vezetőjének, mert ő nemcsak gyógyszerész, hanem vegyész is volt. Anyu a gyógyszertárral szemben lakott, albérletben. Diplomázása után visszakerült Veszprémbe, de már a központba.
IMG_0008

Várfalon

Várfalon

A gyógyszerészek

Ezen a képen már a veszprémi munkatársaival sétálnak. Hű, de nagyon fiatalok. És boldogok.

_Hátoldalán egy vers anyu írásával
A városi Tanács mögött lakott ekkor.
IMG_0035
A házasságkötésük után a 43-as ,Kígyó gyógyszertár fölött kaptak egy lakrészt. A Karabélyos féle lakást az államosítás után a Gyógyszertári Központ kapta, a fele visszaszállt Karabélyosékra, másik felét szolgálati lakásként apu kapta. Ott háromnegyed évig laktak. De még a házasságkötésük előtt Ómika elkótyavetyélte a keszthelyi lakását illetve, nem tudják mit csinált vele és a két szobából az egyikbe beköltözött. A Csikász Imre utcai lakást a Gyógyszertári Központ vette meg számukra, melynek az árát havonta törlesztették és így lett az övék. Mielőtt összeházasodtak volna, anyu ismerte Ómikát, járt nála Keszthelyen illetve, apu, anyu tudta nélkül elutazott Jánosházára, hogy megkérje a szüleitől a kezét. Addigra már elvált. A válókeresetet Flóra nyújtotta be, anyu szerint nem miatta. Amit most tudtam meg, hogy a Bazilikában köttetett meg a frigy, ez ismerve apu ateizmusát elég komoly gesztusnak tűnik, ami csakis a jánosházi családnak szólhatott. Valamint, őszinte meglepetésemre kiderült, hogy anyu mindennap imádkozik, ahogy mindig is mindennap imádkozott. Én a magam részéről egy tökéletesen ateista, sőt istentagadó családban nőttem fel. Hogy titokban meg vagyok keresztelve, ki előtt volt még titok rajtam kívül, a húgom esküvőjén tudtam meg anyu testvérétől, Gyurcitól, a paptól, aki keresztelt. 
A házaspár
Esküvő
Anyu, apu
Névadó ünnepség
Most. felnőtt fejjel, azt gondolom, hogy anyu megkapta, amit akart. Kiszabadulhatott a bigottan vallásos, a sok gyermek halála miatt, nyomasztó családjából. Nagy árat fizetett érte, mert ha nem is tagadták ki, de elveszítette az anyja szeretetét. Az apja, Vendrő Sámuel, 1964-ben halt meg, akkor voltam hét éves. Ő evangélikus vallású volt és revezálist vett, hogy feleségül vehesse a nagymamámat. Ebből gondolom, hogy kisebb érzelemmel ragaszkodott a vallásához, mint a boldogságához. Biztos vagyok abban, hogy anyut nem Samuka nyomasztotta. Később, magam is tapasztalhattam azt a merevséget, amivel bennünket fogadott a jánosházi nagymama. Elég intelligensek voltak ahhoz, hogy ne vigyék kenyértörésre a dolgot, de nem bocsátották meg apu ateizmusát és kommunizmusát. Nagymamának meghalt a nagy fia és elveszítette a pici babáját is. Egyik fia emigrált 45 körül. Két lánya másik városban élt, a fia György maradt mellette. Ő pap lett, a papság minden attribútumával felékszerezve. Ha nem is heves, de hangosabb vitákra emlékszem, azokról az alkalmakról, amikor nagyon ritkán meglátogatta a szüleimet. Ahogy telt-múlt az idő, békésebb lett a hangulat, sőt kórházba kerülése alkalmával még szívességet is elfogadott a szüleimtől. Tavaly nyáron meglátogattam, akkor már nagyon beteg volt. Nem tettem neki szemrehányást, hogy előző évben nem jött fel a testvérét, édesanyámat a halálos ágyán meglátogatni, pedig időben szóltam neki és anyu által imádott unokat”zs”vérének, Máthé Évikének is. Gyurci mostanában halt meg. Halála után tudtam meg, hogy nem beszélt a kaliforniai családnak a lánytestvéreiről. Nem adta meg az elérhetőségüket a családra áhítozó külhoniaknak. A pénze egy részét, ápolása fejében, az egyik unokatestvéremre hagyta, a többit az egyházának adta. Hát, ennyit a papokról.
Anyuval Ági
Györgyi anyu karjában, apu, Ági
gyogyszereszek 2

gyogyszereszek

Dr. Ostoros Györgyné

Dolgozó Ifjúság Szövetsége: 1951. 12. 18.

A Szakszervezet tagja: 1954. augusztus

A Vöröskereszt tagja: 1954. júliusOkleveles gyógyszerész: 1955. 02. 12.
szakgyógyszerész 1980. júl. 01.

Bástya Sportegyesület tagja: 1955. 07. 01.

Magyar Kémikusok Egyesülete 1974. 04.
Környezetvédelmi Szakmérnök 1976. 05. 12.

Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetsége 1979

Anyu 1955-ben kapta meg a diplomáját . Elkezdett a veszprémi Gyógyszertári Központban dolgozni és nyugdíjazásáig ott maradt. A hűség, elkötelezettség, lojalitás az ő életében valódi tartalommal bírtak. Ő is és apu is kitartottak egymás mellett és választott hivatásuk mellett. A képek alapján látható, hogy nem csak ők, de az ő generációjuk minden tagja hasonlóképpen érzett. A fenti képen jobb oldalon Mohai Jenőné, a többiek fiatalon, idősebben ugyanazok a képeken.

Munkatársak

“1980. január 30. A fényképen állnak: Dr.Tomor Benedekné (Ági), Horváth Mihályné (Rózsika), Horváth Lászlóné (Marika), Dr.Üveges Lajosné (Marika), Paor Istvánné (Irma).
Ülnek: Dormány Lászlóné (Jutka), Dr.Pethő Árpádné (Editke), Anyu, Buftya László. (Buftya Laci a galenusi labor vezetője volt, Tomorné Ági is ott, a laborban dolgozott, Dormányné a raktárban, később raktárvezető volt.) A többiek Editke (gyógyszer-gazdálkodási osztályvezető) és Anyu (gyógyszer-gazdálkodási szakelőadó volt) beosztottai voltak.”

1950. június 25.Kőszeg

 

color_jpeg003_p1

Itt van – a pöttyös ruhában – anyu. 1950-et írunk. Kőszegen kirándulnak, feltételezem, hogy az egyetemi csoporttársaival. Vendrő Ágnes Mária 1955-ben szerezte az első diplomáját, a Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerész szakán. Környezetvédelmi szakmérnöki diplomát 1976-ban szerzett a Veszprémi Vegyipari Egyetem Környezetvédelmi Szakmérnöki Szakán.

IMG_0010

Az alábbi sorokat Szűcs Edit írta, amikor megkértem, hogy frissítse fel az emlékeimet és mondja meg, hogy pontosan, kit, hogy hívtak. Edit apu titkárnője volt.

“Anyuékkal sajnos nincs rólam fénykép. – Pedig – ahogy írod – tényleg Anyuékhoz tartoztam, mert 1956.06.06-án (10 nap múlva, 16-án lettem 16. éves) vett fel Apud titkárnőnek. Mindketten szinte családtagként szerettek. – Apu elmenetele után Anyuval továbbra nagyon szerettük egymást. Anyuéknak nagyon sokat köszönhetek, míg élek hálával és szeretettel gondolok Rájuk. – Mikor a temetőbe megyek a szüleimhez, Apura és Ómira mindig gondolok és sokszor odamegyek a kolumbáriumukhoz megsimogatom Apu nevét és megköszönöm Apunak és Anyunak a szeretetüket és amit tettek értem.”

Ő tényleg rendületlenül kitartott mellettük, anyut még Pesten is meglátogatta, amikor már nagyon elesett állapotban volt és alig emlékezett bárkire is.

Veszprém Megyei Gyógyszertári Központ

A “hivi”, anyu hívta így, szemben volt egy általános iskolával, ami átmenetileg az Ének-Zenei Általános Iskolának is otthont adott. Éppen abban a két évben, amikor én is oda jártam. Hat évesen minden szünetet azzal töltöttem, hogy a kerítésre csimpaszkodva, anyut szólongattam. Ő, a négyes szoba rácsos ablakán kikukucskált és integetett. Ezeknek az üdvözléseknek aztán, mindig sírás lett a vége. Nem tudom, hogy miért nem szöktem át, illetve nem tudom, hogy volt-e olyan, hogy átszöktem. De ebéd után gyakran átmehettem hozzájuk. Nem tudtak velem sokat foglalkozni, de szerettem a jó szagú központban üldögélni. Volt egy kedves néni, mint megtudtam Szűcs Edittől, Erzsikének hívták, Schmidt Erzsébet, emlékszem alacsony, gömbölyded teremtés volt. Hátra hívott engem, később bennünket Györgyivel, a harmonikaszerűen nyíló-csukódó rács-ajtóval elzárt raktárba és ostyával, meg a gyógyszer keveréshez használatos, hibás kártyával ajándékozott meg bennünket. Azóta is imádok mindent, ami szabálytalan, mindent, aminek az egyik oldalán képnek kellene lenni, de nincs ott, vagy éppen a hátlap mintázata hiányos. Sokkal több ígéret rejlik a hibában, mint a tökéletességben. Amikor Györgyi is elkezdett iskolába járni, akkor már nem voltam annyira egyedül.

Az ebédlő az iskola pincéjében volt.  A pinceségét nem is próbálták leplezni. A falak fejmagasságig vizesek voltak. A festék buborékosan dudorodott fel. Az olajjal lefestett részek repedeztek és hámlottak a fal állandó mozgásától. A doh és penész szag átütött az égett zsír és égett rántás szagán. Viaszosvászon abroszok terítették le az asztalokat. A viaszosvászon vászon oldala nem volt vízálló, mindent beszívott, aztán kiszáradt. Felejthetetlen szaga volt. A leggusztustalanabb a kenyér volt. A régi pékek már betagozódtak a nagyüzemek óriási üstjei mellé. De az üstökbe még nem keveredett az állományjavító, a penészesedésgátló, az ízfokozó a vacak liszttel. Csak a vacak liszt volt, a türelmetlen tömegtermelés és a sütőkből nehéz, nyúlós, savanyú kenyerek kerültek ki. Ha a kisgyerek éhségébe a kenyér után nyúlt, az első harapás után meg is bánta. Mamika, az igazgatóhelyettes, mint Carrabas Barrabas, minden bábszínháztudományok doktora, felügyelte a rendet. A tányéron étel nem maradhatott. Nevelt az apák, anyák helyett. Agresszíven és szadistán. A testvérem nem tudta megenni a kenyeret. Megpróbálta elrejteni a pofazacskójában, mint egy kis hörcsög. Pethe Istvánné, Mamika észrevette és megfenyegette, hogy addig nem mehet haza, amíg le nem nyeli. Két erős akarat feszült szembe egymással. Emlékszem, hogy végtelen ideig ültünk a hideg pincében. Kicsit még mindig ott ülünk. Én is maradtam, hiszen, hogyan is mehettem volna haza a testvérem nélkül. Nem emlékszem, hogy mi történt, de valahogy biztos vagyok abban, hogy nem nyelte le. Biztosan elhangzott, hogy most az egyszer, utoljára kiköpheted és kell-e ennél több bátorítás egy embernek, hogy egy életre elköteleződjön a csökönyösség mellett?

Györgyivel

Apu a Gyógyszertári Központ igazgatója volt. A “Párt” megbízatását teljesítette. Budapestről Veszprémbe költözött. Ezt a távolságot nem bírta ki az első házassága. Fiatal bírónő felesége, Sárközy Flóra nem akarta vidéken elásni magát, nem költözött utána. Közös lányukkal Budapesten maradt. Úrinő volt, a szó klasszikus értelmében, megpróbálta nagyvonalúan kezelni az új házasság, új gyerekek miatt kialakult helyzetet, de apu iránt érzett szerelme kitörölhetetlen nyomot hagyott benne. Amikor Budapestre kerültem középiskolába, nagyon sokat segített nekem. Ha nem utaztam haza hétvégén, mindig elmehettem hozzájuk. A saját gyerekeivel együtt, befizetett egy közeli étterembe, hogy velük ebédeljek. Utált főzni és így oldotta meg a vasárnapokat. Tőle tanultam, hogy az ember nem dobálja össze-vissza a szemetet, hanem fajtájától függően szortírozza és amit lehet, azt újrahasznosítja. Ez majdnem ötven éve volt. Zöldebb volt ő a legharcosabb zöldeknél is. Amikor valakinek egy egy rossz ötlete miatt éveken át műanyag zacskóban árulták a tejet, ő kimosta, megszárította, felvagdosta és a vékony szálakból kádkilépőt, szatyrot horgolt. Hogy ne herdáljuk el és ne dobáljuk a szemétbe. Amikor a fiát meghívták valamelyik Németországba, akkor gondoskodott arról, hogy beszerezzen és hazacipeljen nekem egy fadobozos akvarell készletet. Ma is őrzöm.

Évek múltán, amikor felkerekedett, hogy meglátogassa az unokáit a Markó utcában és metróval megérkezett a Kossuth térre, legjobban a téren való átkelés nyomasztotta. Onnantól mindig kikötőként tekintettem a Kossuth térre, ahol a hajók és hajóvonták, bonyolult szertartási rend szerint teszik meg köreiket. Annyira különbözött anyutól, hogy máig nem találom a közös nevezőt, ami hatott apura.

Anya, lánya

Anya, lánya

Gyimesi_Andras

jozsef_leleplezes

jozsef_omika_agika

Ismeretterjesztés, megint. József Attila szobrának avatása Veszprémben. 1958 lehet. Netes tájékozódás után azt mondom, hogy a szobrász Tar István. Ez a szobra, vagy ennek a szobrának az első változata Makón van. Az nyilván egy kőszobor. A veszprémi bronz és az eredeti helyéről elvitték már, a város egy másik pontjára. A képen Gyimesi András  mond beszédet. Aztán lehull a lepel és végül én látszom József Attila lábainál, a nagymamámmal együtt.

Elsős voltam a Képző-és Iparművészeti Szakközépiskolában, amikor a Gyógyszertári Központ felvette a Kabay János nevet. A bronztáblát a bejárathoz én tervezhettem meg. Izgatott voltam emiatt és nagyon büszke, amikor elkészült. Pedig, ahogy emlékszem, volt valami kis hibája a feliratnak, ami a tapasztalatlanságomból adódhatott. Túl nagy távolság lett két betű között, ami sokáig nyomasztott. Gondolom, hogy már ezer éve nincs meg.

Apu felnőtt a feladathoz, amit elvállalt. Egész nap igazgató volt, hétvégén jó apánk volt és éveken át keményen tanult esténként, hogy megszerezze a jogi diplomáját.

Az igazgató

Az igazgató

Apu mögött, a kocsi túloldalán, Kárpi László van, 1956-ban ő volt a gépkocsivezető.

DSC_0479_Agi_b

Kiszállásnak hívták, amikor Budapestre utaztak tárgyalni, vagy a vidéken egyre szaporodó gyógyszertárakat kellett felkeresni. Itt már Hajagos József, Fertig László a képen. Az ő nevükre, arcukra emlékszem. Pestről apu kenyeret hozott, pesti kenyeret, mert ott már-még üzemelt egy-két “maszek” pékség, ahol ehető kenyeret sütöttek, Persilt és narancsot. Ha Pestről jött, mindig megvárhattuk, bármilyen késő is volt, hogy együtt szedjük ki a Persiles doboz aljába bújtatott ajándékot. “Kinder-Persil”.

IMG_0065

IMG_0022

 

DSC_1053_a

A Wallach család Felvidékről származik. Nagypapám apja még Vrbovce-ben született, de már Jánosházán halt meg, nem sokkal a fia születése előtt.

IMG

Vendrő Sámuel felesége Sík Ilona, az én másik nagymamám. És egy szintén elmosódott képen a nagypapám, emlékszem rá, még ismerhettem, Samuka.

nagymama

IMG_0067

 

DSC_1405_a_jpg

A Sík család annyit kért Vendrő Sámueltől, hogy vegyen reverzálist, evangélikusból katolikussá váljon, hogy a gyermekei is katolikus hitben nevelkedjenek. Ő ezt meg is tette, mert, mint anyu mondja, nem érdekelte az.

IMG_0005

Péter, a legidősebb fiú, aki tífuszban halt meg, 1945-ben. Ilonáról, Hugi néniről, nincs képem. Aztán a sorban anyukám következik és néhány rövidke, gyerekkori történet Méci kecskéről, aki még a babaruhát is megette, a rosszalkodó gyerek csúnya balesetéről, melynek nyomát a kezén örök életében viselte. Amely élet mégsem volt örök élet.

IMG_0031

IMG_0066

György, Gyurci pap lett. 83 évesen halt meg. Ő élt legtovább a testvérek közül.

IMG_0001

 

IMG_0003

Pál, Palika, aki “kitántorgott” Amerikába, sokáig eltűnt a család szeme elől, de talán az édesanyját, Sík Ilonát annak halála előtt felhívta?

Mária, Málika, aki pici babaként a háborús körülmények miatt meghalt.

Vendrő Ágnes egyik nagyapja Wallach Gyula, felesége Szíjjártó Ilona. Anyu a nagyapját nem ismerte már, de a nagyanyja 80 évesen halt meg, náluk lakott. Wallachéknak több gyermekük volt. Gyula, erdőmérnök, felesége Ilonka, megváltoztatták a nevüket Vendrőre, csakúgy, mint Sámuel, anyu apja.  Egy testvér, nem emlékszik a nevére, Amerikába szakadt és mintha lett volna még egy testvér, aki talán nem változtatta meg a nevét.

Sík Ilona tehetős családból származott, apjának Sík Péternek 80 hold földje volt, amit elosztott a gyerekei között. Sík Péter és felesége Horváth Mária 1929-ben haltak meg, abban az évben, amikor egyik fiúk András is, aki részegen leesett a kocsiról. Előbb a mama halt meg betegségben, aztán András, aztán bánatában a papa. Anyu ebben az évben született.

Sík Ilona testvérei: Róza néni, Bakó Lajosné. Irma, a Máté Évi mamája. Máté Józsefnek és Sík Irmának négy gyermeke volt: Irma, József, Baba.

Nemeskeresztúron lakik és Éva, Jánosházán lakik. Irma hozzáment Huszár Kálmánhoz, aki katonaként került Jánosházára. Hamarjában gyermeket nemzettek, akinek a születésénél nem lehetett ott az apja, mert katonáskodott. Úgy tudta meg, hogy Irma két héttel a szülés után meghalt. A kis Kálmánkát Irma húga, Évike nevelte fel. Ma már neki is van két gyermeke, két fia.

Sík József, lakatos, hét lánya meg négy fia volt. Lajos, akinek két fia volt, az egyik Laci.

Sík Andrásnak a kocsiról ittasan leesettnek mészárszéke volt és egy fia András. És Sík Franciska Magdinak és Babucinak az anyja.

Wallach Sámuel szobafestőként iparoskodott, ügyes kézműves volt, bútort, egyebet ő készített a családnak. Kislány voltam, amikor meghalt, halványan dereng az emlékeimben. 64 évesen halt meg egy-két héttel túlélt infarktus után.

Wallach ágon egy Nobel-díjas kémikus is van a rokonságban.

A másik nagymama időskori cukorbeteg lett. 72 évesen halt meg a zalaegerszegi kórházban, mindvégig szerető gondoskodásban volt rész fiától, Gyurcitól. Pontosan mibe halt meg nem tudja anyu.

janoshaza_003

 

DSC_1397_a_1jpg

janoshaza_002

DSC_1408_a_1jpg

Jánosházán jobbkéz felől laktak Cucaiék, balról Cupponék. Gyereke egyiküknek sem volt. Cucai asztalos volt, volt nagy műhelye. Anyuék és az ő udvaruk között égigérő deszkafal húzódott. Arra még én is emlékszem. Fekete volt a deszka. A ház bejáratát befutotta a szőlő. Az udvar végében volt a fabódé WC és egy kerekes kút. Be volt zsaluzva, mint egy házikó. – Azért, mert nagyon mély, nehogy beleessen valaki – magyarázták.

DSC_1054_a

DSC_1050_a

DSC_1015_a

Sokkal később Hugi néni meglátogatta a csecsemő Andrist. Egyik oldalán rózsaszínű, másikon kék takarót hozott neki ajándékba. Azokkal a bundákkal viszonoztam, amit Tiborcztól kaptam ajándékba. Nekem nem tetszettek, mert halott állatokból voltak, de ő ezt nem bánta. Felgyógyulóban volt az agyvérzéséből, ami részben megbénította, részben beszéd képtelenné tette. Nagyon szégyellte, hogy nem tud beszélni, hogy beteg, hogy megöregedett. Pistu kis padot asztaloskodott Andrisnak. Amikor kinőtte, elajándékoztuk egy kisgyereknek. Talán most is eszeget vagy rajzolgat rajta valaki.

Telik-múlik az idő és én valamennyi, nem elég kutatómunkát elvégeztem. A levéltári kutatásokba beletört a bicskám és inkább felkértem egy hivatásos családfakutatót, hogy a Vendrő és Sík ágon felderítést végezzen. De Vendrő Pál Kaliforniában élő özvegyét és az ő fiúk, Péter özvegyét önállóan találtam meg. Levelezünk, szkájpolunk. Van egy unokaöcsém, másod-harmad, ki tudja, Carter Vendro. 17 éves és nagyon hasonlít a felmenőire.

Carter Vendro

Barbara megírta, hogy a férje, az általunk, egymás között csak Palikának emlegetett rokon, anyu kisöccse, iszákos, szerencsejátékos ember volt. Imádott enni, imádta a nőket. Egy szép napon, sok-sok év, 38 évnyi házasság után felkerekedett és elhagyta őket. De Barbara nem gondol rá haraggal. A fiuk, Péter imádta az apját, így ő is megbocsátott neki.

Vendrő Pál,Paul Vendro

Palika kisfiúként Jánosházán. Aztán felnőttként, ölében a kis Péterrel.

Paul and Peter Vendro

Nagyon szerették egymást.

IMG_0040

Szerettek bennünket és az unokáikat.

IMG_0024

 

 

m p and 001

Samsung

Samsung

 

 

vissza a lap tetejére

 

Share

2 thoughts on “Nevek, nevek, ismerősök és ismeretlenek”

  1. Kedves Ágnes,
    így ismeretlenül is gratulálok az oldalhoz, élvezettel olvastam és nézegettem a régi képeket.
    A soproni vonatkopzású képeket igazán megoszthatná a
    https://www.facebook.com/Sopronanno
    FB oldalán, vagy akár a
    http://sopronanno.hu
    oldalon, hogy a soproniak is rácsodálkozzanak e remek régi képekre.
    Különösen ezt a képet, ami ebben a formában ma már nem látható!
    https://ostorosagnes.hu/wp-content/uploads/2014/08/DSC_1422_a_1jpg.jpg
    Köszönettel:
    Takács Róbert

    1. Kedves Róbert! Sokat nézegettem a sopronanno oldalt, amikor próbáltam azonosítani a helyszíneket. Szívesen átengedem azokat a képeket, amik érdeklődésre tartanak számot a soproniak körében.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.