Egy Pinterest bejegyzés alapján készítettem ezt a koszorút. Nem varrott, hanem ragasztott szívecskék, több réteg egymáson. Fenyőfa koszorú lesz alatta, ajtóra való.

Besorolhatatlan a legutóbb készített lámpám. Nagyon szeretem, igazából csak egy régi váz feldíszítése. Hamarosan nyitok majd egy kreatív aloldalt is, de most kevés az időm a honlapra.

Néhány, a YouTube-on már nem megtalálható műsor, melyekben vágóként tevékenykedtem. “Szerzői jogi követelések” miatt, ami ebben az esetben az aláfestésre szolgáló zenék felhasználásával kapcsolatos, annyi kellemetlen értesítést kaptam, hogy végül eltávolítottam a videókat.
Nádler István egyike legnagyobb ma élő festőművészeinknek. A film hetvenedik születésnapjára készült, és a művész tőle szokatlan részletességgel beszél benne művészi felfogásáról, az absztrakthoz, a tiszta geometriához való viszonyáról, amelyet esetében legtöbbször felülír néhány lendületes, olykor döbbenetesen drámai gesztus. „Ez az, ami vagyok” – vallja lefegyverző szerénységgel, mi meg azt gondoljuk: „Ez az, amitől Nádler egyedi és összetéveszthetetlen”.
Néhány hete (2011), életének 83. évében elhuny Rátkay Endre festőművész. Rátkay rejtőzködő alkat volt, magánemberként kihúzódott a „perifériára” ugyanakkor évtizedeken át lankadatlan ambícióval festette ikonosztáz-jellegű hatalmas kép-eposzait. Filmünk tisztelgés a művész előtt, aki valóban a mindenséget vágyta megfesteni.
Sajnos, jogkövetelés miatt letiltották a hangot. Mégis fent hagytam a filmet, mert legalább a képek megnézhetők így. De, hogy teljeskörű legyen a cenzúra, tudnod kell, hogy a képek “pornográf” tartalma miatt több országban nem látható. Kafkai világban élünk…
Stróbl Alajos a magyar szobrászat történetének kiemelkedő és egyben meghatározó alakja. Érzékeny szemű portrészobrász, történelmi nagyjaink avatott megörökítője. Ő az, akinek a mai napig legtöbb köztéri szobra van Budapesten, és az is ő, aki hosszú évtizedeken keresztül formálta tanárként a magyar szobrász generációkat. A Szfinx mesterével most nem a régi Egyiptom titkait, hanem a nagy magyar mester művészetét kutatjuk a Stróbl család segítségével.
és Dér András filmje, ami felkerült a YouTube-ra:
