A linkre kattintva, az összes dalt meghallgathatod a YouTube-on.
VÉSZLEÁLLÍTÓ
musical vázlat és songok, belépők, kilépők és az áriák
Rózsaszín metró-állomás. Rendezői bal aranymetszésében, egy rózsaszín világító óra, majd önmagát reklámozza. Néha csak az óra és a zene vannak a színen. Hátul a teret lezáró hatalmas, rózsaszín drapéria. Erre vetítjük a koreográfiával összehangolt filmbetéteket. A szín sötét. A színfalak mögül közeledő nevetgélés, jópofáskodás. Metrósok egyenruhás kis csapata érkezik. A derengésben is jól látható, hogy nem a megszokott egyenruhában. Öten érkeznek. Elől hárman, hátul ketten. Mindig az előadást megelőző nap televízió műsorát beszélik meg, azon viccelődnek vagy komolykodnak. Hah, most a szín feldereng. Még ketten érkeznek ellenkező irányból. Üdvözlik, ugratják egymást. Aztán automatikusan végezni kezdik a feladataikat, eltűnve a színről. Most valaki /I.m. első melós/ felhúzza a nagyórát, amely hirtelen rózsaszínű fénnyel világítani, majd erősen ketyegni kezd. Mindenki elfoglalta a munkahelyét. A szín ahogy kiürül, úgy világosodik. Recsegés. A megafon akadozva megszólal.
megafon: rem a biztonsági… ávót szabadon… hagyni…
saját érde… (sípolás) … rem hagyják szabadon a…
(sípolás) és fogják meg… zgó gumikorlátot…
rem a biztonsági…
A magnószöveg egyre inkább felgyorsul és felerősödik, egyre inkább sipákolva, folyamatosan hadar. A hangzavar csúcsán nagy robajjal befut az első metrószerelvény. Álmos, elhasznált, munkásruhákba öltözött utasok szállnak ki a vonatból. Tízen vannak, (Kassák Lajos emlékének) koruk kideríthetetlen, változékony és csalóka. Csupán csoszogásuk hallatszik, ahogy eljutnak az erősen ketyegő óráig. Ennek a ketyegésnek a ritmusából nő majd ki a zene is. Most még csönd. Megállnak az óra előtt, és figyelik. Naránó balról besiet. Sokat sejtető iróniával:
Naránó: Ezer bocsánat!… kérem, bocsássanak meg a késésért.
De hát ez az iram. Ez a tempó… na és a felelősség.
Csak első melós figyel rá, a többiek továbbra is a nagy órát bámulják. Naránó és I. m. tekintete találkozik. Ebben a pillanatban kedvesen kuncogva, jobb hátulról előre lép a fénybe Nárielle, Naránó párja. Már tiszta szívből kacag. Hasra vágja magát, lábát lóbázza és valami finomságot majszol.
Nárielle: Akkor hát… itt az idő (kacag) … Uraim!…
Egy pillanatra kedvesen nyelvet ölt Naránóra, aki gyerekes grimasszal válaszol, majd pedig a fejét csóválja.
Naránó: Drágám… az idő vasfoga olyan, mint a mi fafejünk. Itt ül a nyakunkon, és adott! Felmutat a nagyórára, kezet fog I. m-el.
akkor hát…
(staccato, piano, olyan az egész világ, mint a pengetett
hegedűhúr, óraegyeztetők tánca)
I.m: Az óráinkat egyeztetjük kórus: ismétel
Naránó: Na és a történéseket
Nárielle: Ez bizony örökös stornó
I.m: Az egyeztetés pillanatai
kórus: ismétel
Naránó: Boldogsággal tölthetnek el
Nárielle: Hiszen itt minden egyezik
I.m: A megáll-lapo-lapo-dás miatt
kórus: ismétel
Naránó: Aminek kérdése minden
kórus: Hiszen itt minden egyezik
Hiszen itt minden egyezik
A megáll-lapo-lapo-dás miatt
Nárielle: Lehet…
I.m: Bizony…
Naránó: De…
Ittas bányász, aki most dől ki éppen a sorból, a bal hátsó
sarokban. Végig a színen is marad. Hortyog, és néha magához tér.
Ilyenkor majd beleénekel a songokba.
Bányista: Cs… csakhogy…
Naránó: A végeláthatatlan vonalon kórus: ismétel
kórus: A végek pillanatait
Igazán könnyű egyeztetnünk
Csal megáll-lapo-lapo-lapodás
És szervezettség kérdése
Minden!
Kép kimerevedik. Csönd, csak a nagyóra ketyeg tovább. Egészen a
rivaldáig botorkálnak a már kísérteties csöndben. Ahogy megállnak
a nagyóra egy régi falióra hangján ütni kezd. Aztán egy pillanat
csönd, amelyben az utasok és a nézők valami álmos farkasszemet néznek.
De a következő percben már mindenki boldog vigyorgásba kezd, és felzúg
a vad rock and roll! Fergeteges tempó. Alatta lassan kihúz, tovább száguld a beérkezett, üres szerelvény.
kórus: a metró száguld mint a szél
és mint az Álom – célhoz ér
a Rózsaszín Metró-vonal
a fenti széltől eltakar
így nem vakíthat semmi el,
mert mint a Kátrány – úgy szigetel
CSAK TARTSUK BE A SZABÁLYZATOT
AMIT A KÖZPONT KIADOTT
ÉS SÍNEN LESZÜNK MINDANNYIAN
„E L J Ö T T A T E I D Ő D F I A M !”
MERT:
a metró száguld mint a szél
és mint az Álom – célhoz ér
a metró száguld mint a szél
és mint az ÁLOM – CÉLHOZ ér…
megafon:
rábeszélve a refrénre
Tájékoztató a metró mozgólépcső használatáról: … a mozgólépcső a sétáló ember sebességével halad egyik kezüket, amelyikkel a gumikorlátot szándékoznák megfogni, tegyék szabaddá… tegyék szabaddá… és úgy helyezkedjenek… HELYEZKEDJENEK… a sorban… hogy a gumikorlát szabad kezük fele essék… haladási iránnyal szemben, iránnyal ellentétesen közlekedni KÖZLEKEDNI veszélyes és tilos
Megrázogatva egymás kezét, vígan s emelt fővel, bár könnyes szemmel
indulnak el gyalog tovább a metró-alagútban. Még halljuk az előző elhalkuló zenét, de már egyre erősebben visszhangzik az alagútból a közeledő víg katonainduló.
Ezüstös holdas ég
látlak-e még egyszer én
jaj de fáj – jajdefáj!
Szívem egy kislány után!
Jártunk lenn a kéklő Duna parton
Holdvilágos sötét éjjelen
De ő elment tőlem messze távol
Nem törődött többé énvelem
Te füstös holdas ég…
Közben lassan érkezik az állomásra az irodisták, kis -és közép-káderek, derekas nyuszkovicsok szerelvénye. Fontoskodva lépnek ki a vonatból. Van, aki leltározza az állomás tárgyait. Van, aki jegyzeteket készít, mások hangulatjelentéseket készítenek, van aki a közönséget veszi szemügyre, van akihez befutnak az információk. Mindez pillanatok műve. Az alakok erősen atavisztikusak, mindegyiknek van valami kis rágcsálóhoz hasonló mozgása. Kideríthetetlen dolgokat súgnak egymás fülébe. Ismeretlen hivatali utakon iktatnak ismeretlen ügyeket. Az induló változatlanul szól. Sőt: erősödik. Mikor a szerelvény tovább halad, akkor látjuk meg, hogy a szerelvényt egy szakasz dalra fakadt, vidám katona tolja. A katonák most a közönség felé fordulnak, rózsaszín zászlót
bontanak és az utolsó refrén alatt dobogva helyben menetelnek. Egy csoport kisiskolás szalad be kisdobos és úttörő egyenruhákban. Miközben egy puszival átnyújtják kis virágcsokraikat a büszke katonáknak, énekelnek ők is.
Mint a mókus fenn a fán…
A két dal egyszerre hangzik, és egyszerre is fejeződik be. A hirtelen beállt csöndben a rangidős előre lép és kis szónoklatot rögtönöz. A színész ezt valóban rögtönözze egy percig. Eközben az irodisták is és közép káderek, derekas nyuszkovicsok a szerelvényben zúgolódnak, hiszen az már zárt ajtókkal áll. A kisiskolások feszengenek, unatkoznak, egy vérszegény kisfiú csöndesen elájul. Kis csoportosulás támad körülötte. Az irodisták már dörömbölnek bentről, és üveglaphoz szorított arcaikkal félelmetes grimaszokat vágnak. Taps köszönti a kis szónoklat végét. A katonák fegyelmezetten a vonat hátához sorakoznak és dalra fakadva tolják tovább a szerelvényt.
Ez a vonat fel van virágozva…
alatta, gyermekek:
Mint a mókus fenn a fán…
Az egyik víg katona véletlenül elejti a virágcsokrát, és már nem tud utánanyúlni. A menet eltűnik az alagútban. Mögöttük láthatóvá válik egy öreg toprongyos koldus, aki a háttérben szájharmonikázik. Naránó bal, Nárielle jobb oldalon figyelte eddig az eseményeket. Most egymásra néznek és oldalra biccentik a fejüket. Most csak a szájharmonika hallatszik és a nagyóra ketyeg. Naránó és Nárielle egymást nézik.
A linkre kattintva, az összes dalt meghallgathatod a YouTube-on.
Naránó: Papó!
Nárielle: Papóka, ezt most ne … jó? … Ezt most ne.
Kivezeti az öreget, miközben Naránó lehajol az elveszett virágcsokorért. Még a virágokat végig simítva térdel, mikor kilép az alagútból Ákos és Éva. Egymást átölelve, kéz a kézben állnak. Az óra ütni kezd. Ákos és Éva egymást nézik. Naránó izgatottan integet hátra Náriellének, aki lábujjhegyen oson be mellé, nehogy megzavarja a párocskát. Suttogva énekelnek picit /ön/ironikusan, de nagy szeretettel, hol egymásnak, hol a közönségnek, hol a párocskának, akik persze nem vesznek róluk tudomást.
Naránó: Hercegnőm, itt hullámok mossák
Egymástól reszkető kezünket
Nárielle: A végeláthatatlan partokon
Naránó: Érkeznek majd sirályok is
Az üldözők elől
Nárielle: Csőrükben hoznak eltitkolt magot
Naránó: Röptükkel hoznak ránk alázatot
Nárielle: És könnyét veszti majd tekintetünk
Naránó: Ahogy hanyatt, meztelenül a parton
A Nagy Madár
együtt. Valamit int nekünk…
Fejüket összedugva kuncognak, majd Naránó átadja a virágcsokrot a meglepődött Évának. Naránó és Nárielle két irányba kuncogva kiszaladnak a színről, mint a csínytevő gyerekek. Éva magához szorítja a csokrot, és Ákos mellére hajtva fejét énekelni kezd. Mit is tehetne egyebet?
Éva: Mond hová értünk a hosszú útról
Az alagutak végéről mesélj
A gépezetek szerkezete pontos
Akár az óra ami megmutatja
Itt lent mikor van nappal, mikor van éj
De ha szeretsz még arról is mesélj,
Hogy hol teremnek ilyen illatok
Amiktől máris boldogabb vagyok?…
Arcához szorítja a virágokat.
Ákos: Fogaskerekek kérdése itt minden
A síneké és a kerekeké
Volt idő mikor még nehezen hittem
De már tudom, hogy minden ezeké
A kicsi és nagy óramutatóké,
A síneké és kerekeké.
Így megyünk mi is kéz a kézben, drága
Az atombiztos alagutakon
E biztonság a szeretetünk ára
és én ezt tőled mindig megkapom
e BIZtonsággal
BIZtosított
BIZtonságot
BIZTOS megkapom!
Ákos: Fogaskerekek kérdése itt minden
Fogaskerekek lesznek ujjaink
így megyünk mi is kéz a kézben, kedves
És biztonságban telnek napjaink
kórus: A BIZtonsággal BIZtosított BIZtonságot
BIZtos, BIZtos megkapom!
megafon: Kérem a biztonsági sávot szabadon hagyni!
… a BIZtonsági sávot szabadon hagyni!
Azonnal hagyják el a BIZtonsági sávot!
Kórus: (a megafon alatt tovább)
BIZtos BIZtos BIZtos megkapod !
BIZtos BIZtos BIZtos megkapod !
(Az előző dal – Hová értünk? variációja)
Ákos: Fogaskerekek kérdése itt minden
Fogaskerekek lesznek ujjaink
így megyünk mi is kéz a kézben, kedves
És biztonságban telnek napjaink
kórus: A BIZtonsággal BIZtosított BIZtonságot
BIZtos, BIZtos megkapom!
Ahogy a zene halkul, úgy erősödik az új, most beérkező
szerelvény dübörgése. Az érkező fiatalok ütemesen verik
az ablaküvegeket.
http://paypal.me/Ostoros
fiatalok: A kezem a kezem a kezem a kezem a kezem eddig éér
a kezem a kezem a kezem a kezem a kezem eddig éér
A szerelvényben ifjúgárdisták próbálják fenntartani a rendet. Az ajtók kinyílnak. Kizúdul a fiatalság. Az ifjúgárda-parancsnok utasításokat üvölt, de Jámbor, az anarchista punkvezér kitépi kezéből az elektromos szócsövet és beleüvölt.
Jámbor: Be se nyalhat ez a banda a pofátok olyan randa!
A punkoid figurák erre ütemesen ugrálni és üvölteni kezdenek, és szorgalmasan rázzák az ég felé öklüket. A gárdisták próbálják őket megfékezni, egyelőre még kevés sikerrel.
Punkákók: Rohadt szemét banda
Mennyetek a Bankba
Írjátok egy rohadt tökre
Engem ti tettetek tönkre
Mocskos kurva banda
Mennyetek a francba!
Be se nyalhat ez a banda
a pofátok olyan randa!
Megafon: … rem a BIZTONSÁGI… ÁVÓT SZABADON hagyni!
… rem a BIZTONSÁGI… ÁVÓT SZABADON hagyni!
Erre a punkákók a többiek segítségével felszaggatják a biztonsági sáv gumiburkolatát. A gárdisták közül többen vetkőzni kezdenek és elhajigálják, vagy egyszerűen kifordítják, megszaggatják egyenruháikat, és csatlakoznak. Teljes a tömegőrület. Mit mondjak: a maradék gárdisták nem urai a helyzetnek. A megafon össze-vissza zagyvál.
Megafon: … remaBIZtonságiaBIZtonságia… zanakazajtókzáródnakazajtók… éermne… lljanakbea… baa… relvénykocsiszinbehuz! Behuz behuzbehuz…(sípolás) remaBIZtonsági… .térkövetkezik… vetkezikkocsiszinbehubehubehuzbehuz(sípolás) rema BIZtonsági aBIZtonságiaBIZtonsági…
Festékek kerülnek elő, magukat és egymást festik. A gárdisták arcára is kerül a festékből, akik közül ezt többen letörlik, néhányan szeretnének visszaöltözni. A punkákók ezt megpróbálják megakadályozni. A megafon sípol.
Punkákók:
A kezem a kezem a kezem a kezem eddigéér
Patakzika zerembőla véér!
Ésakéz mégise digér!
MÉGISEDDIGÉÉR!
őlesza kezesema kezesema kezesem
nemleszmajd kezesem keze sem keze sem
ittkérem lekezelnek
utánameg kezelnek
ittkérem lekezelnek
utánameg kezelnek
Sziréna harsan. Biztonsági osztag rohan be. Rendet raknak. Néhány punkákót büszkén vezetnek el, kíséretükben a gárdisták. Az utolsót ketten rángatják el, az „viktóriát” dobálva hörög a könnygáz-spraytól. Míg a többiek fáradtan ledőlnek, addigra az Asztmatikus Hölgy veti magát az utolsó távozók után.
AszHölgy: Fiaam!
Két biztonsági osztagos felugrik, de néhány punkákó jótékonyan visszarántja AszHölgyet, aki fuldokolva temeti tenyerébe arcát. De hamar összeszedi magát és egy egyre keményebb alapütemet tapsolva lép a tápászkodó punkákók közé, akik azonnal átveszi az ütemet, és a maguk módján „elragadtatva” figyelik, hogy mit művel, mit énekel.
AszHölgy: (alatta fújják a punkákók)
Fiaaam!
Be se nyalhat ez a banda,
a pofájuk olyan randa!
Rohadt, szemét banda
mennyetek a francba.
Allergiám asztmatikus,
de kiröhög a patikus.
Higgyétek fullasztó ez itt,
higgyétek fullasztó ez itt.
Ezek a lenti orvosok,
véreskezű mészárosok.
Higgyétek fullasztó ez itt,
higgyétek fullasztó ez itt.
A bűzös mészárszékeket
dekorálják a smasszerek
és dohos alagutakon
magam vígan vonszolhatom.
Higgyétek fullasztó ez itt,
higgyétek fullasztó ez itt.
Higgyétek el, indulni kell,
egy fuldokló nem énekel,
az övé hörgő fájdalom,
ha szól még, erről szól dalom.
A punkákók veszett dobolása közben két visszatért biztonságis, elvezeti a köhögő rohamot kapott hölgyet. A punkákók lassan elcsendesednek, aludni készülődnek. Az óra ütni kezd. Éva döbbenten figyeli az eseményeket. Többször oda akar rohanni, de Ákos mindig visszatartja és magához szorítja.
Ákos: Fogaskerekek itt mindenhova
Ahogy egymásba kapnak a fogak
Nehogy elragadtasd magad
Csak figyeljünk és majd elviszlek innen
Tovább megyünk az alagutakon
Mert ezen áll és ezen bukik mindenhova
És ennél bölcsebb lehetőség nincsen.
Éva: Talán nem csak figyelni kellene
Bámulva mások szenvedéseit
De nem tudom mit is tehetnék ellene
Talán szeretni kellene
Az Mindenkin segít
Ákos: Fogaskerekek itt mindenhova
Ahogy egymásba kapnak a fogak
Nehogy elragadtasd magad
Csak figyeljünk és majd elviszlek innen
Tovább megyünk az alagutakon
Mert ezen áll és ezen bukik mindenhova
És ennél bölcsebb lehetőség nincsen.
Csönd. Koldus csoszog be balról szájharmonikázva.
Bányista magához tér, énekelget rá halkan. Valahogy így:
Bányista: seperteme leget
seperjenmán máás sis…
Koldus Bányista mellé telepszik, kap egy korty pájinkát, elszunnyadnak. AszHölgy összetörten, nagyon lassan érkezik vissza. A leghátsó sarokba kuporodik és mereven bámul valami pontot. Csönd. Csak az óra ketyeg. Ofélia rohan be feldúltan. Ákos hátrább húzza Évát, a fiatalok és a többiek is felriadnak.
Ofélia:
NEMNEMNEMNEMNEMNEMNEMNEMNEMNEEEEEM!
Hogy én hazudtam
Vagy te hazudtál
Vagy ő hazudott
Vagy mi hazudtunk
ELÉGELÉGELÉGELÉGELÉGELÉGELÉGVOOOÓLT!
ELÉGELÉGELÉGELÉGELÉGELÉGELÉGVOOOOOÓÓÓLT!
Üres a bolt, üres az égbolt
minden csak volt, az égbolt kék volt
és van aki még semmit nem kapott
inkább legyek tetem, mint techalott!
Ahogy a sínen száguld a kerék
még minden nyakra egyformán hatott
inkább legyek tetem, mint techalott!
A szerelem, a hit és az igazság!
Most én hazudtam vagy ő hazudott
sakálok közt egy sebzett állat
a csalódások végképp körbeálltak
és rájuk semmi semmi semmi nem hatott
inkább legyek tetem
mint techalott !
Ofélia:
NEMNEMNEMNEMNEMNEMNEMNEMNEMNEEEEEM!
Hogy én hazudtam
Vagy te hazudtál
Vagy ő hazudott
Vagy mi hazudtunk
ELÉGELÉGELÉGELÉGELÉGELÉGELÉGVOOOÓLT!
ELÉGELÉGELÉGELÉGELÉGELÉGELÉGVOOOOOÓÓÓLT!
Üres a bolt, üres az égbolt
minden csak volt, az égbolt kék volt
és van aki még semmit nem kapott
inkább legyek tetem, mint techalott!
Ahogy a sínen száguld a kerék
még minden nyakra egyformán hatott
inkább legyek tetem, mint techalott!
A szerelem, a hit és az igazság!
Most én hazudtam vagy ő hazudott
sakálok közt egy sebzett állat
a csalódások végképp körbeálltak
és rájuk semmi, semmi, semmi, nem hatott
inkább legyek tetem
mint techalott !
Ofélia visszafojtottan zokog. Egész testében remeg.
Jámbor: Ez itt a techalottak bálja
mindenki megtalálja
MAGÁT
A techalottak bálja
legjobb ha leokádja
MAGÁT
itt mindenki így járja
ahogy megjárni kell
menetrendszerű járat
csak bejáratni, lejáratni kell
MAGÁT
Ofélia: (el-elcsukló hangon)
ezekre semmi semmi, semmi nem hatott
… inkább legyek … tetem
… mint techalott
Ákos:
Tudod, az idegpályák, kedves
Elpályáznak a pályaképből egyszer
Ha nagyon alacsony a pályadíj
És túl magasra tettük föl a mércét
Az emberek fegyelmezetlen részét
Elsodorja a hév és elviszi a láz
Merő illúzió a nagy emóció
Mindig csak összetör és megaláz.
Éva: Hogy… én… hazudtam
Vagy… te… hazudtál
Vagy… ő… hazudott
Vagy…mi… hazudtunk.
A linkre kattintva, az összes dalt meghallgathatod a YouTube-on.
Punkákók: a szemem kinyitom
és sehol semmi nyom
bezony haver
egy lenti rossz bazár
végképp magába zár
kizárt hogy nyilna
bezony haver
Punkákók:
szememben férgek, nyakamon inda
de lent már soha nem lesz razzia
frankón ki kell nyiffannia
a betemetett testnek
bezony haver
téged is megkeresnek
bezony haver
ezek a földalatti tesztek
bezony haver, bezony haver
ti is ganéllyá lesztek
ti is ganéllyá lesztek
(Ismétlik Ákos véleménye alatt is.)
Ákos:
Bizony haver
A teszteket jól ki kell tölteni
Bizony haver
Nem kell egzaltált jelmezt ölteni
Bizony haver
Nem kell az észre nyelvet ölteni
Bizony haver
A poharakba mérget tölteni
Punkákók:
bezony haver, bezony haver
ti is ganéllyá lesztek.
Csönd. Óra ketyeg. Ofélia hangtalanul zokog. Éva bizonytalanul tűnődő dala közben lép ki az alagútból Bálint. Szótlanul áll. Próbálja felfogni, hogy mi is történik itt.
Éva: Hogy… én… hazudtam
Vagy… te… hazudtál
Vagy… ő… hazudott
Vagy…mi… hazudtunk.
Ofélia: (Éva ismétel alatta végig, líraibb és staccatóbb, mint az előbb, lassan
kezd és egyre erőteljesebb.)
Elég…elég…elég…elég volt
üres a bolt…üres az égbolt
minden csak volt…az égbolt…kék volt
…ahogy a sínen száguld a kerék
még…mindenkire egyformán hatott
Ofélia: inkább legyek tetem, mint techalott!
Alatta egyre erősödve éneklik a punkákók és Ákos előző „kettősüket”. Érkező metrószerelvény közönség oldalán erősödő robaja. A zene most a legerősebb. Mindenki a magáét fújja. Ezt Ofélia sikoltása szárnyalja túl:
ELÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉG
Felugrik, a nézőtéri sínpárra érkező vonat elé akarja vetni magát. Csak Bálint ugrik utána. Visszarántja, két karjával átszorítja a kapálózó Oféliát, aki sikoltozva zokog, rúg-vág-harap. A vonat hangját halljuk, megállás nélkül átrobog az állomáson. Bálint hátrább húzza és földre engedi Oféliát. Az összekuporodva szipog.
Éva: Talán nem csak figyelni kellene
Bámulva mások szenvedéseit
De nem tudom mit is tehetnék ellene
Talán szeretni kellene
Az Mindenkin segít
Éva: Bálint: nemcsak figyelni kellene…
Bámulva mások szenvedéseit…
Éva: De… nem tudom…
Ofélia: mit is tehetnék ellene
Éva: talán…
Bálint: szeretni kellene
az mindenkin segít…
a legsötétebb zugot is kitölti
ahol az ész hiába méreget
szemmel nem is látható fényeket.
Éva:
Bálint: nemcsak figyelni kellene…
Bámulva mások szenvedéseit…
Éva: De… nem tudom…
Ofélia: mit is tehetnék ellene
Éva: talán…
Bálint: szeretni kellene
az mindenkin segít…
a legsötétebb zugot is kitölti
ahol az ész hiába méreget
szemmel nem is látható fényeket.
További dalok a darabhoz:
Bizalmi: Én mint Bizalmi – b i z a l m a s vagyok
És efelől kétséget sem hagyok
Bizalmam erős bástya
Ezt már a vak is látja
A kocka el van vetve
Már kezdhetünk aratni
Bizalmunk is töretlen
Nem szabad lemaradni
Egységes véleményünk
Az egyetlen reményünk
Innen tudjuk hogy élünk
És soha sehol semmitől
De semmitől és senkitől sem félünk.
Itt nem vakíthat semmi el
Hermetikusan szigetel
Itt minden automata
A rend és fegyelem hona
Itt mindent értünk és nekünk
A belátás a fegyverünk
Be is látunk mindenhova
A belátás aranykora
Ahol balesetmentesen
Száguld a Metró sebesen
Száguld a Metró mint a szél
És mint az álom:
CÉLhoz
ÉR.
fiú: mert nélküled
kihűlnek itt a vágyak
mert nélküled
árnyéka sincs a fáknak
mert nélküled
férfi kar: befagynak patakok
folyók és tengerek…
lány: mert nélküled
üres lesz minden álom
mert nélküled
mindig a hajnalt várom
női kar: mert nélküled
befagynak patakok
folyók és tengerek…
…tenélküled…
(a teljes kar ismétli a teljes szöveget)
Éva Kátayhoz
Éva: Az új szerelem hosszú éjszakák
Hajnali álma
Nem tűnik el a mindig vágyott kép
Hát legyen minden nap
szerelmes öröklét
(Refrén…): Maradj mindig velem
Mert örök a Nap, mint a szerelem
Mert forró a csók, mint a szerelem
Mert vörös a szív – mint a hajnal
mint a szerelem
Nem hasonlítható
Rég volt a vágy, ami elmúlt
Nem én éltem a tegnapot
Mától minden nap öröklét
Mától már nem magam vagyok…
(Refrén:…)
Kátay: Itt lent minden fakó és bánatos
A fenti fényen szeretnélek látni
Ahol a fák virága illatos
Ezüstös Hold alatt
Veled szeretnék állni…
(ismétlése alatt Éva:)
Éva: Maradj mindig velem
Szívemben örök a szerelem
Maradj mindig velem
Nem múlik el,
mint ez az Élet
a S Z E R E L E M…
Harmattól csillogó virágszirom szemed
Nézel rám, helyembe elképzeled magad
Gyönyörködhetsz abban,
Ki már Te vagy.
Fényes szemeink Egymás tükrében
Magukat keresik
Csak egy pillantás, törékeny látomás
S elválnak vágyaink
És eltűnik a Nap és eltűnik a fény is
Magányos éjszakán lesz szorongató álom
Vak tükör lesz szemed
Ha én már nem látom…
Éva levele Bulcsúhoz elválásukkor
Éva: Józan szavak helyett forró szenvedély
Amit ő ad nekem, mit szeme ígér
Hűvös pillantásod hűti forró szívem
Őt tudnám szeretni szerelemmel híven.
(Refrén:…)
Hívj hát és kérjél, hogy ne menjek, ne menjek el!
Ígérd a szerelmed és kezem nem enged el.
Elbódít a vágya – távol minden emlék
Múltunk képe helyén csak homályos árnyék
Kiálts rám, hogy szeretsz
Mindig is szerettél
Hitessed el velem
Hogy szabaddá tettél
Miért nem ígéred az örök hűséget
Parázsló szerelmem talán még föléled
Nem tudsz könyörögni, nem akarsz megkérni
Hideg éjszakában nem tudok remélni.
(Refrén:…)
Ne hívj és ne kérd, hogy ne menjek el!
Ő ígér szerelmet, s nem enged, nem enged el…
Ofélia halálakor énekli
Ofélia: Nem választhatsz, már nincs remény
Hideg a szó, kemény a fény
Az élet gyorsan elszaladt
Ez az igaz pillanat!
Szép tavaszról szólt a mesém
Nem fát, vágyat ültettem én
Kilombosodott az ág
Fönn vár rá az új világ
Retten a szív, fél az anya
Hosszú az út, messze fia
Vigyázz rá, és célba ér!
Vigyázz rá, és célba ér!
Vigyázz rá, hogy célba érjen!
Azt találja, mit ígértem
Vigyázz rá és visszatér
Visszatér, veletek él!
Kátay megígéri, hogy nem hagyja el az Úton a fiút!
Kísérd hát, én nem mehetek
Haláltól már nem rettegek
Az élet gyorsan elszaladt
Ez az igaz pillanat!
/g g ff bé bé af ism, g g g f f f g g g, g f esz dd bé c/
Fiú: Olyan furcsákat álmodok mióta
Mesét mondtál a tavaszi virágról
Az égen szálló madarakról
Magasba nyúló fákról
A Napról, aki mindig mosolyog
És mindenkire egyszerre ragyog
Olyan furcsákat álmodok azóta
Szárnyam nő és az ég tavában úszom
Hol tükröződnek lenti álmaink
Madárka tűz hajamba csillagot
Tudod,
akkor nagyon
boldog vagyok…
hogy mennyi itt a féreg
egy fél kevertet kérek…
a kezem a kezem a kezem… eddig ér
patakzik az eremből a vér
van akiben hypó van, nem vér
és a keze mégis eddig ér
ő lesz a kezesem a kezesem a kezesem
nem lesz majd keze sem keze sem keze sem
itt kérem lekezelnek
azután meg kezelnek
hogy mennyi itt a féreg
egy fél kevertet kérek…
A linkre kattintva, az összes dalt meghallgathatod a YouTube-on.
énekli hősünk – teljes elkeseredettségében
ó… hogy gyűlölik az eget itt a fák
a rájuk hulló madártollakat
a lárvákat a kérgeik alatt
amiktől egyszer megreccsen az ág…
ó… hogy gyűlölik az eget itt a fák
Ó… hogy gyűlölik az eget itt a fák,
a fényt, mi rájuk hullna, túl homályos túlvilág.
Vakoknak táncolok, süketeknek énekelek,
kiáltásom nem halljátok, fentről már senki nem felel.
Nincs bejárat és nincs kijárat,
egy hely, hol minden út bezárhat.
Ó… hogy gyűlölik az eget itt a fák.
A jövő elsötétült, a múlt már elveszett,
könnyek taván hét kis csónak, a magányos kóborlónak.
Az ágak közt a szél zokog, az idő mélyre ás,
de hallgat minden törzs, és hajlik minden gally, minden ág.
Ó… hogy gyűlölik az eget itt a fák,
a rájuk hulló madártollakat,
a lárvákat a kérgük alatt,
elviselnék, míg el nem jön a vég,
mikor megreccsen minden ág, amit féreg rág.
Nincs bejárat, és nincs kijárat,
egy hely, hol minden út bezárhat.
Ó… hogy gyűlölik az eget itt a fák.
kórus: a metró száguld mint a szél
és mint az Álom – célhoz ér
a Rózsaszín Metró-vonal
a fenti széltől eltakar
így nem vakíthat semmi el,
mert mint a Kátrány – úgy szigetel
CSAK TARTSUK BE A SZABÁLYZATOT
AMIT A KÖZPONT KIADOTT
ÉS SÍNEN LESZÜNK MINDANNYIAN
„E L J Ö T T A T E I D Ő D F I A M !”
MERT:
a metró száguld mint a szél… (stb.)
Hát ezt a felvételt ismerted-e?
http://youtu.be/wTJDZzPVtto
Nem ismertem! Köszönöm szépen!
Kedves János!
Nagyon köszönöm, hogy ezt a filmet ami Tiszakóródon készült megőrizted. Talán az utókor számára is. Én is Táborlakó voltam és az osztálytársaim is szerepelnek benne. Emlékszem még ez Egyetemi Színpadi bemutatójára is. Szép emlékek jönnek elő 37 év távlatából. Lenne viszont egy kérdésem is, hogy 1982-ben a Dunaszigeten is volt egy Olvasótábor és ott is készítettünk egy filmet aminek a címe „Támadás egy idegen bolygóról” volt. Amit közösen Super 8-as kamerával forgattunk le közösen a segítségeddel és útmutatásaid szerint. Ezt a filmet még egy amatőr filmes bemutatóra is elvitted, de sajnos nem sok sikert aratott, de számunkra táborlakóknak nagyon nagy örömet szerzet az elkészítése és a levetítése is. Ezt a filmet véletlenül nem őrizted meg ugyanígy az utókor számára? Üdvözlettel: Veres László (egy volt filmes csoporttag és táborlakó)