Hosszú évek után kiderült, hogy a lakásban, ahol élek, van még egy szoba. Ott lakik Ómika. Azóta él ott, amióta azt hittem, hogy meghalt. De, most már tényleg törődni kell vele, hiszen régóta nem evett, nem ivott. Félek benyitni a szobába. Aztán összeszedem magam és bemegyek. Épp csak megpillantom, tényleg él, és felébredek. Nem tudom kisírni magam.
Napokkal később, azt álmodom, hogy már rég találkoznom kellett volna anyuval, de csak most veszem észre, hogy még mindig nincs itt. Eszeveszetten elkezdem keresni a számát a telefonomban, de nem találom. Pedig, emlékszem, hogy nem töröltem ki, amikor meghalt. Kétségbe vagyok esve, hogy nem tudom felhívni. Régi noteszokban keresgélek tovább, amíg a saját zokogásomra fel nem ébredek.