Harmadik alkalom. Még mindig hűvös van. Majdnem jó már az állványozásom. Egy férfi megvett volna egy karkötőt, de a nője rákiabált, hogy pont ilyened van otthon. Ami, ugye lehetetlen, hiszen mind egyedi 🙂
Aztán, délutánra jobb idő lett. És finom, thai ebédet ettem. Egy fiatal nő körberajongta a képeimet. Egy másik, nem annyira fiatal, kettőnek az árát kérdezte. Azt hiszem, sokallotta, mert végül vásárlás nélkül ment el. A horror nyulak senkit nem érdekeltek, pedig húsvét van.
Ez egy nekem való hely.
Le is fogom rajzolni, még sokszor. Azt, amit középiskolában elvettek tőlem -a rajz, a festés örömét, most, túl a hatvanon, pótolhatom. Nincs teljesítménykényszer, nincs kinek, nincs miért megfelelnem. Boldog ember, akinek mindig csak maga a mérce.