valaki esküt tesz hogy titkot tart, hogy a valakit, a valamit szolgálja, hogy nem árt, de segít, hogy holtodiglan-holtomiglan, hogy stb. … aztán mégis meggondolja magát, úgynevezett függelmet sért, árulóvá válik, még azt is elvárhatja, hogy az árulása haszonélvezője megbocsát neki, sőt megdicséri, visszahelyezi jogaiba és kitünteti? A sok like-ról és hype-ról nem is beszélve. Hát, hová értéktelenedett a kisdobos becsületszó?
Javaslat
napjaink eskütétel szövegére:
Esküszöm, ígérem, fogadom,
S, ha úgy tetszik, betartom vagy nem, vagy majd meglátom, az attól függ…”
A fenti Fb
bejegyzésre, amint az várható volt, született néhány reakció, az aktualitását illetően. Tehát, hogy, de nem erre esküdött fel, illetve igaza van-e, mármint annak a bizonyos (azoknak a bizonyos) rendőrnek (rendőröknek).
Az eskü
eredeti jelentéséről szó sem esett. Azt hiszem, hogy itt lehet a bibi. Mert igaz, hogy a rendőr is ember, főleg otthon, a négy fal között, de semmiképpen sem az utcán, egyenruhába beöltözve. És elég egy szava szegése, hogy megrendüljön a bizalom az összesben. Ennek pedig igen messzire nyúló következményei vannak. Analógiának felhozom Gyurcsány nem lemondását, ami hosszú időre precedenst teremtett, hogy nem kell lemondani, hiszen ennek semmilyen következménye nem lesz. És nem is mondott le igazán senki, a taktikai megfontolásból lemondatott női bábokat.
Mint már többször
leszögeztem, nekem szerencsém volt. Nagyon korán megtanította apám, hogy semmit ne higgyek el, hiszen éppen csak lejöttünk a fáról, a civilizáció fényes máza mögött dúl a dzsungel háború a túlélésért
Szóval, nem kellett kiábrándulnom a rendőrökből, nem most veszítettem el a bizalmam, hanem még a hetvenes évek környékén, amikor lépten-nyomon igazoltattak, mert hosszú, loboncos hajam volt, mert “párhuzam” nadrágot vagy koptatott kordot hordtam és simán szemtelenkedtem velük, ha úgy tartotta kedvem. Ők jól elszórakoztak a kiscsaj szívatásán én megtanultam, hogy igen, ők is csak emberek.
A cinizmusomnak
köszönhetően, nem is esküdtem fel-meg, nincs is mit megszegnem. De senkinek nem kell esküdözni és aki mégis megteszi, az állja a szavát mindhalálig!
De remélem,
hogy akad köztük olyan, aki komolyan veszi magát és az adott szavát és lesz egy kor, amikor ennek újból súlya lesz.
(Ha nem lenne még mindig ez a nyomorult vallás, akkor nem kellene ilyen f-kat olvasnom, hogy; tegnap öngyilkos lett egy … ön miatt, a félelemkeltés miatt, a manipulált háborús narratívája miatt… Sok ember élete szárad a lelkén : ((( Ezt már csak az Égiek tudják elrendezni önnel.) Csak így magamnak jegyzem fel, hogy erről is írjak egyszer vagy találjak hozzá jó idézeteket, mert ha nem a kurva égiektől várnánk, hogy csináljanak valamit, akkor talán többre jutnánk.
Képtelenségnek tűnik, hogy ezek a dolgok megtörténhetnek. Beleértve a környezet, a kormányzat, a lakosság közönyét… Mi zökkenthetné a megfelelő irányba az emberek gondolkodását és érzelmeit?
Egy hír margójára:
De ne felejtsük el, hogy Evelin maga is egy bántalmazott gyermek, egy kislány, akit az apja, az anyja (és egy tévé csatorna) tett ki egy ország lakossága sunyi leselkedésének, hogy aztán a kukkolók a beszólásaikkal, irígykedéssel, megvetéssel minősítsék, szidják vagy dícsérjék, becsméreljék vagy magasztalják a külsejét, a belsejét, minden látható és láthatatlan tulajdonságát.
Mindezt a szemünk láttára, hallgatólagos beleegyezésünkkel.
Ugorhatott volna a vonat elé vagy utóbb választhatta, amit választott; mintha az ő beleegyezésével történt volna mindez, a túlélés, a csakazértis karrier érdekében.
És még a bántalmazásról, ami igen széles palettát terít be: bővítik a nyilvánosság előtt zajló gyermekbántalmazást elszenvedők sorát pl. a Stranger Things gyerek szereplői. Vagy a szomszéd háborúban meggyilkolt, megkínzott gyerekek. Szóval, legyen már elég a szemforgatásból!
És még ma is él az a betelepült művésznő, aki -felteszem, az ingyen szállás és koszt fejében nevelősködött 50 éve, a kollégiumban. Ordítozott, szidalmazott bennünket, engem különösen szeretett csepülni. Rendszeresen odarontott a szekrényemhez, feltépte az ajtaját és kiszórta a ruháimat a földre, mert nem elég rendesen voltak “felstócolva”.
a háziorvoshoz, hogy kérje a gyógyszer ár támogatást, mint eddig évek óta mindig.
– Hozott-e nyomtatványt? Naná, hogy nem.
Másnap becsoszog az önkormányzatba, megkapja a papírját.
Anyja neve, nyugdíjas törzsszáma, stb. Csupa régről ismert és számon tartott adatot kell kitöltenie. Visszamegy a háziorvoshoz.
Mindez nem ilyen flottul zajlik, mint írásban, hiszen ügyfélfogadási idő, rendelési idő és más fekvő rendőrök nehezítik az útját.
A háziorvos asszisztense beírogatja a nyomtatványba – abba, ami simán lehetett volna a fiókban, azt a tizenkétféle, sok éve felül nem vizsgált gyógyszert, amit minden évben.
-Ezzel most menjen el a patikába, ahol ráírják az árakat, aztán jöjjön vissza és megkapja az igazolást.
Mindegy, hogy melyikbe, hiszen mindenhol más árak vannak.
A háziorvos éppúgy tudja a gyógyszer árakat, ahogy a betege adatait is.
A sarki gyógyszerész szívesen kitölti, de csak holnapra, mert ma már igazán nem ér rá ilyesmire.
Mondjuk, ötvenezer
a vége. Ebben az összegben nincsenek benne a hobbiból szedett szerek, vitaminok, fájdalomcsillapítók és így tovább.
De lassan bezárul a kör. Vissza patika, vissza háziorvos, vissza önkormányzat.
És az öreg beteg hálálkodik havi 6000 forintért.
Az önkormányzat ügyintézője még felhívja a figyelmét, hogy újabb nyomtatványok kitöltésével, különböző címeken, további 1, 2, 3 ezer forintos támogatásokat is elnyerhet.
Ez sem az én történetem.
Korábban, úgy harminc éve, már írtam, hogy olyan szerencsés vagyok, a mikrokozmosz nekem mindig házhoz jött. A valahai MTV tökéletes leképezése volt az akkori Magyarországnak. Most egy szomszédomnak köszönhetően, ki sem kell tennem a lábam az utcára, de mégsem szakadok el a tömegektől. Hiába, hogy nem veszek részt, a nagyvonalú osztogatásokról így is tudok.
Krumpli. Gyere el érte, cipeld fel a lift nélküli ház harmadik emeletére. Ja, magadra vess, ha 80 év alatt nem sikerült jó karban lévő rokonra vagy barátra szert tenned.
Muskátli cipelés, ha a szomszédok már meg nem őrültek a sok gaztól, amivel leplezni próbálod a ház folytonossági hiányait.
Alma, lásd krumpli.
Viszont az egyedi tervezésű, borítékba bújtatott sonka-utalvánnyal házhoz jön az önkormányzat hadirendbe állítható alkalmazottja.
Szóval, van aki a kákán is csomót keres; én.
Igaz, találok is.
Így nincs nekem se krumplim, se almám, se muskátlim. Sonkám van, hogy ne fáradozzon hiába az a kedves teremtés, de mert nem eszem füstölt húst (sem), Rogán (tudom, tudom) sonkája felkiáltással elvándorol egy húsevőhöz.
A társasház lakói egyhangúlag, közös akaratukból megszavazták, hogy a tetőtér átengedése és beépítése ellenében, a vállalkozó felújítja a házat, liftet épít, stb.
A túl hosszúra nyúlt egyezkedések miatt, végül úgy döntöttek, hogy egy ügyvédet megbízva, felbontják az akkora már mindenki által aláírt szerződés-tervezetet.
Ennek az eljárásnak azóta sincs nyoma, sőt az ügyvéd megkeresésemre azt válaszolta, hogy már nem áll szerződésben a házzal, illetve a vállalkozó ügyvédje jelezte, hogy pert fontolgatnak a lakók ellen, mert a közös képviselő nem reagál a megkereséseikre.
A közös képviselő az én megkeresésemre sem reagál.
Társasházunk
korábbi közös képviselője elhunyt, utódja családi alapon vette át a szerepet. Azóta átláthatatlanul zajlanak az ügyek: a tetőtér-beépítés elakadt, nincs tájékoztatás a jogi eljárásról, most pedig 15 milliós hitel felvétele és saját díjazásának emelése van napirenden. A villanyvezeték-csere költsége kétszer is felmerül, miközben a pince eladásából befolyt összegről felhasználásáról nincs kimutatás. A tulajdonosok joggal várják el az átlátható pénzügyi elszámolást és a valós tájékoztatást.
Igaz történet – részletes változat
Korábban már részletesen írtam a társasházunkkal kapcsolatos ügyekről. Az előzmények (2016-19) itt, a képre kattintva, olvashatók:
Gang
Az alábbiakban a jelenlegi helyzetről szeretnék, ha nem kap el az indulat, tárgyilagos hangnemben írni, és néhány tisztázásra váró kérdést is felvetek.
Örömmel fogadok minden hozzászólást attól, akinek van tapasztalata, hogy hová lehet, kell fordulni, melyik hivatal, hatóság dolga lehetne, felderíteni és kibogozni ezt a hosszú évek óta tartó káoszt?
Több évvel ezelőtt sikerült olyan közös képviselőt választanunk, aki lelkiismeretesen, hozzáértően végezte a munkáját. A felmerülő problémákra gyorsan és hatékonyan reagált, és a közösség érdekeit szem előtt tartva látható eredményeket ért el. Később családtagjai is bekapcsolódtak a feladatokba.
Sajnálatos módon a képviselő elhunyt. Ezt követően, a korábban alkalmazotti státuszban működő családtagjai úgy vélték, folytathatják a munkát – mintha a megbízás automatikusan öröklődne és megszavaztatták magukat. Fontos azonban rögzíteni: a közös képviselő nem uralkodó, hanem megbízott, akinek személyéről minden esetben új döntést kellene hozni – méghozzá az alkalmassága és rátermettsége alapján.
Kis lakásom miatt alacsony tulajdoni hányaddal rendelkezem, így javaslataim a szavazati arányok alapján nem bírnak érdemi súllyal. Ezt – bár vannak elvi fenntartásaim – tudomásul veszem. A probléma ott jelentkezik, amikor vitatható vagy káros döntések születnek.
A vezetésváltás után a ház ügyei egyre kevésbé voltak átláthatók. A tetőtér beépítése elhúzódott, a felek egymást hibáztatták a késlekedésért. A közös képviselő javaslatára a ház ügyvédet fogadott a szerződésszegés miatti kötbér behajtására, de a jogi eljárás eredményéről semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kaptam. Nem tudom, létezik-e még a szerződés, aktív-e a megbízás, történt-e kifizetés, és ha igen, milyen összegben.
Napjainkban
Később – mivel a közös képviselő hosszabb ideig semmilyen érdemi tevékenységet nem végzett – egyik lakó aláírásgyűjtést kezdeményezett a leváltása érdekében, melyhez elegendően csatlakoztunk. A következő közgyűlésen leváltottuk őt, aki ezzel egyidejűleg felmondott, majd később – ismeretlen okokból – mégis visszalépett ettől, és újra megbízottként folytatta munkáját. A helyzet azóta sem változott érdemben.
Az utóbbi időben újabb projekt került előtérbe: a közös képviselő villanyvezeték-felújításra hivatkozva 15 millió forintos hitel felvételét kezdeményezte, miközben ugyanennek az összegnek az elnyerésére önkormányzati pályázatot is szándékozik beadni. Kiemelendő, hogy a korábbi tetőtér-beépítési szerződés-tervezet értelmében a vállalkozó már vállalta a villanyvezetékek cseréjét, így nem világos, hogy ez a költség miért merül fel újra.
A közös képviselő egy körlevélben jelezte, hogy közgyűlést hív össze a hitelről és saját tiszteletdíja megemeléséről. Indoklása szerint „a háznak nincs pénze” – ezt az érvet már hosszú évek óta halljuk. Pedig a pince eladásából jelentős összeg folyt be, amelynek sorsa máig nem tisztázott. Nincs róla részletes, ellenőrizhető kimutatás.
A képviselő azt is közölte, hogy azok a tulajdonosok, akik nem kívánnak részt venni a hitelfelvételben, saját tulajdoni hányaduk arányában, egyszeri összeggel kiválthatják azt – az én esetemben ez hozzávetőleg 600.000 forint. A többiek esetében a költségeket várhatóan a közös költség emelésével fedezik majd.
A jelenlegi helyzet tehát a következő kérdéseket veti fel:
Mi történt a korábban megbízott ügyvéddel? Az ő állítása szerint, már rég nem áll szerződésben a házzal.
Hol van az ő korábbi szerződése, milyen módon és milyen összegben történt a kifizetése? Van-e erről bármilyen elszámolás?
Van-e a háznak részletes pénzügyi kimutatása? Mennyi pénz áll rendelkezésre, és milyen számlán tartják?
Jogilag megalapozott-e, hogy néhány nagyobb tulajdoni hányaddal rendelkező személy más lakók pénzügyi kötelezettségeiről is dönthet?
Ha az önkormányzattól elnyeri a 15 milliós támogatást, mi történik az ezzel párhuzamosan felvett hitellel?
Milyen garancia van arra, hogy minden tulajdonos teljes körű, átlátható tájékoztatást kap ezekről a kérdésekről?
Annyit még megtudtam, hogy a vállalkozó fontolgatja, hogy bepereli a házat, tekintettel arra, hogy a tervezéstől, az engedélyezésekig, stb., eddig minden költséget ő állt és mára már milliós nagyságrendű a befektetése.
A lakók válaszokat érdemelnek. A tájékoztatás és az átláthatóság nemcsak erkölcsi elvárás, hanem törvényben előírt kötelezettség is. Bízom benne, hogy ezek a kérdések nyilvánosan és hitelesen megválaszolásra kerülnek, és a jövőben felelős, átlátható módon működhet tovább a házunk.
És a könnyebb érthetőség kedvéért, itt van egy
idővonal,
ahol nyomon követhetőek az események. Mióta elkezdődött a tetőtér beépítési mizéria, minden emailt, közgyűlési meghívót, szerződés-tervezetet, tervrajzokat, egyebet, eltettem és ha egyszer valaki mégis elkezdne vizsgálódni, a rendelkezésére bocsátom.
2019.05.29. első szerződés ajánlat a kivitelező részéről
2019.08.04. alapító okirat megváltoztatása, az eladhatóság érdekében
2019.09.26. lakók kérései a szerződés bizonyos pontjai kiegészítésére illetve belefoglalására
2020.01.18. végleges új alapító okirat
2020.01.27. a vállalkozó (Kokiwill) elfogadása
2021.02.24. a hivatalok által visszautasított hibás szerződés fellebezése
2021.10.07. ügyvéd megbízása a ház elállási kezdeményezése miatt
2022.01.11. pince eladás (6millió 500ezer)
2022.03.07.- 2022.09.29. “mégis-mégse”
2024.01.24. utolsó szerződés-tervezet, amely a lakók minden kérését figyelembe veszi
2024.03.01. A közös képviselő leváltása, az ő egyidejűleg történő felmondásával
2025.03.12. Újbóli megbízatása, bére felemelésével és hitelfelvételi és pályázati javaslatával
Rosszkedvem miatt, hogy kiderítsem, a közállapotoknak van-e köze hozzá, okozza-e az ünnepi beszéd és az elmúlt néhány napban meghalt évfolyamtársaim feletti gyász, erősen gondolkodni kezdtem.
Rájöttem, hogy a következő evolúciós lépcsőfok, az allegória megértésének képessége, illetve a párhuzam és szimbólum megjelenítésének képessége.
Gyújtsuk fel!
Ez az, amire képtelenek, még a közvetlen környezetemben is sokan. Márpedig enélkül a képesség nélkül, nem fogunk tudni előrébb lépni.
Hallgasd meg a képre kattintva!
Oltsuk el!
Sem optimista nem voltam soha, sem a fejlődésre nem találtam bizonyítékot, így aztán türelmesen meg szoktam várni, míg valaki elokoskodja az egyedül üdvözítőnek tartott mondókáját, de azért ez már túlzás.
hogy legyen egy oldala a 20. századi őseimnek, akik a legkorábbi és azutáni korok utódai. Íme, a legfontosabb konzekvenciáik:
„A továbbiakban, úgy látszik, kedvező hatást váltott ki Tarrou-ból egy jelenet, mely gyakran játszódott le az ablakával szemközti erkélyen. Szobája egy kis utca torkolatára nézett, hol macskák aludtak a falak árnyékában. Ámde mindennap, ebéd után, midőn az egész város szundikált a hőségben, az utca túlsó
oldalán egy kis termetű öreg jelent meg az erkélyen. A haja fehér volt és gondosan fésült, tartása egyenes, tekintete szigorú, katonás szabású öltözet volt rajta, és hívogatta a macskákat: „Cic! cic!”, szelíd és tartózkodó hangon. A macskák fölnéztek álmosságtól bágyadt szemükkel, de egyelőre nem mozdultak. Az öreg apró papírszeleteket engedett le az erkélyről. Ez a fehér lepkeeső odacsalogatta az állatokat. Előlépkedtek az úttest közepéig, s egyik mancsukat tétován nyújtogatták az utolsó papírszeletek felé. A kis öreg ekkor leköpött a macskákra, erőteljesen és pontosan célozva. Ha az egyik köpés célba talált,
nevetett.
Úgy látszik, Tarrou végül teljesen meghódolt a kereskedővárosnak, melynek külsejét, élénkségét és még gyönyöreit is mintha az üzleti szükségletek írták volna elő. Ez a sajátság (a kifejezést ő használja a feljegyzésekben) tetszett Tarrou-nak, sőt egyik dicsérő észrevétele a következő felkiáltással végződött: „No végre!” Az utazó ez idő tájt keletkezett feljegyzései, úgy látszik, csak ennél a helynél válnak személyes jellegűvé. Csakhogy nem könnyű lemérni, vajon mit
jelentenek, és mennyire komolyak, így például elbeszéli, hogy egy döglött patkány felfedezése miatt a szálloda pénztárosa hibásan töltötte ki a számláját, s ehhez hozzáfűzi Tarrou, de a szokottnál már kevésbé rendes írással: „Kérdés: mit tegyünk, hogy ne vesztegessük az időnket?” Felelet: éljük át egész terjedelmében. Módjai: egész napokat tölteni egy fogorvos előszobájában kényelmetlen széken; vasárnaponként délután az erkélyen élni; előadásokat hallgatni olyan nyelven, melyet nem ért az ember; kiválasztani a leghosszabb és legkényelmetlenebb vasútvonalakat, és, természetesen, állva utazni; sort állni a színházi pénztáraknál, és nem váltani jegyet stb., stb… Ám mindjárt ezek után a nyelvi és gondolati kilengések után részletes leírás kezdődik a följegyzésekben a mi városunk villamosairól, gondola alakjukról, elmosódó színükről, örökös piszkosságukról, majd az elmélkedés egy „kiváló ez”-zel végződik, ami semmit sem magyaráz meg. Mindenesetre, íme Tarrou felvilágosításai a patkányesetről:
„A szemben levő kis öreg mostanában lehangolt. Nincsenek többé macskák. Eltűntek, valóban, mert felizgatták őket a döglött patkányok, melyek nagy számban találhatók az utcákon. Véleményem szerint nem arról van szó, hogy a macskák megeszik a döglött patkányokat. Emlékszem, hogy az én macskáim utálták az ilyesmit. De azért bizonyára mégis futkároznak a pincében, a kis öreg pedig lehangolt. Már nem olyan jól fésült, már nem olyan virgonc. Erezni, hogy nyugtalan. Egy pillanat múltán be is ment. Köpött ugyan egyet, de csak a semmibe.”
Camus: Pestis (a kiemelés tőlem származik)
És egy, az Ősfilmek közül (Szergej Ioszifovics Paradzsanov)
Tejtestvérnek hívtuk azt a kisbabát, akinek az anyukája a – sajátja mellett, másik csecsemőt is tudott táplálni, mert sok teje volt. A védőnők számon tartották, hogy ki tud a felesleges tejéből adni a rászorulóknak. Személyes kapcsolatba is lehetett lépni a mamáknak, de olyan is volt, hogy a megbeszélt időben házhoz ment valaki, aki elvitte a anyatejet a tej-begyűjtő állomásokra. Ez 70 éve a civil kezdeményezés és a hivatalos szervezés összefogásának szép példája volt.
Negyven éve, inkább az informális csatornákon terjedő lehetőségek domináltak. A védőnők terjesztették a hírt és a rászorulók szervezték a beszerzést. Az én kisfiamnak két pót-tej-mamája is volt, akik segítségével normális hosszúságúra nyúlhatott a szoptatási időszak. Máig nem felejtettem el a nevüket és mindig hálás leszek nekik.
Soha nem merült fel, hogy ezért a mamák bármilyen, akár pénzbeli, akár egyéb tárgyi ellenszolgáltatást elvártak volna.
Nem akarok rosszhiszeműnek mutatkozni, bár ez esetben, a “Nemzeti Anyatejbank” megszervezését, mint a neve is sugallja, nyilvánvalóan, anyagi haszon reményében osztották egy megbízható pénzgyárosra, ahogy a plazma adás-vételnél is láthatjuk.
Hát, így járnak azok, akik kiengedik a kezükből a gyeplőt és engedik, hogy a célt is, az utat is, a fejük fölött, a saját érdekeiket szem előtt tartó döntéshozók jelöljék ki.
Hozzájárulás az idő és a mesterséges intelligencia talányának megfejtéséhez.
Anyukám, akinek az IQ-ja modellt állhatott volna a mesterséges intelligencia megformálásához, az agyvérzése után elveszítette a tudása nagy részét, hogy úgy mondjam, az adatbázisát és az addig ismert személyiségét.
Viszont, ahogy a földrengés után felbukkan egy új sziget, új tudással kapcsolódtak össze a maradékok. Ahogy lassan sétálgattunk a Bajcsyn, mert felköltöztettem hozzám a kisvárosból, amikor magára maradt, kutatva nézett a szembejövők arcába és gyakran a ráismerés öröme jelent meg a tekintetében. – Őt ismerem, mondta gyakran, egyik-másik járókelőre. Te emlékszel, hogy is hívják? Ott lakott mellettünk. Más esetekben, régen halott ismerősei neve jutott eszébe. Aztán, velük is találkoztunk sétáink közben.Mostanában, én is egyre gyakrabban látom a volt osztálytársaimat, a régi szomszédokat, gyermekkorom és a későbbi idők változatlan figuráit. Elbizonytalanodom, talán tényleg ők azok. Vagy már nem fér el több adat és az analizálás után elérkezett a szintetizálás korszaka.
A szavak helyett, amelyeket nem talált, új elnevezést kaptak a tárgyak. “Teregetőgép”, mondta az összecsukható szárítóra, amit képtelen volt a megfelelő irányba hajtogatni és az minduntalan, nagy robajjal a földre zuhant. Nem volt bosszús, inkább elszomorodott. – Mindent elfelejtettem…
Ezt úgy mondta, mint aki, akár megragadhatná az elveszített csomagot, de fontosabb dolga van és nincs kedve kinyújtani érte a kezét.
