Levontam a következtetést. Budapesten nincs tömegközlekedés. Ritkán jönnek a járatok. Konkrétan a 233 és 133, plusz ilyen-olyan betűk buszokra gondolok. Ha jönnek, akkor tízből kilenc; garázsmenet. Tehát, elkanyarodik a céltól, mármint az én célomtól és át kell szállnom arra a buszra, a 33-ra, amit ugyancsak egy átszállással, ugyanonnan elérnék. Az viszont már ostorozásom eredménye, mert ráírják, illetve beordítják, hogy a tízből kilencszer, ezt időben megtudom és nem csak a garázsban veszem észre. Másrészt, ha jön, akkor úgy utazom, mintha egy elgázosítás alatt álló disznóólba szálltam volna fel. A nagyérdemű publikum fele reggelizik, másik fele az otthon felejtett zsebkendője miatt van bajban. Nem csodálkozom, hogy aki teheti, fittyet hányva a fenntartható fejlődésre, a benzin árára és káros hatásaira, a parkolás magas költségeire, ragaszkodik ahhoz, hogy autójában egyedül ülve, néha-néha kiszabadulva a dugók fogságából, lovát megugrassza és átgázoljon bárkin – így állva bosszút minden sérelméért – aki az útjába kerül. Magam szűkebb környezetéből kiindulva úgy látom, hogy hiába csókos cuki valaki, alkalmatlan emberek sem közlekedést, sem várost szervezni nem tudnak. Még szerencse, hogy a sofőr képes megkülönböztetni a kormányt, a féktől. Egyenlőre.