Népszabadság – Kornai János: Központosítás és kapitalista piacgazdaság.
Blog
Füstöl a metró
Én szeretek gyalogolni és félek a föld alatt. Mindig féltem a budapesti metróban és elkerültem, amikor csak lehetett. De könyörgöm, a tömegközlekedést azért találták ki, hogy az emberek viszonylag egyszerűen és gyorsan eljussanak egyik helyről a másikra. Ma megint velem gyalogolt a fél város. Lehet, hogy mindenki annyira szeret gyalogolni, mint én?
Miért jutott eszembe, hogy a metró füstölések, melyeknek nem lelik okát, szabotázs cselekmények következményei lennének? Talán, mert azt tapasztalom lépten-nyomon, hogy ez a szabadságharcos nép soha nem tárgyal, hiszen nem tudja, hogy kell, rögtön fegyverhez kap, zsarol és fenyegetőzik?
És nem az a legnagyobb bajom, hogy a „rászorulók” mellett az alkalmatlanokat is nekem kell eltartanom, hanem, hogy ezek az alkalmatlanok a rossz döntéseik miatt, a munkavégző poziciókba is alkalmatlanokat helyeznek. Így aztán, nagyobbrészt hozzá nem értőkön múlik az életem minősége.
A Bagoly folyó
…A válogatás alapjául valamilyen közmegegyezés szolgálhatott, az akkori művész-tanárok és filmtörténészek között. Nekünk Nemes Károly tanította a filmtörténetet, nyilván voltak mindenféle szempontjai. Egyébként kevesen foglalkoztak filmesztétikával, filmtörténettel, filmelemzésekkel akkoriban. Örültek, hogy végre sikerült kialakítani valamilyen elfogadható álláspontot a filmek ide-odasorolásával kapcsolatban. A tanárokkal nem lehetett sok baj, hiszen a lehető legkonzervatívabb álláspontot képviselték. Ezt nem kritikai megjegyzésnek szánom. Nem is tapasztalati úton leszűrt gondolat, hanem inkább logikai következtetés eredménye.
Egyáltalán nem foglalkoztam azzal, hogy mi motiválta őket abban, hogy tanárok legyenek egy művészeti iskolában, hiszen korábban négy évig töprenghettem hasonló problémán és magam számára megtaláltam már a választ. De nem kárhoztatom őket és senkit sem azért, ha valamilyen államilag intézményesített művészképzésben részt vesz oktatóként. Csak pontosan tudom, hogy ilyen nincs. Vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy azt a részt szünteti meg a hallgatóban, amitől igazi művésszé válna. Visszatérve a filmekre. Természetesen megnézni a filmeket, több tanulságot hordozott, mint csak a mellé kapott útmutatások. Széchenyiné a maga ízlése alapján is besorolt filmeket a megnézendők közé. Így kellett kötelezően megnéznünk, ugyanúgy, mint a rendező és operatőr hallgatóknak is, a Bagoly-folyó című filmet, amelyet kiemelkedően jónak tartott a vágás, az idő kezelés, az illúziókeltés szempontjából. Rajongott érte. Komoly erőfeszítéseket kellett tennie, hogy egyáltalán beszerezzen egy kópiát, hiszen ez nem egy igazi film volt. Ő egy fesztiválon látta korábban. A 80-as évek színművészetis hallgatóinak emiatt vált meghatározó élményévé ez a film. És igen, feltétlenül meg kell nézni. Természetesen a film nagy találmányai azóta beépültek a filmes eszköztárba, tehát újdonságként nem értékelhetjük.
részlet a YouTube-on
Az elégedettek
Doktori
Éhség
Végül felmondtak nekik, a tisztességes közmédiáért sztrájkolóknak. Tíz éve, vagy húsz, minden emtévés attól rettegett, hogy mikor kapja meg a felmondását. És nem hiába! Megkapta mindenki. A hozzáértők, a diplomások, a szakemberek, az adminisztrátorok, a hangoskodók, a kussolók, a belüket kidolgozók és a lazsálók egyaránt. Magyarázza el nekem valaki, hogy akik még ott vannak, azok most mire várnak? Hogy nem kerül rájuk a sor? Miért nem állnak fel egyszerre és mondják, hogy csináljon nektek tévét a Jáksó vagy a Fábry! (Hiszen úgyis ő fog :D)