Amikor felkapaszkodom egy régifajta, már külsejével sem sok jót ígérő buszra és megcsapja az orromat a mosdatlan emberek bűze, olyankor iszonyú nehéz az emlékezetemben tartani azt a – Konrad Lorenz figyelmeztetése alapján tett – gyerekkori fogadalmamat, hogy az én utam miatt, soha nem fog külön járat indulni. Soha nem ülök egyedül autóba, hogy az utánam érkezők kontójára tegyem kényelmesebbé a saját életem. Hogy egyetlen molekulával sem járulok hozzá a globális felmelegedéshez. Nem működtetek nagy energiaigényű gépeket otthon, mosogatógépet, szagelszívót, egyéb, nagyszerű találmányt. Mindig újravizsgálom, hogy mennyi gépi segítség kell ahhoz, hogy a lehető legkisebb legyen az ökológiai lábnyomom.
Anyukám nem tudta abbahagyni a dohányzást, de egész életében egy kis dobozkát hordott a zsebében, hogy a maradék csikket oda tegye. Soha, de soha nem hajította el.
Láttam, hogy a Szabadság téren görgetett egy műanyagpalackot a szél. Egy külföldi turista abbahagyta a fényképezést, utána szaladt, felkapta, keresett egy kukát és kidobta.