Utoljára Ómika félt ennyire a világ végétől, mint mostanában a barátaim. De ő megnyugtatta magát, hogy az akkoriban aktuális világvégéig semmiképpen nem élhet, de bennünket nagyon sajnált érte. Ez a 2002-es volt. Most már a 2012-esre várunk és a japán tragédia fényében nem is tűnik irreálisnak, hogy bekövetkezik. Én persze, egy általános világvége miatt nem tudok aggódni. Azt hiszem, ahogy korosodik az ember, úgy kerül egyre közelebb egy világ végéhez – a sajátjáéhoz. Lehet, hogy van, aki szívesebben menne együtt a többiekkel, de ez a gyermekes anyákra nem jellemző. De így együtt a munkanélküliség miatti félelem, a gyerekek jövője miatti aggódás, az atomkatasztrófa miatti fenyegetettség megviseli mindenki idegrendszerét.