Bulgária Hotel Festa Panorama Neckermann

Megérkeztünk a Neckemann-os nyaralásunkból, és mielőtt belekezdek bizonyos kellemetlenségek ecsetelésébe, leszögezem, hogy nem panaszkodom, vagy
reklamálok, inkább kíváncsi vagyok, hogy a felmerülő problémák mindenki más számára normális velejárói-e egy ilyen utazásnak és vajon csak az én túl
érzékenységemről van-e szó.
A repülőtéren várt bennünket a helyi idegenvezető, aki kijelölte a buszokat, néhány szóban köszöntött bennünket, majd közölte, hogy ő nem ezzel a
busszal jön, majd délután négykor, a fogadóóráján találkozhatunk vele. Leszállás közben még odaszólt, hogy nagyon korán van, lehet, hogy nem kapjuk meg
a szobánkat, de legyünk türelemmel, majd távozott.
Így történt, hogy kora reggel leszálltunk néhányan a szállodánál, ahol mindenféle körülményeskedés, hosszas sorbanállás után közölték, hogy kettő után
vagyunk a vendégeik.
Hajnali háromkor indultunk, álmosak és éhesek voltunk. Kiültünk egy kis teraszra, ami szerencsétlen módon néhány kukára és egy romos bódéra nézett.
Andris fiam azonnal bejelentette, hogy ő haza akar menni, tehát a hangulat kezdett nyomasztóvá válni. Vettünk egy-egy kólát és egy darabig tűrtük a
helyzetet. Aztán, mert már tényleg régen aludtunk, elindultam, hogy megoldjam a dolgokat. Az ügyeletes recepciós elég gyengén beszélt angolul, de végül
hívott valakit, aki lassan megértette a helyzetet és adott nekünk egy szobát. Hozzáteszem, hogy nagyon utálom, amikor erőszakosan és hisztérikusan kell
fellépnem, de természetesen megteszem, amikor a fiamról van szó. Sőt, ha kalandtúrára indulok, még be is kalkulálom, hogy öntevékenyen és agresszíven
kell esetleg viselkednem. Pár óra múlva a poggyászunkhoz is hozzájutottunk, amit korábban elzártak egy megőrzőbe, de a kezelője valahogy sokáig nem
került elő.
Délután az idegenvezető azt mondta, hogy neki sok busza volt és nem lehet ott mindenhol. Utóbb hosszan ismertette volna Bulgária történelmét, de a
szállodára vonatkozóan nem tudott friss információkkal szolgálni, mert mint mondta, két éve járt benne utoljára. Én, aki a szocializmusban nőttem fel,
akkor már tudtam, hogy az all inclusive csak egy kifejezés, és szerencse és önmérséklet kérdése, hogy fogjuk érezni magunkat. Andris még egy napig
zúgolódott, aztán ő is belátta, hogy talán kisebb áldozattal megússzuk, ha maradunk, mintha a hazautazásunkat kezdjük szervezni.
Így aztán mindennap többször részt vehettünk egy, bár óriásira méretezett, de – a résztvevők számát illetően – mégis kicsi menzán történő ételosztásban.
Amíg nem láttuk, hogyan történik a fertőtlenítése, addig a medencében való úszkálásban, a szakadt ernyőjű, törött napozóágyú teraszon való napozásban.
De, a harmadik napon már nem mertünk bemenni a medencébe, ami szintén alulméretezett ennyi vendégre, és árnyékot a szobában találtunk.
Korábbi utazásaimat nem én szerveztem, nem is irodákon keresztül történtek, és tény, ami tény nem is a Balkánra irányultak. Lehet, hogy ezeket a
dolgokat nekem mind tudni kellett volna. De, éppen, mert kényelemre vágytunk, fordultam utazási irodához. Lehet, hogy a csábos fotó alapján tudnom
kellett volna, hogy ennek a szállodának annyi köze van a homokos tengerparthoz, mint a helyi buszmegállónak.
Egy nem túl hosszú utcai séta után, keresztülvágva egy lepukkant parkolón, átbotladozva egy bazársoron, egy használaton kívüli óriáscsúszda mellett, egy
szűk kis járaton keresztül elértük a strand szélét. Lehet, hogy ez földrajzilag a Naposparthoz tartozik, de élményszerűen semmiképpen. Zsinórokkal
kijelölt mezőkben helyezkedhettek el a szabdstrandot, vagy a fizetőst igénybe venni vágyók. A homok tele csikkel és egyéb szeméttel. A part homokos,
nyilván azokról az építkezésekről hordták oda, amelyet a sok félbehagyott háztól szállítottak el. A tenger köves.
A dolgokat még nehezítette egy súlyos kiütésekkel járó rohamom, amelyről nem derült ki pontosan, hogy mi okozta, viszont az orvos eltiltott naptól,
víztől, ételtől.
Így aztán mondhatom, hogy nem volt könnyű nyaralás.
Egy kicsit becsapva érzem magam. Tényszerűen, mert fél napot elvettek tőlem, szubjektíve, mert más hozzáállással indulok, ha tudom, hogy ennyire
igénytelen helyre megyek. Az is igaz, ha ezt így tudom, akkor el sem indulok.
Felteszek néhány fotót, ami nem annyira vonzó, de némileg reálisabb képet ad a környékről.
Lehet, hogy egy rátermettebb idegenvezető, rögtön az elején beavatkozva, megkímélt volna bennünket a bossúságoktól és utána inkább szórakoztatott, mint
idegesített volna bennünket a helyzet. De, lehet, hogy a korlátlanul fogyasztható vizezett sör és egyéb vizezett helyi italok kábulatmentes élvezete
továbbra sem szüntette volna a hiányérzetünket.

Megérkeztünk a Neckemann-os nyaralásunkból, és mielőtt belekezdek bizonyos kellemetlenségek ecsetelésébe, leszögezem, hogy nem panaszkodom, vagy
reklamálok, inkább kíváncsi vagyok, hogy a felmerülő problémák mindenki más számára normális velejárói-e egy ilyen utazásnak és vajon csak az én túl
érzékenységemről van-e szó.A repülőtéren várt bennünket a helyi idegenvezető, aki kijelölte a buszokat, néhány szóban köszöntött bennünket, majd közölte, hogy ő nem ezzel a
busszal jön, majd délután négykor, a fogadóóráján találkozhatunk vele. Leszállás közben még odaszólt, hogy nagyon korán van, lehet, hogy nem kapjuk meg
a szobánkat, de legyünk türelemmel, majd távozott.Így történt, hogy kora reggel leszálltunk néhányan a szállodánál, ahol mindenféle körülményeskedés, hosszas sorbanállás után közölték, hogy kettő után
vagyunk a vendégeik. Hajnali háromkor indultunk, álmosak és éhesek voltunk. Kiültünk egy kis teraszra, ami szerencsétlen módon néhány kukára és egy romos bódéra nézett.
Andris fiam azonnal bejelentette, hogy ő haza akar menni, tehát a hangulat kezdett nyomasztóvá válni. Vettünk egy-egy kólát és egy darabig tűrtük a
helyzetet. Aztán, mert már tényleg régen aludtunk, elindultam, hogy megoldjam a dolgokat. Az ügyeletes recepciós elég gyengén beszélt angolul, de végül
hívott valakit, aki lassan megértette a helyzetet és adott nekünk egy szobát. Hozzáteszem, hogy nagyon utálom, amikor erőszakosan és hisztérikusan kell
fellépnem, de természetesen megteszem, amikor a fiamról van szó. Sőt, ha kalandtúrára indulok, még be is kalkulálom, hogy öntevékenyen és agresszíven
kell esetleg viselkednem. Pár óra múlva a poggyászunkhoz is hozzájutottunk, amit korábban elzártak egy megőrzőbe, de a kezelője valahogy sokáig nem
került elő. Délután az idegenvezető azt mondta, hogy neki sok busza volt és nem lehet ott mindenhol. Utóbb hosszan ismertette volna Bulgária történelmét, de a
szállodára vonatkozóan nem tudott friss információkkal szolgálni, mert mint mondta, két éve járt benne utoljára. Én, aki a szocializmusban nőttem fel,
akkor már tudtam, hogy az all inclusive csak egy kifejezés, és szerencse és önmérséklet kérdése, hogy fogjuk érezni magunkat. Andris még egy napig
zúgolódott, aztán ő is belátta, hogy talán kisebb áldozattal megússzuk, ha maradunk, mintha a hazautazásunkat kezdjük szervezni. Így aztán mindennap többször részt vehettünk egy, bár óriásira méretezett, de – a résztvevők számát illetően – mégis kicsi menzán történő ételosztásban.
Amíg nem láttuk, hogyan történik a fertőtlenítése, addig a medencében való úszkálásban, a szakadt ernyőjű, törött napozóágyú teraszon való napozásban.
De, a harmadik napon már nem mertünk bemenni a medencébe, ami szintén alulméretezett ennyi vendégre, és árnyékot a szobában találtunk. Korábbi utazásaimat nem én szerveztem, nem is irodákon keresztül történtek, és tény, ami tény nem is a Balkánra irányultak. Lehet, hogy ezeket a
dolgokat nekem mind tudni kellett volna. De, éppen, mert kényelemre vágytunk, fordultam utazási irodához. Lehet, hogy a csábos fotó alapján tudnom
kellett volna, hogy ennek a szállodának annyi köze van a homokos tengerparthoz, mint a helyi buszmegállónak. Egy nem túl hosszú utcai séta után, keresztülvágva egy lepukkant parkolón, átbotladozva egy bazársoron, egy használaton kívüli óriáscsúszda mellett, egy
szűk kis járaton keresztül elértük a strand szélét. Lehet, hogy ez földrajzilag a Naposparthoz tartozik, de élményszerűen semmiképpen. Zsinórokkal
kijelölt mezőkben helyezkedhettek el a szabdstrandot, vagy a fizetőst igénybe venni vágyók. A homok tele csikkel és egyéb szeméttel. A part homokos,
nyilván azokról az építkezésekről hordták oda, amelyet a sok félbehagyott háztól szállítottak el. A tenger köves.A dolgokat még nehezítette egy súlyos kiütésekkel járó rohamom, amelyről nem derült ki pontosan, hogy mi okozta, viszont az orvos eltiltott naptól,
víztől, ételtől. Így aztán mondhatom, hogy nem volt könnyű nyaralás. Egy kicsit becsapva érzem magam. Tényszerűen, mert fél napot elvettek tőlem, szubjektíve, mert más hozzáállással indulok, ha tudom, hogy ennyire
igénytelen helyre megyek. Az is igaz, ha ezt így tudom, akkor el sem indulok.Felteszek néhány fotót, ami nem annyira vonzó, de némileg reálisabb képet ad a környékről.Lehet, hogy egy rátermettebb idegenvezető, rögtön az elején beavatkozva, megkímélt volna bennünket a bossúságoktól és utána inkább szórakoztatott, mint
idegesített volna bennünket a helyzet. De, lehet, hogy a korlátlanul fogyasztható vizezett sör és egyéb vizezett helyi italok kábulatmentes élvezete
továbbra sem szüntette volna a hiányérzetünket.

Kilátás a bárból
Kilátás a bárból
Kilátás az ablakból (is)
Kilátás az ablakból (is)

Az össze fotót itt nézhetitek meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »