Azt álmodtam, hogy végre elindulok.

Ma hajnalban végre rászántam magam és elindultam. Tudtam, hogy valahol a városban van a tenger és én még nem is láttam. Gondoltam, hogy az ösztöneimre bízom magam. Egyre csak lefelé fogok menni. Hamarosan egy kapun át beléptem egy templomba. A karzaton találtam magam, sok ember között. A karzatot, az orgonával együtt egy hatalmas, virágzó oleánder lombja tartotta. Egy pap pisszentett és kihessegetett. Aztán, fűzfák között, egy néptelen, homokos úton, szembe találkoztam egy ismerős nővel és az ő barátnőjével. Azon nevettek, hogy két csizma volt a lábukon. Mint azok a pólók, amiket úgy varrnak, mintha kettő lenne, pedig csak a nyakánál, az ujjánál és az alján lóg ki az elütő színű szegély. Közelebbről látszott, hogy ez is csak egy hasonló trükk.
Valamikor útközben, még az út elején jégkrémet vettem a trafikban. Kettő volt egy csomagban, Andrisnak szántam a másikat. A trafikból egy keskeny, vékony farostlemezekből eszkábált lépcsőn lehetett lemenni. Nehéz volt lejutni. Az óvatos lelépkedés közben megfelejtkeztem a jégkrémről és akkor indultam a tenger felé. Két műanyag zacskó volt nálam, egyiket a másikba tettem. Abban egy palack ásványvíz volt.
A felébredés pillanatában, kivonatolódott az álom tartalma, ezért tudtam megjegyezni. Még mindig kellemes érzéssel tölt el a tudat, hogy végre elindultam.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük