Kérés

Ma fél egykor leesett egy férfi a 49-es villamosról, a Móricz Zsigmond körtéren. Mi utasok az ablakból néztük az előadást. A megálló már üres volt, a férfi a földön hevert. Kénytelen voltam leszállni, mert senki nem mozdult. A villamos vezetője megkönnyebbülten becsukta az ajtókat és elindult. Közben még egy járókelőben felébredt és/vagy kialudt a megfelelő ösztön, így ketten próbáltuk talpra állítani. Sok mindenét összetörhette, nem is erőltettük tovább. Hívtam a 112-t, aki átirányított a mentőkhöz, ahol azt mondták, hogy jönnek. A másik, magamkorabeli – nyilván, valaha még az úttörőnyakkendő becsületére felesküdött emberi lény – ekkor távozott. Felbukkant két parkolóőr. Jóindulatúnak mutatkoztak, rájuk bíztam a sérültet és eljöttem dolgozni.
Ima: Csak egy olyan legyen, mint én… mindig ott, ahol éppen én vagy szeretteim kerülnek bajba!

… hogy ott folytassam, ahol abbahagytam… Ha én lennék a BKV, egyáltalán nem csodálkoznék azon, hogy ilyen sok év el nem végzett munka után csődbe mennék. De még egyszer, utoljára megpróbálnám rendbe hozni a dolgokat. Ha én olyan nagy bajban lennék, mint a BKV, összehívnám a dolgozóimat és megmondanám nekik, hogy ezentúl ők lesznek az utasokért és nem az utasok lesznek az ő fizetésükért. Elmagyaráznám, hogy mit jelent az a szó, hogy szolgáltatás. Aki nem értené meg, nem kutatnám az okát, hogy miért, annak felmondanék.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük