Sámánok

Képzeld el, hogy megismerkedtem egy orvossal! Megvizsgált!

„– Jaj, a szemem, jaj, a lábam!” „– Jaj, a tüdőm, jaj, a májam!” – jajgattam, mint Dickensnek Micawber úr. – Húzza ki magát! – Hajoljon le! – Forduljon meg! – Hajlítsa be! – Itt fáj? – kérdezte, amikor megérintett egy helyet a lábamon. Hát, itt fáj-e? – kérdezte, amikor egy másik helyen megnyomta. Szinte felsikoltottam, annyira fájt. Hát – biztos igaz, hogy porckopása is van, de ez most nem attól fáj – mondta határozottan és magabiztosan. Beadok egy injekciót, felírok egy gyógyszert, azt szedje be és jöjjön vissza egy hét múlva.

Visszarepültem az időben és hirtelen úgy éreztem magam, mint gyerekkoromban, amikor jött a doktor bácsi, vagy amikor Andrist vittem Szaszovszky Mária doktor nénihez. Megnyugodtam. Láttam, éreztem, hogy tudja, mi a baj és tudja, hogy mit kell csinálni. Nagy varázslat a gyógyítás.

Emlékszem a menüettekhez hasonló koreográfiájú orvosi rendelésekre gyerekkoromból.
Az asszisztens az első sorban táncolt, felvette az adatokat, pár kedves szóval oldva a feszültséget, felkészítette a pácienst az orvossal való találkozásra. Megnyugtatta a hozzátartozókat, hogy szeretettjükkel nem lehet semmi baj, hiszen a legjobb helyre jöttek. Borján Árpád bácsi, Bugár Mészáros doktor, Tóth Imréné Marika néni, Gáti István doktor és Hegyi Gábor doktor, nem felejtettelek el benneteket. Megadtátok a módját a belépőnek, egyikőtök sem volt rest megtartani a szertartást, volt is tekintélye az orvoslásnak és volt is hatása a varázslatnak.

Nem csak a rosszakat listázom, hanem a jókat is. Most közéjük iratkozott fel Krunity Xénia, aki egyszerűen meggyógyított.