Mindig is azt gondoltam hogy akinek nem jut eszébe egy eredeti gondolat vagy nem jutnak eszébe mondatok, nem tud létrehozni egy képet, csak mentés másként-ként, az így legyen boldog. Erről a honlapról már mindent leszedtek amit le lehetett, régi családi fotótól kezdve, különböző írásaimból komplett bekezdéseket, főcím ötleteket, kép beállításokat, stb. Úgyhogy nagyjából azt gondoltam hogy nem nagyon fogok én már meglepődni semmin, aki nem elég kreatív, az a tolvajlásban sem az. Ugye, örömmel újságoltam, hogy kimegyek a Gozsduba, hogy megpróbálok a nosztalgikus festő közegbe valamilyen módon visszailleszkedni és ott helyet találni magamnak. A legelső alkalommal, mikor kiraktam a dolgaimat, dacolva az időjárással, a széllel, hideggel esővel, kiraktam ezt a körülbelül 15 éves képet is, ami egy sorozat tagja. Nehéz szívvel, mert egy kissé negédesnek és giccsesnek, viszont, épp emiatt populárisnak és eladhatónak tartottam. Na most, ezek szerint annyira eltaláltam, hogy Anna meg is festette, aztán Ági is ihletett kapott. Ezzel nem lenne olyan nagy baj, hiszen az én kreativitásom kiapadhatatlan, ha töröm a fejem, akkor mindennap 40 olyan dolog jut eszembe ami, ha nem is eredeti, hiszen azt már régről tudjuk, hogy eredeti dolgok régnincsenek, mert az idők kezdetén voltak a dolgok eredetiek – de régen látott vagy újrafogalmazott. Úgyhogy nem emiatt aggódom, hanem amiatt, hogy már megint egy olyan helyre keveredtem, ahol ilyen gusztustalanságok történhetnek. Márpedig én piti csalókákkal, ilyen emberekkel „nem árulok egy gyékényen”. Be kell látnom, hogy megint tévedtem. Nagyon sajnálom magam, mert többet nem megyek ki. Viszont kiteszem ide az egész sorozatot, hogyha valakinek netán egyáltalán semmi nem jutna eszébe, akkor most már, a felhatalmazásom birtokában, másolja le, hogy úgy mondjam, schmidttelje a pöttyös ruhást, a virágos ruhást és a többit is!
Kategória: Mindenféle
Gyász
Felmegy az ember hídra. Letesz egy szál virágot. Elmond egy ateista imát a vízbefúltak lelki üdvéért. Aztán kéri az isteneket, hogy többé ne történjenek ilyen szörnyűségek. Aztán azt kéri, hogy ha történnek is, ne az ő szeretteivel történjenek. De aztán hálát ad azokért az emberekért, akik ha jelen vannak egy katasztrófa helyszínén, azt teszik amit kell, azt teszik, amit tudnak, teszik amire képesek.
Aztán hálát ad Bagyó Sándorért. Nem ismerem személyesen, de régóta hálás vagyok a sorsnak, hogy a fiamat gyerekkorában összehozta vele, mert az ő példája egy életre szóló példa volt kitartásból, emberségből, szolgálatból a fiam számára. Az én kormányomban ő már rég miniszter.
Most köszönöm meg, hogy soha nem kellett félnem elengedni a fiamat a Balatonra. Tudtam, hogy jó helyen van a vízimentők között. Vigyáznak egymásra, vigyáznak ránk.
És odaérnek.
Elmaradt Gozsdu
Rossz idő
Gozsdu május
Igazán barátságtalan idő volt. A szél tépte-cibálta a fejem, a hajam, a képeim. Kísérleti jelleggel nem vittem ki a karkötőket, így nulla sikerélményem volt ma. Elhatároztam, hogy jövő csütörtökön; vérre megy. Ha vesznek valamit, csak akkor lesz ebéd 🙂
Engedve a hely szellemének vagy, amit annak hittem, festettem egy macskát, Bébit. Aztán kiderült, hogy a hely szelleme nem ez.
És, ha már a macska. Itt vannak a vázlatok egy előző ötlethez.
Budapest Montmartre
A kaját lehet legjobban eladni. Most is azért álltak meg az emberek, hogy a thai ételeket böngésszék. Én is ott ebédeltem megint.
Valaki megint olvadozott a képeimtől, azoktól, amelyek a legeldugottabb sarokban voltak. Egy enyhén ittas fiatalember karkötőt akart venni a barátnőjének, de sokallotta az árát. Amikor pakolni kezdtem, odavittem az asztalukhoz; ajándékképpen. Nagyon megörültek.
Délelőtt rossz kedvem volt. A szél háromszor is felborította a kölcsönkapott, rozoga állványt. Elhatároztam, hogy többet nem is teszek ki semmit, csak meggyűrödik, tönkremegy. Aztán délutánra megint jobb kedvem lett. Nem rajzoltam, mert olyan sok kísérőm és látogatóm volt, hogy egy percem sem maradt rá.
Bárhogy is lesz jövő héten, a képek elrendezésén változtatni kell. Egyáltalán nem érvényesül a szépségük.
Álomfejtés
Azt álmodtam, hogy együtt utazunk valahová. Mire elértem az utolsó ellenőrző pontig, már nagyon sokat veszekedtem a személyzettel. Úgy vettem észre, hogy mindenki akadályokat gördít elém. Az utolsó pultnál vettem észre, hogy az irataimon eltérő sorszámok szerepelnek. Mutattam az utaskísérőnek, aki nagyon megijedt. Kikapta a kezemből a jegyeket és a szomszédos pulthoz szaladt vele. Ott nem tudtak neki segíteni. Akkor visszajött és telefonálgatni kezdett. Hallottam, hogy a pilóta azt mondja neki, hogy már nem tudnak sokat várni rám. Tudtam, hogy a testvérem már a gépen van. Telefonon elmondtam neki, hogy bonyodalmak adódtak. Azt mondta, leszáll, amíg nem érek oda. Elkészültek az új papírok. A repülőtéri busz, kanyargós, erdei ösvényen száguldott a gép felé. Elkanyarodott egy víztorony mellett. Minden repülőgépes álmomban erre vezet az út. Láttam a testvéremet, hogy kiszáll. A pilóta szólt a kísérőmnek, hogy nem várhat tovább, hiába, hogy már majdnem ott vagyunk. A gép kigurult és felszállt. Amikor megállt a busz, a kísérőm felmutatott az égre, ahol éppen felrobbant egy repülő. Az volt a gépe – mondta.
Az álomban végig haragos és ideges voltam. Mindenképpen el kellett volna utaznom. Nem éreztem megkönnyebbülést. Konstatáltam, hogy megmenekültünk. Természetesnek vettem a védelmet.
