Szerző: Ostoros

Felújítás

“Amikor egy-két éves volt a gyerekem, megszüntették a munkahelyemet, mindenkit elbocsátottak. Közismert, hogy a filmgyár Könyves Kálmán krt.-i telepét lerombolták, az eszközöket a megfelelő személyek kimentették a nekik megfelelő helyekre, a helyére buszpályaudvart építettek, amelyről természetesen – hiszen ez Magyarország – kiderült, hogy kicsi, nagy, jó helyen van, rossz helyen van, nincs megfelelő ventiláció, vagy éppen, hogy van. Többe kerülne átépíteni, mint újat építeni, de ha lenne rá pénz sem férne ott el az új stb. stb..

Az én életemben ez egy nagyon fontos pillanat volt, mert ekkor határoztam el, na nem, hogy gazember leszek, hiszen a gerincesekhez tartozom, hanem, hogy leszarom. Nem etet meg többé senki, hogy egységben az erő, összetartozással, szabadsággal, csak még egy kicsit bírjuk ki -val. Nem hiszem el sem a politikai, sem a civil kezdeményezéseket, nem hiszem el, hogy a jövőt építjük magunknak vagy a gyerekeinknek. Senki barikádjára nem megyek zászlólobogtató golyófogónak, senki úszómedencéjében nem leszek csempe, senki házának nem leszek téglája, senki ügyét nem viszem a vállamon.

Mert az én jövőmet, a gyereke jövőjét az én apám teljes hittel és elszántsággal építette, sőt azt gondolta, amikor az egyenlő munkáért, egyenlő bért; nyolc óra munka, nyolc óra szórakozás, nyolc óra pihenés; ingyenes tanulás, ingyenes orvosi ellátás, lakás, munka, nyaralás… ”

Ezt most magamtól idéztem, egy korábbi feljegyzésemből. Ma, amikor eloldalaztam a Kossuth téri építkezési kordonok mentén, majdnem felülbíráltam azt a nézetemet, hogy a tisztesség nem relatív. Mert a nagy dúlást látva az jutott eszembe, hogy Fletó, amikor megijedt az egyre közelebb nyomuló “csőcseléktől”, akkor kordont állíttatott, nehogy betörjék a fejét. De ez az ember, még egy tisztességes diktatúrát sem mer összehozni. A város “stratégiai” pontjai permanens felújítás miatt, halandó számára megközelíthetetlenek. Ha néha visszaszolgáltatnak egy-egy területet a városlakóknak, azokon jól látszik, hogy a kőbánya tulajdonos bankszámlájának egyenlegén kívül semmi sem változott.

Most írás közben meg arra jöttem rá, hogy azért nincs kedvem kommentálni napjaink eseményeit, mert minden szót idézőjelbe kellene tennem. A végén már magam sem tudnám, hogy azért-e, mert nevetséges, hogy azért-e, mert nyilvánvalóan álságos, vagy azért-e, mert magam sem hiszem, hogy felvettem a szótáramba.

Hó

Ma, a hosszúra nyúlt ősz után, végre leesett az idei, első hó.

Erről eszembe jutott az utolsó tél, amikor még több napig havazott és a házmesterek hiába sózták-borsozták, kaparták, lapátolták, nem tudták eltüntetni a puha, fehér takarót még a városok utcáiról sem. Akkor Veszprémben laktunk. A kisfiam első tele volt. Takarókba bugyolálva, felhúzott kasú, mély kocsiban aludt a fák alatt. Az ágakra vastag prémként kapaszkodtak a hó mancsok. Megtettem minden óvintézkedést, hogy ne zuhanhasson rá a hó, de mégis nyugtalan voltam. Úgy döntöttem, hogy ott őrködöm mellette, amíg alszik. Nézegettem a szépségessé lepett tájat és nem sejtettem, hogy sokáig nem látok ilyet.

Még szánkózni sem tudtam elvinni sokáig. Egyszerűen nem volt tél. De legalábbis nem a megszokott és elvárható jellemzőkkel. Aztán egyszer csak elkezdett szakadni a hó. Öt éves lehetett. Nem mertem megkockáztatni, hogy csak másnap vegyünk szánkót. A Keletinél volt egy  sportáruház. Azonnal odamentünk, megvettem a legnagyobb szánkót és hazahúztam rajta. Másnapra már megint szürke volt minden.

 

Szavak

Azért jó egy nem túl látogatott blogot írni, mert úgy érezhetem, hogy bár nem a falaknak beszélek, de mozgalmat biztos, hogy nem indítok. Leírhatom a rémisztő tapasztalataimat, amik lehet, hogy csak engem rémítenek. És, ha néha jó dolgok történnek, annak itt örülhetek.
Nem hiszem el, hogy hány éve asszisztálok ahhoz a baromsághoz, hogy fennmaradhassanak és virágozhassanak az olyan kifejezések, mint a személyi jövedelemadó besz.számla kifizetőt terhelő, vagy szociális hozzájárulási adó besz.szla., egészségbizt. és munkaerő-piaci jár.kifizetőt terhelő,nyugdíjbiztosítási alapot megill.bev.kifizetőt terhelő. Könyvelőket és a apehnavos hivatalnokokat fizetek azért, hogy egyre újabbakat gyártsanak ennek az ismeretlen nyelvnek a szavaiból. Hónapról-hónapra egyenként átutalom a fenti címekre az ilyen-olyan összegeket, tudva, hogy ugyanabba a feneketlen bendőbe hullik a pénzem. Ahogy a nagymamám mondta, amikor a levesestányérból kérte a mákostésztát, hogy egy helyre megy. És tényleg! De, ahogy ebéd után a kiscseléd mosogatnivalója halmozódik, úgy halmozódnak valahol, valakinek az átutalásaimért levont pénzek is, ugyanott, ugyanabban a bendőben. Szégyellem magam, hogy kényszerű részvételem legitimálja ezt a világraszóló idiotizmust, ezt a minden képzeletet felülmúló abszurdizmust…aztán már csak mormogva, hogy a jó… k
Fel fog-e nőni valaha is az ember? Vagy csak tipródik körbe-körbe, hogy valamivel nagyobb terület jusson neki.

Translate »