Tágas, rugalmas lélekre vall együtt pózolni Vajna Timivel, átvenni az Oscart, fanyalogni a díjátadó vendégein és közönségén, átvenni a Kossuthot, aztán kimenni a pedagógus tüntetésre.
“A gálám kifordul” – ahogy Ómika mondaná. Tudom, tudom; mennyire igazi magyar vagyok, hogy nem tudok együtt örülni… stb., csak azt mondja meg valaki, ha a Saul fia alkotói ezt megengedhetik maguknak, akkor mit várhatok a többiektől?
Szóval, a III/III-as Agent Oszkár után kaptam egy mindenek fölött lebegő Oszkárt. Szerencsémre, a Légyről nem derült ki, hogy csótány.
“Te az igazság bajnoka vagy!” – mondta valaki enyhén gunyorosan, kissé szemrehányóan. Pedig, hol vagyok én Ómika megátalkodott eltökéltségétől, amellyel a szerinte egyedül üdvözítő utat járta; a könyörtelen, azonnali őszinteségét.
Épp ma gondolkoztam azon, hogy elegem van a Facebook agresszív cenzúrájából, meguntam, hogy nem én döntök, mit látok és engem kik látnak. Ez egybeesik azzal a csalódással, amit a fent említett fiatalember(ek) magatartása okozott. Így e kettő, elég ok ahhoz, hogy visszavonuljak honlapom elszigeteltségébe. Magvas gondolataimat csak az olvashatja ezentúl, aki kifejezetten engem keres.
Megcsömörlöttem attól, hogy túl sok mindent ismerek meg mások gondolataiból. Sokakról azt hihettem, hogy hasonlítunk, hiszen egy iskolába jártunk, ugyanabban a korban nevelkedtünk, olyan ruhát hord, amit én is felvennék, korábban írt valamit, amit én is írhattam volna vagy csak egyszerűen szimpatikus volt a külseje alapján. De akaratlanul is látom, hogy kicsinyes, szűk-látókörű vagy éppen átgondolatlanul megengedő az elvárásaiban.
Viszont a Facebooknak köszönhetően, közelről láthattam a trónra kerülés és megtartása mechanizmusát. Sokan, akik elragadtatottan nyilatkoztak a filmről, a rendezőről, a Kossuth téri megjelenést, az egyébként értelmezhetetlen, de legalábbis többféleképpen és ellentmondásosan értelmezhető gesztus sorozatot, nem voltak hajlandóak hibának tartani, sőt megpróbálták erényként látni. Pontosan ez a gyávaság, saját csalódottságuk elismerésétől való félelem tartja a trónokon a királyokat. Ezzel a csalódással nem tudnak mit kezdeni a forradalmárból diktátorrá vált politikusok hívei sem.
Az interneten terjed egyrészt, hogy OV fizetett tapsolókat keres a beszéde alá, másrészt, hogy lezárják a múzeum környékét ugyanezen beszéd alatt. Így, hogy senki nem hallgathatja meg, csak az órabéres közönség, illetve, ha igaz OV félelme és megcsappant az önként rajongók tábora, akkor nem is akarja rajtuk kívül meghallgatni senki – van egy javaslatom: a környéket zárják le, OV ne fáradozzon a beszéddel, a tapsolókat mondják le, a megspórolt pénzt rezsicsökkentésre vagy a közmédia további fejlesztésére fordítsák. A többieknek nem kell szétszakadni, hogy OV-t fújolják-e, vagy mehetnek nyugodtan tüntetni a tanárok mellett. És akinek ennyi jó sem elég, az menjen az Operába, mert lehet, hogy lesz ott Kovács Ákos mű, lehet, hogy nem lesz!
Kíváncsi vagyok, hogy ki és mikor fogja észrevenni a Saul fia Oscar díjának ünneplése közben, hogy ugyanolyan képtelen üldöztetés zajlik most a határokon, mint amilyenről a Saul fia szól. Nem olyan távoli a párhuzam, hogy emberek – beleértve férfit, nőt, gyereket – vándorolnak egy biztonságos hely reményében, bármilyen szenvedést elviselve. Pont úgy nézzük őket a járdáról, a tévében, mint a sokszor citált képen a Rákóczi úton vonuló, fegyveresekkel körbefogott, terelgetett zsidókat bámulták némán eleink.
A szemforgatás mibenléte ugyanolyan nagy kérdés, mint az összes, az emberi lényeget firtató kérdés. Ha valaki elosztogatja, az egyébként “könnyen” szerzett pénzét, azzal megváltja-e a belépőjét a mennyek országába, ha azt úgy teszi, hogy valamennyi, mondjuk egy luxushajónyi azért maradjon neki? Ha valaki “fáradtságos” munkája gyümölcsét egy díj formájában bezsebeli és ezt ünnepelve pezsgővel teli kristálypohárral koccint azt őt ünneplők, más olvasatokban tolvajok között, miután elfogyasztotta könnyű, királyrák vacsoráját, megváltotta-e belépőjét az “igazak” közé?
A szentek élete a legkönnyebb. Nekik nem kell a kognitív disszonancia csapdájában vergődve mentség, indok, ürügy vagy egyáltalán csak egy válasz után kutatni, ha egy számkivetett létezése megrendíti a biztonságát. A Teréz anyák nem filmet csinálnak, hogy önnön létezésüket igazolják.
Olvasd egy bölcs gondolatait a múlt századból!
“Lehet-e különbséget tenni vándorlás és bevándorlás között akkor, amikor az egész földgolyó egymás útját keresztező vonulások színhelyévé kezd válni? Azt hiszem, lehet: mint mondtam, a bevándorlás elenőrizhető poitikailag, a vándorlás nem; olyan, mint egy természeti jelenség. Amíg bevándorlásról van szó, egy nép még megkísérelheti gettóba zárni az újonnan érkezőket, hogy ne keveredjenek a helyiekkel. Vándorlás esetében már nincsenek gettók, így a keveredés ellenőrizhetetlen.
Azok a jelenségek, amelyeket Európa még bevándorlásként próbál megoldani, bizony már vándorlások. A harmadik világ itt kopogtat Európa kapuján, és belép akkor is, ha Európa nem akarja. A kérdés már nem az (csak a politikusok tesznek úgy, mint akik azt hiszik), felvegyenek-e csador-os lányokat a párizsi egyetemre, vagy hogy hány mecsetet kell Rómába emelni. A probléma az, hogy a jövő évezredben (mivel nem vagyok próféta, nem tudom megállapítani a pontos dátumot) Európa “úgymond” sokfajú földrész lesz, vagy ha jobban tetszik: “színes”. Így lesz, akár tetszik, akár nem.
Kultúrák szembenállása (vagy ütközése) véráldozattal is járhat, sőt meg vagyok róla győződve, hogy elkerülhetetlen lesz, és sokáig fog tartani. De a fajvédő (elméletileg) kiveszőfélben lévő emberfajta lesz. Vajon volt-e olyan római patrícius, aki nem tudott megbékélni azzal, hogy cives romani-k-ká váljanak a gallok is, vagy a szarmaták, vagy a Szent Pálhoz hasonló zsidók, vagy egy afrikai kerüljön a császári trónra, mint ahogy ez végül történt? Ennek a patríciusnak nem maradt fenn a neve, elmosta a történelem. A római civilizáció kevert kultúra volt. Épp ezért bomlott föl, mondják erre a rasszisták, no de ötszáz év kellett hozzá, teszem hozzá én – és gondolom, ennyi idő nekünk is elegendő ahhoz, hogy terveket szőjünk a jövőre. (…) Önök is tanúi annak, ami ezekben a napokban Olaszországban történik: tizenkétezeralbán érkezett hozzánk egy hét vagy alig több idő alatt. A közvélemény és a hivatalos álláspont befogadó, azok pedig, akik meg akarják állítaniezt az elviselhetetlennek ígérkező exodust, leginkább gazdasági és demográfiai érvekhez folyamodnak. De minden elmélet megdől a napról napra növekvő alattomos intoleranciával szemnben. A nyers intolerancia sommásan ítélkezik egy népcsoportról, és ez kitűnő alapot nyújt minden későbbi rasszista elmélethez: ha az Olaszországba menekült albánok között volt olyan, aki tolvaj vagy prostituált lett (és volt olyan), akkor minden albán tolvaj és prostituált.
Azért szörnyű ez a leegyszerűsítés, mert bármelyikőnket állandóan kísért: elég, ha ellopják a bőröndünket a repülőtéren valamelyik országban, hogy hazatérve, fennen hangoztassuk, hogy nem szabad megbízni az ott élőkben.
Végezetül: a legiszonyúbb intolerancia a szegényeké, mert ők a különbség első áldozatai. A gazdagok között nincs rasszizmus. Lehet, hogy a gazdagok alkották meg a rasszizmus elméletét, de a szegények között jelentkezik a gyakorlatban (és ez jóval veszélyesebb).
Az értelmiségi nem képes harcolni a nyers intolerancia ellen, mert a gondolat nélküli puszta állatiassággal szemben a gondolat fegyvertelen. De a doktrínába foglalt intolerancia ellen késő, mert amikor az intolerancia elméletet gyárt magának, már elkéstünk a leverésével, hisz épp azok váltak áldozatává, akiknek ezt meg kellett volna tenniük.
Hát ez a nagy kihívás. Toleranciára nevelni az etnikai vagy vallási okokból egymásra lődöző felnőtteket, elfecsérelt idő. Túl késő. Már a legzsengébb gyermekkorban el kell kezdeni a folyamatos nevelést: gyökerénél kell elkapni a nyers intoleranciát, mielőtt még könyvbe foglalnák, és mielőtt túl vastag és kemény magatartási héjjá keményedne rajtunk.”
Umberto Eco: Miben hisz, aki nem hisz? részletek 1995/96
Amit most fogok írni, arról azt gondolhatjátok, hogy marketing tevékenységet végzek a saját fotóim értékesítésének ügyében. Van benne egy kis igazság, de az igazság nagyobb része, hogy a célom a ti tudásotok bővítése, hiszen többé-kevésbé mindannyian valamit árultok vagy árulnátok. Ez az oldal, ahol a “Német gyártmány” című fotómat megosztottam, azzal foglalkozik, hogy az oda feltöltött képeket eladja. Ez nagyon hasznos, mert még szégyenletesebbé teszi a lopást, tehát amikor valaki “csak úgy, mert megtetszik neki” letölt egy képet az internetről és saját dolgai illusztrálására használja, rosszabb esetben sajátjaként tünteti fel. Én nem vagyok különösebben érzékeny a lopásra, úgy értem, ha tőlem lopnak képet, ötletet, írást, hiszenmindig is azt gondoltam, hogy még a köztünk legszellemesebbeknek is csak legfeljebb újra eszébe jut, vagy másként fogalmazza meg a mindig is, öröktől fogva létezőt. Ezt sem én találtam ki, számomra legszebben Michalengelo fogalmazta meg a szobor kifaragással kapcsolatban> a szobor benne van a köben, csak el kell távolítani róla a felesleget.
Az említett oldal másrészt azért nagyon hasznos, hiszen egy kis pénzhez lehet jutni általa. Lehet, hogy ez senkinek nem szempont rajtam kívül, de nekem sajnos, soha nincs elég belőle. Viszont, hogy a világ bármely részéről feltöltött ezer meg ezer kép közül elkeljen valamelyik, ahhoz az kell, hogy kiemelkedjen a többi közül, például a lájkok nagy számát tekintve. Hiszen lehet egy dolog bármilyen tökéletes, ha nem látják és lehet közepes is, ha felkapják. Javaslom, hogy használjátok az oldalt a saját céljaitokra és hálából kéretlen, de hasznos tanácsaimért lájkoljátok a képemet nemcsak a Facebook, hanem az EyeEm oldalán is! Ott, ahová a link vezet. Ps.: Ráadásul még a nagyon hosszú számlaszámom megjegyzésétől is megkíméllek benneteket, pedig most azt is trendi megosztani koldulás céljából 😀
A legtöbb bonyodalom a videó playerrel van. A flash alapú lejátszót leváltottam, mert azt tanácsolta a SEOceros az automata weboldal elemző szolgálat. Azóta a harmadikat próbálom ki. Mindegyiket másként kellett engedelmességre kényszeríteni. Ez (Huge-IT) most elég logikusan, viszont esetlegesen működik. Ha úgy tetszik neki, akkor mosolyogva lejátssza a YouTube-ról beillesztett videót, aztán ugyanazt az eljárást megismételve; nem. Ha valaki olvassa ezt a palackba zárt üzenetet és van egy jobb ötlete arra, hogy melyik lejátszót használjam, az ossza meg velem!
Lesznek, akik majd kinevetnek.
Ti ne hallgassatok azokra.
Olyanok ők, mint a cserepes
Urasági kastély gyermekei:
Nevetik a durvaorrú parasztot,
Mikor trágyás szekerén elindul,
Hogy kenyérré kovászolja a földet.
És lesznek, akik elszörnyülködvén
Ilyesféléket beszélnek egymásnak:
Miket össze nem fecseg ez az ember!
Hisz ez bolond, zárjuk el hamar,
Lázas hitét lehűti majd a magányosság.
Erre pedig csak azt mondhatom,
Az én akarásom nem bolondság,
Hanem tövigkalászos táblája a tibennetek
Még csak csirázó búzaszemeknek.
Az én hitem a földnek melegsége
És miként a föld szétosztja melegét
Gyenge füveknek, rengeteg erdőknek egyaránt,
Az én hitemet úgy osztom szét közöttetek.
Ti mégse hallgassatok a szörnyülködőkre
És meg ne vessétek őket:
Mindannyian és egyformán
Testvéreim vagytok.
2
Ti jók vagytok mindannyian,
Miért csinálnátok hát a rosszat?
Néha úgy vagytok a rosszal,
Mint az ópiumot szívó a pipájával.
Ameddig csak tart a mámor, gyönyörűséggel telik meg,
Aztán pedig irtózik önnönmagától is.
Mert miért isztok pálinkát tej helyett?
Hisz anyátok teje sose válik pálinkává.
Ti jók vagytok mindannyian,
Hisz mindnyájan örültök a jónak
S fontoljátok meg amit mondok:
Nem sánta az, aki
Együtt lelkendezik a csúszkálókkal.
3
Ne legyen bennetek kegyetlenség
És irgalmasság se legyen bennetek.
Ha kegyetlenek vagytok,
Fiaitok is kegyetlenek lesznek.
Ha valamely bokron tövis terem,
Sarjadékán is tövis terem.
S elszaporodván tövestül kitépi
És kemencére veti a gazda.
Igy szakajtja ki kövér földjéből
Az ártatlanul kegyetleneket,
Már csak szüléjük miatt is
S tűzre, háborúba veti: az idő.
Ne legyen bennetek kegyetlenség
És irgalmasság se legyen bennetek.
Az irgalmasok irgalmasságra várnak,
Ti pedig éljetek úgy és úgy tegyetek,
Hogy ne legyen szükségtek irgalomra
S ne legyen miért irgalmazni nektek.
4
Most a jövendő férfiakról szólok.
Ők lesznek az erő és szelidség,
Szétszaggatják a tudás vasálarcát,
Hogy az arcán meglássák a lelkét.
Megcsókolják a kenyeret, a tejet
S amely kezükkel simogatják gyermekük fejét,
Ugyanavval kifacsarják az érckövekből
A vasat és minden fémeket.
Városokat raknak a hegyekből,
Nyugodt és roppant tüdejük a vihart,
A fergeteget magába szívja
S megcsöndesülnek mind az óceánok.
Mindig várnak váratlan vendégre,
Az ő számára is teríttetnek
És megterítik a szívüket is.
Az Isten szerető öccsei ők.
Legyetek hasonlók hozzájuk,
Hogy kisgyerekeitek liliomlábaikkal
Ártatlanul mehessenek át
Az előttük álló vértengeren.
5
Az üvegöntők nagy tüzeket raknak
És vérükkel meg verítékükkel
Összekeverik az anyagot,
Mely katlanukban átlátszóvá forr.
Azután meg táblákba öntik
S erős karjuk fogyó erejével
Egészen simára hengerelik.
És amikor megvirrad a nap,
A városokba meg a tanyai viskókba
Elviszik vele a világosságot.
Néha napszámosnak hívjátok őket,
Néha pedig költőnek mondjátok,
Noha nem több egyik a másiknál.
Lassan egyformán elfogy a vérük,
Ők maguk is átlátszóvá lesznek,
Ragyogó, nagy kristályablakok
A belőletek épülő jövendőn.
6
Előttetek egy ember ment el
S utánatok is jön egy ember.
Néhányatoknak mégis fáj a járás
S fájnak a földes, iszapos tavak,
Hol a verítéket és az út porát
Le kell mosni a fáradt tagokról.
Irtóznak tőlük s tisztaságra vágynak
S tán alázattal fürödnének mindig
Kristályvérében a megváltóknak,
De nékik az élet iszapos gödör,
Boldogtalanság öblögeti őket,
Míg patyolat-fehérré facsarodnak,
Mint a mosott ruha jó anyám kezében.
Reszketnek a vizek iszapjától
És mégis, mégis, tisztátalanul
Semmi kedvük sincsen továbbmenni.
Ti boldogtalanok, nem egyedül vagytok,
Előttetek egy ember ment el
S utánatok is jön egy ember.
Nézzetek apró unokáitokra:
Boldog örömmel élik a fogócskát
És nézzetek ősz nagyapáitokra:
Boldog örömmel ballagnak ők is,
Miként azok a katonák,
Kik akár vesztett, akár nyert csaták után,
Békességet áhító szivekkel
Fáradtan, de fütyörészve hazafele mennek.
7
A tegnapiak és atyáitok
A jajok lúgjával próbáltak mosakodni
S íme, tinéktek nem kell kutakat ásni
És nem szükséges,
Hogy telesírjátok a kiapadt tavakat,
Csak gyertek velem
És el ne maradjatok tőlem,
Az én számról friss források fakadnak,
Merítsétek bele véres értelmeteket,
Hányjátok el fegyvereiteket,
Mert a szerszámok nem férnek kezetekbe,
Még a múzeumokból is vessétek ki azokat,
Nehogy ők, akikből én előrejöttem,
Titeket vessenek ki majd magukból,
Mint a fegyverek fegyvereit,
Mert hogyha már muszáj választani,
Inkább testvéreink közül hulljon el egy,
Mint két idegen felebarát.
8
A koldusszegénynek krajcárt adtok,
Noha ti is igazságot kértek
S nem vagytok különben a gyilkosoknál,
A sikkasztóknál, akik lányra pazarolnak,
Mégis felakasztjátok, becsukjátok őket.
Vagy hová lett a békesség a földről?
És kik pazarolták ölebekre
A felebaráti szeretetet?
Bizony, mindezek a dolgok
Meglátszanak az idő könyvében.
Ó, jaj azoknak, akik
Nem másszák meg a magasságokat
S úgy kerülik szavamat, mint a szakadékot,
Mert az anyák teje könnyekké változott,
Testvéreink elhulltak úgy,
Mint jégzivatarban a gyümölcsök,
Amelyeket senki, senki, senki
Kosarába többé nem szed össze.
9
Isten országát hirdetem néktek.
Szelid lehelete megsimogat minket
És a börtönöket elsodorja.
Fölméri örökeddigi szenvedésünk
Fájdalmunk végtelen homoksivatagját.
Hiába hullott veritékünkkel
Könnyünkkel vérünkkel gondolatunkkal
Televénnyé forgatja majd
Hogy víg erdők és komoly akadémiák
Hazatrallalázzák bujdosó kedvünket.
Megbékélt nyáját a fegyvereknek
Nyugodt szavával gyárakba tereli
Az irigy gépek szerelemmel magasztalják
S arató kezeit
Alázattal nyalogatják a búzaföldek.
Isten országát hirdetem néktek
Aki eljön hozzánk: a földre
Aki nagyobb ünnep nálunk
Mert mindnyájunk ünnepe.
Készüljünk rája illendőképpen:
Igazi lelketek melyet elzártatok
Hogy be ne szennyeződjék a robotban
Vegyétek elő immáron s öltsétek magatokra.
Foltozzák be a nem-törődömséget
És kössék maguk elé az asszonyok
Legtisztább anyaságukat
Illatosítsák meg homlokukat
És szakállukat a férfiak
Ősi testvériségükkel jószándékaikkal
A gyerekek kezében virágok legyenek
És gondtalanságot adjatok nékik.
Bölcs szivekkel örvendezzetek
És siessetek siessetek
Mert alighogy méltón fölkészültünk
Akit elűztek a hadnagyok
Nyugodtan biztosan észrevétlenül
Isten országa hazatalál.
– – – – – – – – – – – – – –
13
Mikor raktok parazsakat
Már-máron látó szemetekbe,
Hogy ne csak lássanak,
Világítsanak is!
Szurkos fáklyát gyújtanak szemükben
Immár a hátulgombolós négerek is
S bennünk még sötétben alusznak a galambok.
Denevér-szárnyon röpködjenek?
Mert eljönnek a kormos fütyülő fickók
És darabos piros kiáltással behajítják
A földszintes múlt apró ablakait.
14
Bölcs, vén könyvekben áll, hogy por vagyunk.
De én, aki a füvek beszédjét
S a kométák dübörgését delelőtökre terelem,
Tudom, hogy nemcsak por vagyunk:
Por és Istenpor vagyunk.
Visszahullván
A por a porral elkeveredik,
Visszahullván
Igy keveredik el Istennel a lélek.
Ki szagolta meg közületek az égi virágokat?
Ki állna nyugodtan robogó vonat előtt?
Lám, az örökké-könyörgők se
S mégis eltemetik a lelkük elevenen.
Le kéne vágni szemhéjukat, mert mindig lecsukják,
S akadna-e közülük is,
Aki élő izmait elásná?
15
Ha már nagyon kell imádkozni,
Imádkozzunk:
Alkotni vagyunk, nem dicsérni.
Gyerekeink sem azért vannak,
Hogy tiszteljenek bennünket
S mi, Atyánk, a Te gyerekeid vagyunk.
Hiszünk az erő jószándokában,
Tudjuk, hogy a Teljes Akarat voltál,
Tudjuk, azért akartál bennünket és mindent,
Hogy az idő kifogytával
És a dolgok elmultával
A Teljes Értelemmé tökéletesedj.
Most mégis megfáradván
Dicséreteddel aratunk új erőt
S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván:
Szabadíts meg a gonosztól.
Ámen!
