Itt állok féllábbal a hatoson és eszembe jut apu, aki ugyan ritkán „tömegközlekedett”, de, hacsak nem mi voltunk az egyedüli utasok, soha nem ült le. Azt mondta, hogyha felszáll egy nő, akkor úgyis átadja a helyét. És minden nőnemű nő volt. A kislány is és a nénike. Most lenne 95 éves. Egy másik kor, másik kultúrájából táplálkozott. Abból a korból jött, ahol a férfiak büszkék voltak az erejükre, a férfiasságukra és büszkén gyámolították a „gyenge” nőt, anélkül, hogy ebben bármilyen kellemetlen vagy hátrányos megkülönböztetés lett volna a nőkre nézve.
Ma, vasárnap délben, több generációnyi férfi képviseltette magát a hatoson ülve, és több generációnyi nő, állva. Apu generációjából nem volt senki.
Megértem! – és ennél már csak az volt szomorúb, amikor láláttam és hallgattam egy 7 év körüli fiút az anyával, aki kijelentette saját magáról, ő egy ilyen nyalka fiú és le akar ülni.
Mi lesz, ha felnő?
Az ülő emberek 60as nők voltak, nem iskola időben történt. A körülmények vázolása, miatt írom.