Krúdy

Share

“Ezen a napon már fehér ruhában jártak a lányok a Ferencvárosban. Mert Pünkösdkor kezdik, Úrnapján folytatják, Péter-Pálra ismerős lesz minden kisasszonynak a fehér cipője és ruhája a kerületben. Talán sehol olyan nagy reménnyel nem járnak a lábak a fehér harisnyákban és cipőkben, mint a Bakáts téren. A cipőtalp még fehér némely részen, a ruhának olyan jó szaga van, mint általában az ájtatoskodó keresztény hölgyeknek. Virágharmat cseppent a szemekbe, a hajszálak üdék és reggel-frissek, az arcokon nyoma sincs a bánatnak, haragnak, szegénységnek. Ünnepnap van. Mindenki megmosdott. A király, akinek a mesebeli pápaszem volt az orrán, amelyen át ruha nélkül látta az embereket; egyetlen foltocskát sem fedezhetne fel a ferencvárosi kisasszonyokon az ünnepnapi misén. Mintha sohasem álmodtak volna tűzoltóval, lóval, hímszamárral, öklöndöző öregemberrel, kertészlegény vízipuskájával, amivel hétköznap a fiatal hölgyek ártatlanságukban a megejtő álom alattomosságába lépnek. Az arcok boldog bizalommal fordulnak az oltár muzsikás csengettyűje felé… a bunkós vadember, aki éjszaka megriasztotta őket, elhalványodik a messziségben az Úrfelmutatás zengő térdreborulásában, és csodálatosan hangzik a karzatról egy női hang, aki a legszebb dalt, az angyalok dalát énekli a magosban. A szívek elszorulnak, a szemek lecsukódnak, s a szívekből úgy futnak el a tegnap emlékei, mint a gyors csermely. Minden szem megtisztultan, bátran nézi a plébánost, aki piros ministránsai között piros kabátban magasra emeli az Úr testét. Csak a térdek roskadnak a földre.”

részlet, Krúdy Gyula: Asszonyságok díja

Share

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.