“Amikor egy-két éves volt a gyerekem, megszüntették a munkahelyemet, mindenkit elbocsátottak. Közismert, hogy a filmgyár Könyves Kálmán krt.-i telepét lerombolták, az eszközöket a megfelelő személyek kimentették a nekik megfelelő helyekre, a helyére buszpályaudvart építettek, amelyről természetesen – hiszen ez Magyarország – kiderült, hogy kicsi, nagy, jó helyen van, rossz helyen van, nincs megfelelő ventiláció, vagy éppen, hogy van. Többe kerülne átépíteni, mint újat építeni, de ha lenne rá pénz sem férne ott el az új stb. stb..
Az én életemben ez egy nagyon fontos pillanat volt, mert ekkor határoztam el, na nem, hogy gazember leszek, hiszen a gerincesekhez tartozom, hanem, hogy leszarom. Nem etet meg többé senki, hogy egységben az erő, összetartozással, szabadsággal, csak még egy kicsit bírjuk ki -val. Nem hiszem el sem a politikai, sem a civil kezdeményezéseket, nem hiszem el, hogy a jövőt építjük magunknak vagy a gyerekeinknek. Senki barikádjára nem megyek zászlólobogtató golyófogónak, senki úszómedencéjében nem leszek csempe, senki házának nem leszek téglája, senki ügyét nem viszem a vállamon.
Mert az én jövőmet, a gyereke jövőjét az én apám teljes hittel és elszántsággal építette, sőt azt gondolta, amikor az egyenlő munkáért, egyenlő bért; nyolc óra munka, nyolc óra szórakozás, nyolc óra pihenés; ingyenes tanulás, ingyenes orvosi ellátás, lakás, munka, nyaralás… ”
Ezt most magamtól idéztem, egy korábbi feljegyzésemből. Ma, amikor eloldalaztam a Kossuth téri építkezési kordonok mentén, majdnem felülbíráltam azt a nézetemet, hogy a tisztesség nem relatív. Mert a nagy dúlást látva az jutott eszembe, hogy Fletó, amikor megijedt az egyre közelebb nyomuló “csőcseléktől”, akkor kordont állíttatott, nehogy betörjék a fejét. De ez az ember, még egy tisztességes diktatúrát sem mer összehozni. A város “stratégiai” pontjai permanens felújítás miatt, halandó számára megközelíthetetlenek. Ha néha visszaszolgáltatnak egy-egy területet a városlakóknak, azokon jól látszik, hogy a kőbánya tulajdonos bankszámlájának egyenlegén kívül semmi sem változott.
Most írás közben meg arra jöttem rá, hogy azért nincs kedvem kommentálni napjaink eseményeit, mert minden szót idézőjelbe kellene tennem. A végén már magam sem tudnám, hogy azért-e, mert nevetséges, hogy azért-e, mert nyilvánvalóan álságos, vagy azért-e, mert magam sem hiszem, hogy felvettem a szótáramba.
