Kategória: Mindenféle
Március 15.
Hatos
Itt állok féllábbal a hatoson és eszembe jut apu, aki ugyan ritkán “tömegközlekedett”, de, hacsak nem mi voltunk az egyedüli utasok, soha nem ült le. Azt mondta, hogyha felszáll egy nő, akkor úgyis átadja a helyét. És minden nőnemű nő volt. A kislány is és a nénike. Most lenne 95 éves. Egy másik kor, másik kultúrájából táplálkozott. Abból a korból jött, ahol a férfiak büszkék voltak az erejükre, a férfiasságukra és büszkén gyámolították a “gyenge” nőt, anélkül, hogy ebben bármilyen kellemetlen vagy hátrányos megkülönböztetés lett volna a nőkre nézve.
Ma, vasárnap délben, több generációnyi férfi képviseltette magát a hatoson ülve, és több generációnyi nő, állva. Apu generációjából nem volt senki.
Paradicsom
A csokor
Gothár Péter, Dés László, Böröcz András közös alkotása volt az Akasztottak című film. Tizenöt évvel ezelőtt, én is részt vettem a vágásában. A filmbemutatókon, a színpadon mindig rosszul éreztem magam. Egyidejűleg tört rám az agora-és klausztrofóbiám, előjött a diszkalkóliám és diszleksziám, pontosan nem körülírható kényelmetlen érzés fogott el, úgy általában, instant identitásválságba kerültem és különben sem volt mit felvennem. De, mert korábban már megbántottam nem egy munkatársamat azzal, hogy nem mentem fel a színpadra, ezúttal erőt vettem magamon. Amikor rám került a sor, a nevemet mondták, meghajoltam és legőszintébb meglepetésemre egy gyönyörű csokrot kaptam a rendezőtől. Annyira váratlan volt a gesztus és olyan szép a csokor, hogy elhatároztam, megajándékozom az örökléttel. Akkor lefestettem és most megmutatom. Ime!
Liberalizmus
A Facebookon csúnya vita kerekedett Gerlóczy egy cikke örvén. Sajnos, a hozzászólók jó része, nem érti, vagy a rosszabb variáció, hogy érti mit írt.
Bizony, nem lehet liberálisnak lenni itt és most, csakis majd egyszer – soha napján, kiskedden, borjúnyúzó pénteken – amikor, mindenki az lesz.
Gyermekkori hiedelmek
Talán, azzal a gyerekkori hiedelemmel van összefüggésben, hogyha sorolom a híveimet, mindig velem lesznek, mindig elkísérnek. Talán, a fáraók és más vadak, azért temetették maguk mellé feleségeiket, szolgáikat, még ha éltek is, hogy ne legyenek egyedül. De, nem azért, hogy azok vigyázzanak rá, hanem, hogy ő vigyázzon rájuk. Hogy én vigyem őket magammal, egy jobb helyre, a mi helyünkre, amit olyan régóta keresünk.
És, más.
A napokban, a hit furcsa természetéhez találtam adalékot. A gondolat régi, az én példám, nekem új. Nálunk, bárhogy is érted ezt, úgy kezdünk egy új munkához, hogy létre hozunk egy projektet. Egy új projektet, előre beállított sablon alapján. Eleinte azt hittem, hogy a munka gyorsításának érdekében történik ez, de aztán kiderült, hogy lennének, akik másként nem tudnának megbirkózni a feladattal. Nem feltétlenül a szellemi kapacitásuk elégtelen volta miatt, inkább a gondolkodás, mint folyamatos cselekvés, elhanyagolása miatt. Ezzel lehet összefüggésben, hogyha mondjuk az aktuális munkában veszek fel egy hangot és átmásolom a file-t egy másik, megcímzett mappába, akkor a kolléga nem találja meg. Hiába jelzem, hogy wav-ként rögzítve ezen vagy azon a helyen van, nem hajlandó átlépni a megszokott útról egy éppoly használható, de kevésbé járatos útra. Meglepő, de egy nagyon bonyolult vágóprogramot lehet úgy működtetni, ugyan kezdetlegesen, alapszinten, hogy a felhasználó egyáltalán nincs tisztába a számítógép működésével, rögzítési, tárolási struktúrájával.
Rombolók
Elpusztítani mindent, amit egy előző generáció értékesnek tartott. Sőt, elpusztítani saját alkotásainkat is. Honnan ismerős ez a magatartás?