Újévi lencse

Valamelyik okos kultúrantropológus rájött, hogy a hagyományos ételek és a hozzájuk fűződő bizakodó kicsengésű hiedelmek a földrajzi kényszer szülöttei. Év végére, a tartósítás és a hűtés tökéletesedését megelőző időkben, minden elfogyott a kamrából. Maradtak a száraz termények, a bab, borsó, lencse, amikből újévre már mindenkinek elege lett és a füstölt húsok. Nem elég, hogy egy ilyen nevezetes napon is ezt kellett tálalni, de még valami jópofát is ki kellett találni hozzá, hogy újult érdeklődéssel nézzen a tányérjába mindenki. És lám, hiába telt el hosszú idő, az emberi gondolkodás rugalmatlansága miatt, aminek változatlansága egy másik antropológus felismerése, éppúgy megmaradnak ezek az ősi szokások a jövőben is, mint az őskori, vesszőkosárban kiégetett agyagedények mintázata a fröccsöntött műanyag kaspók oldalán.

Lencseleves
Lencseleves

Mindig csak az a pénz!

Leves receptek nincsenek a felegyzések között, pedig, ahogy mondani szokás “levesesek” voltak. Különösen Ómika és Apu. Így aztán ismét a mesterszakácsokhoz és saját kútfőmhöz folyamodtam. Anélkül, hogy fényezni akarnám magam, megemlítem, hogy annyiban én is egy mesterszakács vagyok, hogy szeretek teret engedni a pillanatnyi káosznak. Ha nincs húslé, jó lesz a leveskocka is, ha van füstölt hús, nem kell lé, nem kell kocka. Szeretnek a rántásba cukrot tenni, amit én is szoktam. Szóval mindent felhasználok, ami van otthon és semmi sem hiányzik, amit elfelejtettem megvenni. Mindenesetre ez a régi, kedves szakácskönyvem -Lukács István-Novák Ferenc-Nagy László: Mesterszakácsok receptkönyve (1985), ebben tudjátok ellenőrizni, mennyire vagyok elfogult magammal szemben és mennyire dramatikusan értelmezem mások szövegeit. A lencseleves jó lett. A biztonság kedvéért tettem bele a babérlevél mellé egy kis tárkonyt is. Épp csak egy keveset.

Egyik Facebook oldalamon a részletek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.