Dolgozni, egyre kevesebbért

Adódott egy munkalehetőség, amit örömmel elvállaltam volna, mert az utóbbi időben megcsappantak az anyagi eszközeink. Helyettesíteni kellett volna valakit, a szabadsága ideje alatt. Beugrani egy munkába, eleinte mindig több odafigyelést, gondosabb felkészülést követel, aztán mire rutinból csinálnám, éppen vége is lesz. Végül úgy döntöttem, hogy ezt nem is kalkulálom bele az árba, amit kérek. Később kiderült, hogy egy sokkal nagyobb vinyóra  lesz szükségem, mint ami itthon van, akkor arra gondoltam, hogy itt az idő a honoráriumról tárgyalni. Mondtam egy árat, amit úgy állapítottam meg, hogy belekalkuláltam a megrendelők végtelen anyagiasságát, a a hasonló megbízatásokat elvállalók kenyéréhségét, de azt is szem előtt tartottam, hogy az én gépemen, az én lakásomban, az én szoftveremmel, az én áramommal és nem utolsósorban az én szakértelmemmel készülne el a mű. A tárgyalás során kiderült, hogy – az ismert példánál maradva – jóval a McDonald’s-os órabér alatt dolgoztatják az elődömet és egy rövid alkudozás után világos lett, hogy a legtöbb, amit kaphatok, az általam kért összeg fele. Így a munkát nem vállaltam el. Viszont azt is látom, hogy a hasonló helyzetek eredménye az az állapot, ami most jellemzi az országunkat. Joggal állítja a megrendelő, hogy nem az a piaci ár, amit én kérek, hiszen mindenki aláígér mindenkinek és ahogy mondani szokták szarér’-hugyér’ elvállalják a munkát… El is jutottunk oda, hogy kihagyjam az egész levezetést és csak a konklúziót mondjam, hogy huszonpárezer forintot lehet adni egy közmunkásnak egy havi robotért és… senkinek nem ég le a pofájáról a bőr.

Vegyünk egy egyszerű példát. Különben, a kedvencem. Természetesen, nem Ádám és Éva kályhájától indulok, mert sosem érünk a végére. Miután megadóztatták a munkáltatóm, a nekem kifizetett jövedelem után, megadóztatnak engem is. Az Állam asszisztál a NAV tolvajlásához, amikor a követelését, különféle adónemek formájában, különféle számlaszámokra kéri, melyek természetesen egy “zsebbe” érkeznek. Az Állam és a NAV asszisztál a bankok tolvajlásának, akik így minden átutalás után busás díjat számolnak fel. Aztán egyszer csak a z Állam tolvajt kiált és mindent visz. Nekünk egyre kevesebb marad és ezért, egyre kevesebbért áruljuk magunkat.

De, mert látható, hogy a kevesebb pénz nem okozat, hanem ok, valakinek megálljt kell parancsolni. Úgy látszik, hogy nekem jutott ez a szerep.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük