Újabb részlet a Transzillumináció című regényből.

“Amikor egy-két éves volt a gyerekem, megszüntették a munkahelyemet, mindenkit elbocsátottak. Közismert, hogy a filmgyár Könyves Kálmán krt.-i telepét lerombolták, az eszközöket a megfelelő személyek kimentették a nekik megfelelő helyekre, a helyére buszpályaudvart építettek, amelyről természetesen – hiszen ez Magyarország – kiderült, hogy kicsi, nagy, jó helyen van, rossz helyen van, nincs megfelelő ventiláció, vagy éppen, hogy van. Többe kerülne átépíteni, mint újat építeni, de ha lenne rá pénz sem férne ott el az új stb. stb..

Az én életemben ez egy nagyon fontos pillanat volt, mert ekkor határoztam el, na nem, hogy gazember leszek, hiszen a gerincesekhez tartozom, hanem, hogy leszarom. Nem etet meg többé senki, hogy egységben az erő, összetartozással, szabadsággal, csak még egy kicsit bírjuk ki -val. Nem hiszem el sem a politikai, sem a civil kezdeményezéseket, nem hiszem el, hogy a jövőt építjük magunknak vagy a gyerekeinknek. Senki barikádjára nem megyek zászlólobogtató golyófogónak, senki úszómedencéjében nem leszek csempe, senki házának nem leszek téglája, senki ügyét nem viszem a vállamon.

Mert az én jövőmet, a gyereke jövőjét az én apám teljes hittel és elszántsággal építette, sőt azt gondolta, amikor az egyenlő munkáért, egyenlő bért; nyolc óra munka, nyolc óra szórakozás, nyolc óra pihenés; ingyenes tanulás, ingyenes orvosi ellátás, lakás, munka, nyaralás mindenkinek; mondatokat kimondta, hogy az egész generációm jövőjét, jobb jövőjét építi.

Aztán kezdődött előröl. Minden, ami már a mienk volt, elfogyogatott a még jobb jövőt gyártók keze alatt. És most fel kell találni újra a spanyolviaszt.

Nemrégiben, tekintettel arra a meggyőződésemre, hogy akinek van bátorsága egy nép nevében intézkedni, annak a bűntudathoz is legyen bátorsága, levelet írtam a párt elnökségének, melynek apám 10 ezer éve a tagja volt, hogy hajlott korára, munkásságára és rendületlen hűségére való tekintettel nem lehetne-e valamilyen formában biztosítani őt arról, hogy nem felejtették el és fontos volt, amit tett. Kaptam egy választ, hogy ugyan nagyon sok a dolguk, de milyen jó, hogy szóltam és majd lesz valami, csak figyeljek. Nem kétséges, hogy aztán megnövekedett az őt, a 86 éves öregembert, frissen-fiatalosan letegező prospektusok, szórólapok, tájékoztató és reklámanyagok száma.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük