Nem adhatom minden írásomnak azt a címet, hogy Isten malmai… De, kénytelen vagyok.
Régen, az idők kezdetén, ami itt azt jelenti, hogy a felnőttlétem elején, a szomszédommal, akivel mindketten a legfelső szinten laktunk, megbeszéltük, hogy javasoljuk a háznak, keresünk egy befektetőt, aki a ház felújítása, lift építése fejében, megkapná a padlást és új lakásokat építhetne. Gondoltuk, ezzel a kezdeményezéssel azt is jeleznénk, hogy mi, akiket feltehetően a leginkább zavarna egy ilyen építkezés, szívesen belevágnánk. Egységes visszautasításban volt részünk, okként megjelölve, elsősorban a munkálatokkal járó zajt és piszkot, de felmerült a földszint részéről, hogy náluk, miként jelenne meg a haszon, túl azon, hogy még sötétebb lenne. Így aztán, minden maradt a régiben, illetve az amúgy is végtelenül kopott és elhasználódott részek tovább romlottak. Ugyanazok, akiket nem érdekelt a renoválás, a csövek és vezetékek cseréje, a lift létesítése és a közös költség csökkenés, nem járultak hozzá, hogy megvegyem vagy kibéreljem a lakásom fölötti 3×3 méteres mosókonyhát, bővítve ezzel az egyszobás életterünket. Megjegyzem, a mosókonyhát addig is csak én használtam illegálisan lomtárnak, de a szép kis tervemet, hogy lesz ott egy gyerekszoba, nem tudtam megvalósítani. A mindenkori közös képviselők között egy sem akadt, aki meggyözte volna őket, hogy jobban járnának, ha fizetnék azért, amit amúgy is használok. Nekem meg nem hitték el, hiába mondtam. De a közös képviselők is egymásnak adták a kilincset és csak egy volt közülük, aki bizonyos anyagi előnyök érdekében akár közgyűlési jegyzőkönyvet is hamisított. Az ő általa kezdeményezett banki hitel felvételéhez minden aláírása megvolt. Arra a rövid időre, ami adatott neki, jól is járt, ő meg az emberei.
Én, aki tanúnak és megfigyelőnek jöttem, békésen ámulva várakozom a továbbiakra.
Azóta meghaltak, elköltöztek az akkori lakók. Akinek felvitte az Isten a dolgát, az már a bőrén érzi, hogy az új lakásából airbane-zve még jobban lehúzhatná a külföldieket, ha egy tip-top házban adná ki a lakását. Emiatt-e vagy voltak egyéb okok is, 2016 augusztusában, amikor a legújabb közös képviselő vállalkozott a lebonyolításban való részvételre és befektető és kivitelező is adódott, soha nem tapasztalt konszenzus alakult ki a lakók között. Mindenki eljött a közgyűlésre és mindenki boldogan hozzájárult az emeletráépítéshez.
Innen már rövid leszek. Az alapító okirat módosítása lenne az első lépés az előttünk álló úton. Ahhoz, hogy el lehessen adni a tetőteret, önálló helyrajzi számot kell kapnia.
Én ezt egy adminisztratív beavatkozásnak gondoltam; ami eddig ebben a rubrikában volt, az átkerül egy másikba. Két éve, a harmadik erre vonatkozó beadvány készül el az először felkért, majd az őt leváltó ügyvéd tollából. Kettőt visszaküldött az önkormányzat, az összes létezhető tartalmi és formai hiba megjelölésével. A harmadikra fél éve nem érkezik válasz.
Vannak az összeesküvéselméletek alapján, a józan ész és a sok éves tapasztalat birtokában elképzeléseim az okokról.
De, két éve MINDENKI beleegyezett az eladásba, egy olyan házban, aminek a megvételére annak idején, az önkormányzat nagyon furmányosan kényszerített bennünket. Nem általuk épített, hanem a megszerzett, leromlott állagú, százéves épületekben álló lakásokat megvetették a lakókkal, hogy kényszerítsék őket arra a lehetetlen küldetésre, hogy tartsák karban, újítsák fel. Most pedig, hogy ezt megoldanánk, akadályoznak. Valaki tudja, hogy mi folyik itt?
