Így vasárnap délután, el-elbóbiskolva, a lehetetlen is lehetségesnek látszik. Ha megengedem, hogy lecsukódjon a szemem és nem akarok mindenáron ébren maradni, akkor lehet, hogy majd Veszprémben ébredek fel, a nagyszobában, az egyik modern francban – ahogy Apu nevezte az elbillenő, alacsony, bár kényelmes fotelt – a mellettem lévőben Anyu szunyókál és az egész élet még előttünk áll. Andris diplomaosztója a távoli jövő ígérete, kisgyerek még, a kisszobában alszik, és mi eltervezzük, hogy mindannyian ott leszünk, amikor doktorrá fogadják. „Hej Gyurikám!” – kiáltja Apu, „Mekkorát fogunk mulatni, a Kárpátiában húzza majd a cigány!
Nem a Kárpátiában, de megemlékeztünk rólatok. Itt vagytok, amíg mi is itt vagyunk.
