UPC

Share

Ha egyszer mindenki begorombul annyira, mint én és fellázad a piacot egymás közt, két-háromfelé felosztó “szolgáltatók” ellen és nem lesz hajlandó hűségeskü mellett tízezreket fizetni a szakadozó internetért, az önkényesen cserélgetett csatornákért és a senki által nem használt vonalas telefonért, akkor talán a veszteségtől megrettenő szereplők piaci árért, versenyképes szolgáltatást nyújtanak majd. Én elindultam ezen az úton. Máig kellett hűnek lennem tízezerért a UPC-hez. Hónapok óta nem voltak képese kijavítani az internetkapcsolatom hibáját. Eleinte csak lassú volt, modemet cseréltek, később egyáltalán nem lehetett feltölteni az applikációkon keresztül. Levelezgettem velük, tudomásul vettem, hogy az ő oldalukról ugyan nem találni hibát, tudomásul vettem, hogy e tájékoztatás mellé egy videó mellékeltek, amelyből kitanulhatom a rúter szerelést, kábelezést és a weboldalukon keresztül az eszközök konfigurálását is. (Már, ha van net!) A pénzemért visszaszállíthattam az irodájukba a bokszot, a rútert, a kábeleket, ahogy korábban fél napokat üldögélhettem a szerelőjük mellett, járatlanságát csodálva.  Így, hogy régóta csak fizetek az internetért, de nem tudom használni, könnyű szívvel válok meg tőle. Nekem könnyű, mert még emlékszem arra az időre, amikor egyáltalán nem volt internet és a későbbi lassú, betárcsázósra is. Meg az egy csatornás tévére. Egész jól lehetett élni akkor is. Na, kicsit többet kellett olvasni, unalom ellen, de abból nem lett nagyobb baj. Kiderült, amit eddig is gyanítottam, hogy így-vagy úgy, de tizenötezer körül lesz a szolgáltatás, bárkihez fordulok és ők ott a nyeregben, mindenképpen kikötik a két éves hűségidőt. (Amit egyébként azért nem értek, mert mintha két éve jogszabályban rögzítették volna, hogy ez törvénytelen.) Szóval, isten veled UPC és alig várom, hogy a T-k iránti kötelezettségeim is megszűnjenek, dobom azokat is ki az ablakon. És ezentúl hiába tolong az ajtóban az összes T és V és egyéb nagybetűs rövidítés,  többet nem fogadok hűséget. Okultam.

LOVE, PEACE, FREEDOM & HAPPINESS

Share

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.