Emlékként tovább élni, talán kevésbé strapás!
Szerző: Ostoros
Az én liberalizmusom
A közgyűlésen az egyik lakó megint reklamált, hogy a takarító mindig elfelejti letörölni a korlátot.
Erről eszembe jutott és most elmesélek egy történetet. Margit néniből négy is lakott a házban. Egyikük a földszint eldugott zugában, a házmesterlakásban. A házmesteri státuszt jóval túlélte, de élemedett korára való tekintettel nem tették ki a lakásából. A szocializmusban léteztek bizonyos szociális vagy erkölcsi megfontolásból eredő cselekedetek, amelyek a mai pénz mozgatta világban érthetetlennek és értelmetlennek tűnhetnek. Nyolcvan évesen, süketen és majdnem vakon még kicsoszogott, hogy beengedjen, amikor az éjszakai műszakból, hajnal felé hazaértem. Majdnem száz évig élt.
Margit néni, a jobboldali szomszédom nyolcvan éves volt, amikor elcsúszott a fürdőszobában és combnyaktörést szenvedett. Ragaszkodott hozzá, hogy a saját lakásában gyógyuljon meg és csak akkor költözött el az unokájához, amikor már újra tudott járni.
Singerné Margit néni, alattam lakott, a másodikon. Túl fiatalnak és éretlennek tartott ahhoz, hogy egy olyan komoly dolgot rám lehessen bízni, mint az ajtóm melletti falban futó főnyomócső téliesítése, ezért minden ősszel feljött ellenőrizni, hogy kellőképpen be van-e bugyolálva újságpapírral a csap. Negyven évvel ezelőtt még fagyott télen. Singer néni minden tavasszal és ősszel megkért, hogy mossam le az ablakait, mert ő már nem tud létrára állni. Lent állt és dirigált, hogy mit hogy csináljak. Ha a fejem tetejére álltam volna, hogy ne fizesse ki, akkor is adott volna a munkámért pénzt. Tanácsokat is adott, például a hamvas arcbőr megőrzésének a titkát is megosztotta velem. Akkoriban már ő is nyolcvan fölött volt. Mondta, hogy az ő arcát még soha nem érte víz és, hogy ezt tartsam szem előtt, ha azt akarom, hogy nekem is olyan üde maradjon a bőröm, mint az övé.
Kamarás Kornélné Margit néni, nyolcvan fölött járt már, amikor megismertem. Túlnan, vélem átellenben éppen, a szemközti lakásban lakott, a gang túloldalán. Tudatosan élt. Reggelije egy fél zsemle, egy fél pohár kefírrel. Ebédre egy pohárka főzelék, egy darabka átpaszírozott főtt csirkehús. Vacsorára megette a reggeli maradékát. Mindennap lement a földszintre a harmadik emeletről. Eleinte még az utcán is sétált, de kilencven fölött már félt kimenni. Százhárom éves volt, amikor kórházba utalta Doktor Bugár Mészáros Tibor, a kerület álruhás varázslója, egy felerősítő infúzióra, mert Margit néni napok óta nem végezte el szokásos sétáját. A kórházban elaludt örökre, kipihenni hosszú élete fáradalmait.
Margit néni mindennapos sétáit, kezében egy porronggyal bonyolította. Mint mondta, így nem piszkolja össze a kezét, amikor kapaszkodik és egyidejűleg tisztán is tartja a korlátot. Testem állapota még nem indokolja, de tanítását életben tartani, néha én is egy zsebkendővel simítom végig a korlátot, míg leérek a földszintig.
Múltkor készült egy rövid bejátszás a híradóba, egy szegedi rendelőintézetről. Az alkalmazottak és a betegek panaszolták, hogy 15 éve nem volt kifestve és a rágcsálók is ellepték az épületet. Aztán megtudtuk, hogy az önkormányzat “nyert” valami “pályázati pénzt”, így hamarosan sor kerülhet a felújításra. Az idézőjelek azért fontosak, mert nem ártana néha elgondolkodni a kimondott szavak jelentésén, mint például, kié is az a pénz? Honnan is lett? Amekkora egy-egy rendelő, annyi idő alatt ki is lehet festeni, amennyi idő alatt elpanaszolják az áldatlan állapotokat.
Nyilván, egy jól szocializált és okos ember, akkor kapcsolja fel a villanyt, amikor belép a sötét lépcsőházba. Amikor hazaért, akkor pedig leoltja maga után. Az összestöbbiek pedig gépiesen nyúlnak a kapcsoló után, akkor is, ha már ég a villany, vagy besüt a nap és eszükbe sem jut lekapcsolni, mert el is felejtik, mire hazaérnek. Vagy sorolhatnánk az okokat az idők végezetéig. Ami biztos, hogy a villany égve marad, pazarlódik az energia és a közös költség emelkedik. Az összestöbbiek, már azok, akik éppen nem kapcsolgatnak, vérmérsékletüktől függően reagálnak a pénztárca-nyitogató jelenségre. A liberálisok felkészülnek ezekre az összestöbbi összestöbbiekre és mozgásérzékelővel látják el a villanykapcsolót. Összetörhetetlen, lebonthatatlan, elszakadhatatlan stb., anyagokból létesítik azokat a dolgokat, amiket a kiszámíthatóan rosszul nevelt összestöbbiek használnak. A kapcsolatokból eltűnik a veszekedés, az élet barátságossá válik.
- A gang
Anyák napja
Vásárolok
Kedvenc aldilidlisparomban a tréfáskedvű pénztárosfiú – tudva-tudatlan – izgalmas szociológiai felméréseket végez. Az előttem álló vásárlóktól, miután beütötte a végösszeget, elkérte a személyigazolványukat. Közülük mindenki, négy vásárlót figyelhettem meg magam előtt, automatikusan nyúlt érte és vette volna elő, anélkül, hogy meglepődött, vagy kérdezett volna bármit is. Nyújtották a fiú felé, aki nevetve elhárította, azzal, hogy csak viccelt. Még egyszer mondom, nem a nemzeti dohányboltban vásárolni szándékozó fiatalkorúakról beszélek.
Hát, lakostársaim az úrban, mi folyik itt?
Közlekedem
Mindennapos tömegközlekedésemnek köszönhetően, nem szakadtam el a tömegektől, tapasztalataimat közvetlenül a nép gyermekei között szerzem.
Rémülten látom, hogy kortól, nemtől függetlenül, egyre megfélemlítettebb, egyre gyávább és egyre önállótlanabb a budapesti lakosság, már ami az utazóközönséget illeti. A minapi, a villamost pótló 4-6-os buszon nyomorogva tapasztaltakat osztanám meg veletek. Egyszercsak a harmadik ajtó nem nyílt ki, illetve becsukódott, noha még lett volna leszálló. Az előre kiabáló, fennrekedt utast, ermészetesen nem hallotta a vezető és senki nem vette a fáradtságot, hogy továbbadja a kérést, hogy nyitná ki újból az ajtót. A pánikba esett nő megkért egy magasra, nála jóval magasabbra nőtt fiatal embert, hogy nyomja meg a vészjelzőt. Ő azt felelte, hogy – én aztán meg nem nyomom! Így! Gondolom, elképzelte, ahogy a vezető minősíthetetlen hangon fogja rendreutasítani, esetleg meg is bünteti. Másrészt, korábbi utazási tapasztalataim alapján tudom, hogy a sárga csíkon álldogáló utasok miatt az ajtó nem nyílik ki. Az új rendszer bevezetése óta,az elmúlt néhány év alatt, egyetlen buszvezető akadt, akinek volt érkezése ezt elmagyarázni a zúgolódó utasoknak. Ezért gondolom, hogy hiába is ért volna el a vezetőhöz a hír, nem tudta volna kinyitni az ajtót. Az utas elért a hátsó ajtóig, ijedten, de leszállhatott. Viszont a fennmaradt asszonyok, nem öregasszonyok, hanem fitt, életerős asszonykák elkezdtek tanakodni, hogy mi tévők legyenek. Megelőlegezve, hogy nem fog kinyílni az ajtó, hátramenjenek-e, vagy bízzanak az isteni gondviselésben? Végül átvágva a tömegen, hátramentek. Én, aki viszont hiszek a gondviselésben és az ajtókinyitó gombok romolhatatlanságában, szépen megvártam, hogy mi lesz. A nyugatinál szabályosan kinyílt az ajtó, leszálltunk és lelépve még hallottam, ahogy a fiatalember távozóban azt mondja, hogy – na ugye, hogy kinyílik?
Hát, lakostársaim az úrban, újra kérdezem, hogy mi folyik itt?
Március 15.
Hatos
Itt állok féllábbal a hatoson és eszembe jut apu, aki ugyan ritkán “tömegközlekedett”, de, hacsak nem mi voltunk az egyedüli utasok, soha nem ült le. Azt mondta, hogyha felszáll egy nő, akkor úgyis átadja a helyét. És minden nőnemű nő volt. A kislány is és a nénike. Most lenne 95 éves. Egy másik kor, másik kultúrájából táplálkozott. Abból a korból jött, ahol a férfiak büszkék voltak az erejükre, a férfiasságukra és büszkén gyámolították a “gyenge” nőt, anélkül, hogy ebben bármilyen kellemetlen vagy hátrányos megkülönböztetés lett volna a nőkre nézve.
Ma, vasárnap délben, több generációnyi férfi képviseltette magát a hatoson ülve, és több generációnyi nő, állva. Apu generációjából nem volt senki.
