Tolnay Klári híres-nevezetes színésznő volt a maga idejében. Ennek az időnek egy része közös volt az én időmmel. Egy interjúban arról faggatták, hogy milyen érzés egy ilyen híres dívának elmosogatni, miután kiderült, hogy nem tart bejárónőt és maga végzi a házimunkát. Azt mesélte, hogy takarítás közben azt képzeli, hogy saját maga alkalmazottja és keményen megdolgozik a pénzéért. Ezt a gondolatot nagyon megszerettem és magamnak példának állítottam. Ma az uszodában, hollywoodi sztárnak képzeltem magam, aki saját medencéjében úszkál. Szóval, bármilyen alakot ölthetek a Tolnay trükk segítségével és álomszerű figurákban is megtestesülhetek. Annak az alaknak nem tudok szerethető, de legalább elfogadható személyiséget adni, akibe reggelenként egyre tovább tart lelket verni.
Blog
Hatteras kapitány
„S bátran mondhatjuk, hogy a doktor kabinja, olyan csiga számára, amely nem hagyja el a házát, szépen kezdett alakulni. A tudós gyermekes örömével rakta rendbe tudományos holmiját. Olyan pompás rendet teremtett a könyvei, növénygyűjteményei, fiókjai, precíziós műszerei, természettani készülékei, hőmérő-, légsúlymérő-, nedvességmérő-, csapadékmérő-, szem- üveg-, iránytű-, sextans-, térkép-, terv-, fiola-, gyógypor-gyűjteménye, valamint hiánytalan úti gyógyszertára üvegcséi között, hogy a British Museum elbújhatott volna mögötte. Ez a hat négyzetlábnyi terület mérhetetlen kincsekkel volt tele. A doktornak csak a kezét kellett kinyújtania, hogy máris orvossá, matematikussá, csillagásszá, földrajztudóssá, botanikussá vagy kagylótantudóssá váljék._ _ _
A doktor kísértésbe esett, ne maradjon-e a kabinjában, békén újra olvasgatva az északsarki utazásokat, de szokása szerint azt kérdezte önmagától, mi lenne vajon most a legkellemetlenebb foglalatoskodás. Azt felelte magának, hogy felmenni a fedélzetre ebben az ítéletidőben, és segíteni a legénységnek a hajó irányításában, ez nem lenne valami nagyon örvendetes munka, így hát az önmagának előírt viselkedési szabályok szerint elhagyta jól fűtött kabinját, s felment, hogy a matrózoknak segédkezzék a hajó vontatásában._ _ _
Amerikát a génuai Christophoro Colombo, Indiát a portugál Vasco da Gama, Kínát a portugál Fernand d’Andrada, a Tűzföldet a portugál Magellán, Kanadát a francia Jacques Cartier, a Szunda-szigeteket, Labradort, Brazíliát, a Jóreménység-fokot, az Azori-szigeteket, Madeirát, Új-Földet, Új-Guineát, Kongót, Mexikót, a Fehér-fokot, Grönlandot, Izlandot, a Déli-tengert, Kaliforniát, Japánt, Kambodzsát, Perut, Kamcsatkát, a Philippi-szigeteket, a Spitzbergákat, a Horn-fokot, a Bering-tengerszorost, Tasmániát, Új-Zélandot, Új-Bretagne-t, Új-Hollandiát, Louisiane-át, Jean Mayern szigetét izlandiak, skandinávok, oroszok, portugálok, dánok, spanyolok, génuaiak, hollandok fedezték fel; tehát egyetlen angol sem szerepel köztük, s Hatterasnak kétségbeesve kellett látnia, hogy az övéi kizárták magukat azoknak a hajósoknak dicső csapatából, akik a XV. és XVI. század nagy felfedezői voltak. _ _ _
– Furcsa ember ez – mondta a doktor Johnsonnak. – Még engem is meglep! Majd szétveti a belső tűz! Egyik legnagyobb akaraterejű ember, akit életemben tanulmányoztam!
– Tény az, hogy jön-megy, mászkál a szabadban, s nem öltözködik melegebben, mint júniusban – felelte Johnson.
– Ó, az öltözködés kérdése más dolog – válaszolt a doktor. – Mire való melegen öltöznie az olyan embernek, aki önmaga nem képes ellátni magát benső hővel? Ez ugyanaz lenne, mintha egy darab jeget gyapjúba göngyölgetnék! De Hatterasnak nincs erre szüksége, hiába, neki már ilyen az alkata, s cseppet se lepne meg engem, ha olyan meleget éreznék a közelében, mint egy darab izzó szén szomszédságában. _ _ _
A Porpoise-t tervezett messzi útjára tökéletesen szerelték fel, s látták el élelemmel annak idején.
A leltározás az alábbi élelmiszer-mennyiségeket állapította meg: hatezer-százötven font liszt, zsír, pudinghoz való mazsola; kétezer font marha- és sózott disznóhús; ezerhatszáz font pemmican, hétszáz font cukor s ugyanannyi csokoládé; másfél láda, kilencvenhat font súlyú tea; ötszáz font rizs, több hordó gyümölcs- és főzelékkonzerv; bőséges citromlékészlet, cochlariamag, sóska, zsázsa; háromszáz gallon rum és pálinka. A lőporkamrában nagy mennyiségű lőpor, golyó és ólom volt felhalmozva. Szén és fa is bőségesen volt raktáron. A doktor óvatosan vette kézbe a fizikai és hajózási műszereket, sőt egy Bunsen-féle szárazelemre is bukkant, amit azért raktároztak volt be, hogy villamossági kísérleteket végezhessenek.
Egyszóval a mindenfajta felszerelés és élelem öt embernek két évre volt elegendő, ha teljes adagokat számítunk. Sem az éhhaláltól, sem a fagyhaláltól nem kellett félni többé. _ _ _
– Barátaim, én nem tudok többet, mint azt, amit másoktól tanultam, s ha majd meghallgatták mondanivalómat, önök is annyit tudnak, mint én. Hallgassák meg hát, amit a hidegre, s főként az európai nagy hidegekre vonatkozóan elmondhatok önöknek. Nagyon sok emlékezetes telünk volt, s nekem úgy tűnik, hogy a legszigorúbb telek körülbelül minden negyvenegyedik évben periodikusan visszatérnek, s hogy ez a visszatérés a napfoltok legnagyobb mérvű megfigyelésével esik egybe. Idézem például önöknek az 1364. évi telet, amikor a Rajna egészen Arles-ig befagyott; vagy az 1408. évit, amikor meg a Duna fagyott be egész hosszában, és a farkasok a jégen keltek át a Kattegaton; az 1509. évi telet, amikor az Adriai- meg a Földközi-tenger Velencéig, Cette-ig, Marseille-ig befagyott, és április 10-én még be volt fagyva a Balti-tenger; az 1608. évi tél meg minden háziállatot és szarvasmarhát elpusztított Angliában; 1789 telén pedig a Temze fagyott be, egészen Gravesendig, vagyis London alatt hatmérföldnyire; az 1813. évi tél meg a franciáknak él szörnyűségesen emlékezetében; s végül az 1829. év tele, amely a tizenkilencedik század telei közül leghamarabb állt be, s legtovább tartott. Hát ezek az európai telek. _ _ _
Tudja meg hát: az ember maga teremti meg hazáját, jelenlétével, szokásaival, szorgalmával – s többet mondok -, magával a leheletével. Lassanként módosítja a talaj párolgását, a légköri viszonyokat, s már azzal is egészségesebbé teszi, hogy lélegzik! Tehát legfeljebb azt mondhatjuk, hogy vannak lakatlan helyek. De lakhatatlanok? Lakhatatlanok nincsenek sehol! _ _ _
– Ó, barátaim – mondta szemét törölgetve a doktor -, el sem fér szívemben az öröm, amelyet szereztek nekem! Ó, kedves társaim, önök feláldozták nyomorult nacionalizmusukat, azért, hogy együtt szálljanak síkra a közös sikerért! Azt mondták önmaguknak, hogy Angliának és Amerikának mindehhez semmi köze, és hogy szeretnünk kell egymást, ha szembe akarunk szállni expedíciónk veszedelmeivel! Ha az Északi-sarkot elérték, mit számít az, hogy ki fedezte fel! Mire való így lealacsonyodni s hetvenkedni, hogy amerikai vagyok vagy angol vagyok, mikor azzal dicsekedhetem, hogy ember vagyok! _ _ _
Ott hancúroztak a fiatal tengeri borjak; a fantasztikus alakú, az egyszarvúhoz hasonló hegyes, kúp alakú, a jégtáblák fűrészelésére való agyarral felfegyverzett agyaras cethal a félénkebb fajta cetféléket vette üldözőbe; a számtalan bálna, orrlikaiból víz- s nyálkaoszlopot lövellve, különös füttyentéseivel töltötte be a levegőt, a karcsú farkú, széles farkuszonyú „nord caper” mérhetetlen sebességgel szelte a hullámokat, s útközben éppoly gyors állatokkal, galócákkal és makrélákkal táplálkozott, míg a lustább fehér bálna békésen nyeldeste az önmagához hasonló természetű, sorsukat megadással viselő puhányokat.
A nagyobb mélységekben hegyes orrú bálnák, hosszúkás és feketés grönlandi anarnakok, a minden tengerben honos óriás ámbrás cetek úszkáltak a szürke ámbrazátonyok közepette, ahol olyan homéroszi küzdelmeket vívtak, hogy több mérföldnyi körzetben csak úgy piroslott az óceán felszíne; a henger alakú physal, a vaskos, labradori tegusik, a kardpengeszerűen éles uszonyzatú delfinek, mindenfajta családja fókának és rozmárnak, tengerikutyák, -lovak, -medvék, -oroszlánok; a tengerielefántok mintha csak az óceán nedves pázsitján legelnének, s a doktor olyan kényelmesen bámulhatta ezt a számtalan állatot, mintha csak az állatkert kristálymedencéjében nézné a rákféléket meg a halakat. _ _ _
Ez már így van: az üstökös a „Deus ex machina”;[1] valahányszor zavarba jön a kozmográfia tudománya, mindig egy üstököst hívnak segítségül. Ez a legkészségesebb égitest, amit csak ismerek, és ha egy tudós int neki, máris siet, hogy mindent rendbe hozzon!
[1] „A zsinórpadlásról alászálló isten” – az ókori görög színjátszástól kölcsönzött képletes kifejezés a semmivel sem indokolható megoldásokra és magyarázatokra.”
A (z Oszkár) gálám kifordul
Tágas, rugalmas lélekre vall együtt pózolni Vajna Timivel, átvenni az Oscart, fanyalogni a díjátadó vendégein és közönségén, átvenni a Kossuthot, aztán kimenni a pedagógus tüntetésre.
„A gálám kifordul” – ahogy Ómika mondaná. Tudom, tudom; mennyire igazi magyar vagyok, hogy nem tudok együtt örülni… stb., csak azt mondja meg valaki, ha a Saul fia alkotói ezt megengedhetik maguknak, akkor mit várhatok a többiektől?
Szóval, a III/III-as Agent Oszkár után kaptam egy mindenek fölött lebegő Oszkárt. Szerencsémre, a Légyről nem derült ki, hogy csótány.
„Te az igazság bajnoka vagy!” – mondta valaki enyhén gunyorosan, kissé szemrehányóan. Pedig, hol vagyok én Ómika megátalkodott eltökéltségétől, amellyel a szerinte egyedül üdvözítő utat járta; a könyörtelen, azonnali őszinteségét.
Épp ma gondolkoztam azon, hogy elegem van a Facebook agresszív cenzúrájából, meguntam, hogy nem én döntök, mit látok és engem kik látnak. Ez egybeesik azzal a csalódással, amit a fent említett fiatalember(ek) magatartása okozott. Így e kettő, elég ok ahhoz, hogy visszavonuljak honlapom elszigeteltségébe. Magvas gondolataimat csak az olvashatja ezentúl, aki kifejezetten engem keres.
Megcsömörlöttem attól, hogy túl sok mindent ismerek meg mások gondolataiból. Sokakról azt hihettem, hogy hasonlítunk, hiszen egy iskolába jártunk, ugyanabban a korban nevelkedtünk, olyan ruhát hord, amit én is felvennék, korábban írt valamit, amit én is írhattam volna vagy csak egyszerűen szimpatikus volt a külseje alapján. De akaratlanul is látom, hogy kicsinyes, szűk-látókörű vagy éppen átgondolatlanul megengedő az elvárásaiban.
Viszont a Facebooknak köszönhetően, közelről láthattam a trónra kerülés és megtartása mechanizmusát. Sokan, akik elragadtatottan nyilatkoztak a filmről, a rendezőről, a Kossuth téri megjelenést, az egyébként értelmezhetetlen, de legalábbis többféleképpen és ellentmondásosan értelmezhető gesztus sorozatot, nem voltak hajlandóak hibának tartani, sőt megpróbálták erényként látni. Pontosan ez a gyávaság, saját csalódottságuk elismerésétől való félelem tartja a trónokon a királyokat. Ezzel a csalódással nem tudnak mit kezdeni a forradalmárból diktátorrá vált politikusok hívei sem.
Vannak helyek…
Március 15.
Az interneten terjed egyrészt, hogy OV fizetett tapsolókat keres a beszéde alá, másrészt, hogy lezárják a múzeum környékét ugyanezen beszéd alatt. Így, hogy senki nem hallgathatja meg, csak az órabéres közönség, illetve, ha igaz OV félelme és megcsappant az önként rajongók tábora, akkor nem is akarja rajtuk kívül meghallgatni senki – van egy javaslatom: a környéket zárják le, OV ne fáradozzon a beszéddel, a tapsolókat mondják le, a megspórolt pénzt rezsicsökkentésre vagy a közmédia további fejlesztésére fordítsák. A többieknek nem kell szétszakadni, hogy OV-t fújolják-e, vagy mehetnek nyugodtan tüntetni a tanárok mellett. És akinek ennyi jó sem elég, az menjen az Operába, mert lehet, hogy lesz ott Kovács Ákos mű, lehet, hogy nem lesz!
Menekülők
Kíváncsi vagyok, hogy ki és mikor fogja észrevenni a Saul fia Oscar díjának ünneplése közben, hogy ugyanolyan képtelen üldöztetés zajlik most a határokon, mint amilyenről a Saul fia szól. Nem olyan távoli a párhuzam, hogy emberek – beleértve férfit, nőt, gyereket – vándorolnak egy biztonságos hely reményében, bármilyen szenvedést elviselve. Pont úgy nézzük őket a járdáról, a tévében, mint a sokszor citált képen a Rákóczi úton vonuló, fegyveresekkel körbefogott, terelgetett zsidókat bámulták némán eleink.
A szemforgatás mibenléte ugyanolyan nagy kérdés, mint az összes, az emberi lényeget firtató kérdés. Ha valaki elosztogatja, az egyébként „könnyen” szerzett pénzét, azzal megváltja-e a belépőjét a mennyek országába, ha azt úgy teszi, hogy valamennyi, mondjuk egy luxushajónyi azért maradjon neki? Ha valaki „fáradtságos” munkája gyümölcsét egy díj formájában bezsebeli és ezt ünnepelve pezsgővel teli kristálypohárral koccint azt őt ünneplők, más olvasatokban tolvajok között, miután elfogyasztotta könnyű, királyrák vacsoráját, megváltotta-e belépőjét az „igazak” közé?
A szentek élete a legkönnyebb. Nekik nem kell a kognitív disszonancia csapdájában vergődve mentség, indok, ürügy vagy egyáltalán csak egy válasz után kutatni, ha egy számkivetett létezése megrendíti a biztonságát. A Teréz anyák nem filmet csinálnak, hogy önnön létezésüket igazolják.
Olvasd egy bölcs gondolatait a múlt századból!
„Lehet-e különbséget tenni vándorlás és bevándorlás között akkor, amikor az egész földgolyó egymás útját keresztező vonulások színhelyévé kezd válni? Azt hiszem, lehet: mint mondtam, a bevándorlás elenőrizhető poitikailag, a vándorlás nem; olyan, mint egy természeti jelenség. Amíg bevándorlásról van szó, egy nép még megkísérelheti gettóba zárni az újonnan érkezőket, hogy ne keveredjenek a helyiekkel. Vándorlás esetében már nincsenek gettók, így a keveredés ellenőrizhetetlen.
Azok a jelenségek, amelyeket Európa még bevándorlásként próbál megoldani, bizony már vándorlások. A harmadik világ itt kopogtat Európa kapuján, és belép akkor is, ha Európa nem akarja. A kérdés már nem az (csak a politikusok tesznek úgy, mint akik azt hiszik), felvegyenek-e csador-os lányokat a párizsi egyetemre, vagy hogy hány mecsetet kell Rómába emelni. A probléma az, hogy a jövő évezredben (mivel nem vagyok próféta, nem tudom megállapítani a pontos dátumot) Európa „úgymond” sokfajú földrész lesz, vagy ha jobban tetszik: „színes”. Így lesz, akár tetszik, akár nem.
Kultúrák szembenállása (vagy ütközése) véráldozattal is járhat, sőt meg vagyok róla győződve, hogy elkerülhetetlen lesz, és sokáig fog tartani. De a fajvédő (elméletileg) kiveszőfélben lévő emberfajta lesz. Vajon volt-e olyan római patrícius, aki nem tudott megbékélni azzal, hogy cives romani-k-ká váljanak a gallok is, vagy a szarmaták, vagy a Szent Pálhoz hasonló zsidók, vagy egy afrikai kerüljön a császári trónra, mint ahogy ez végül történt? Ennek a patríciusnak nem maradt fenn a neve, elmosta a történelem. A római civilizáció kevert kultúra volt. Épp ezért bomlott föl, mondják erre a rasszisták, no de ötszáz év kellett hozzá, teszem hozzá én – és gondolom, ennyi idő nekünk is elegendő ahhoz, hogy terveket szőjünk a jövőre. (…) Önök is tanúi annak, ami ezekben a napokban Olaszországban történik: tizenkétezeralbán érkezett hozzánk egy hét vagy alig több idő alatt. A közvélemény és a hivatalos álláspont befogadó, azok pedig, akik meg akarják állítaniezt az elviselhetetlennek ígérkező exodust, leginkább gazdasági és demográfiai érvekhez folyamodnak. De minden elmélet megdől a napról napra növekvő alattomos intoleranciával szemnben. A nyers intolerancia sommásan ítélkezik egy népcsoportról, és ez kitűnő alapot nyújt minden későbbi rasszista elmélethez: ha az Olaszországba menekült albánok között volt olyan, aki tolvaj vagy prostituált lett (és volt olyan), akkor minden albán tolvaj és prostituált.
Azért szörnyű ez a leegyszerűsítés, mert bármelyikőnket állandóan kísért: elég, ha ellopják a bőröndünket a repülőtéren valamelyik országban, hogy hazatérve, fennen hangoztassuk, hogy nem szabad megbízni az ott élőkben.
Végezetül: a legiszonyúbb intolerancia a szegényeké, mert ők a különbség első áldozatai. A gazdagok között nincs rasszizmus. Lehet, hogy a gazdagok alkották meg a rasszizmus elméletét, de a szegények között jelentkezik a gyakorlatban (és ez jóval veszélyesebb).
Az értelmiségi nem képes harcolni a nyers intolerancia ellen, mert a gondolat nélküli puszta állatiassággal szemben a gondolat fegyvertelen. De a doktrínába foglalt intolerancia ellen késő, mert amikor az intolerancia elméletet gyárt magának, már elkéstünk a leverésével, hisz épp azok váltak áldozatává, akiknek ezt meg kellett volna tenniük.
Hát ez a nagy kihívás. Toleranciára nevelni az etnikai vagy vallási okokból egymásra lődöző felnőtteket, elfecsérelt idő. Túl késő. Már a legzsengébb gyermekkorban el kell kezdeni a folyamatos nevelést: gyökerénél kell elkapni a nyers intoleranciát, mielőtt még könyvbe foglalnák, és mielőtt túl vastag és kemény magatartási héjjá keményedne rajtunk.”
Umberto Eco: Miben hisz, aki nem hisz? részletek 1995/96
EyeEm
Amit most fogok írni, arról azt gondolhatjátok, hogy marketing tevékenységet végzek a saját fotóim értékesítésének ügyében. Van benne egy kis igazság, de az igazság nagyobb része, hogy a célom a ti tudásotok bővítése, hiszen többé-kevésbé mindannyian valamit árultok vagy árulnátok. Ez az oldal, ahol a „Német gyártmány” című fotómat megosztottam, azzal foglalkozik, hogy az oda feltöltött képeket eladja. Ez nagyon hasznos, mert még szégyenletesebbé teszi a lopást, tehát amikor valaki „csak úgy, mert megtetszik neki” letölt egy képet az internetről és saját dolgai illusztrálására használja, rosszabb esetben sajátjaként tünteti fel. Én nem vagyok különösebben érzékeny a lopásra, úgy értem, ha tőlem lopnak képet, ötletet, írást, hiszenmindig is azt gondoltam, hogy még a köztünk legszellemesebbeknek is csak legfeljebb újra eszébe jut, vagy másként fogalmazza meg a mindig is, öröktől fogva létezőt. Ezt sem én találtam ki, számomra legszebben Michalengelo fogalmazta meg a szobor kifaragással kapcsolatban> a szobor benne van a köben, csak el kell távolítani róla a felesleget.
Az említett oldal másrészt azért nagyon hasznos, hiszen egy kis pénzhez lehet jutni általa. Lehet, hogy ez senkinek nem szempont rajtam kívül, de nekem sajnos, soha nincs elég belőle. Viszont, hogy a világ bármely részéről feltöltött ezer meg ezer kép közül elkeljen valamelyik, ahhoz az kell, hogy kiemelkedjen a többi közül, például a lájkok nagy számát tekintve. Hiszen lehet egy dolog bármilyen tökéletes, ha nem látják és lehet közepes is, ha felkapják. Javaslom, hogy használjátok az oldalt a saját céljaitokra és hálából kéretlen, de hasznos tanácsaimért lájkoljátok a képemet nemcsak a Facebook, hanem az EyeEm oldalán is! Ott, ahová a link vezet. Ps.: Ráadásul még a nagyon hosszú számlaszámom megjegyzésétől is megkíméllek benneteket, pedig most azt is trendi megosztani koldulás céljából 😀
Pluginjeim
A legtöbb bonyodalom a videó playerrel van. A flash alapú lejátszót leváltottam, mert azt tanácsolta a SEOceros az automata weboldal elemző szolgálat. Azóta a harmadikat próbálom ki. Mindegyiket másként kellett engedelmességre kényszeríteni. Ez (Huge-IT) most elég logikusan, viszont esetlegesen működik. Ha úgy tetszik neki, akkor mosolyogva lejátssza a YouTube-ról beillesztett videót, aztán ugyanazt az eljárást megismételve; nem. Ha valaki olvassa ezt a palackba zárt üzenetet és van egy jobb ötlete arra, hogy melyik lejátszót használjam, az ossza meg velem!
[huge_it_video_player id=”6″]