összegyűjtök néhányat a Suno-ban generált zenéim közül. Háttérzenének kiválóak. Könnyű mellettük írni, házimunkát végezni. (Nem a porszívózásra gondolok.)
Amikor elfogynak a versek és nincs semmim, amit megzenésíthetnék, akkor a promptokat próbálgatom. Ezt a programot is, a Suno-t, mint a Binget, hagyom önkényeskedni, mert abból mindig valami váratlan-véletlen jópofaság sül ki.
a YouTube-ról osztom meg. Meditatív zenék ezek is, de mert gyönyörű versek és képek klippé formálásából állnak, valamennyivel több odafigyelést igényelnek. A honlapomon egy külön oldalt szenteltem az édesapám emlékére feltöltött, fiatalkori verseskötetének közzétételével, illetve néhány verse megzenésítésével. nem kétséges, hogy megérdemelnék, hogy igazi zenét kapjanak. ez a következő célkitűzésem.
Ostoros György versei
Ezüstfényben
Ezüstfényben.
Irigy vagyok a fényre,
A hold kényes ezüstjére
És úgy vágyom a messzi,
Különös csillag-zenékre.
(Intelem: A csillagok hideg égitestek. Hunyorgó, kis éji lámpák. A hold is csak egy cifra csillag, Udvart tart és kényes ezüstben csillog. De a nap – Költőm! – Az az úr az égen; az az élet, az a fénnyel keresztelő s a fénnyel beszentelő szent erő. Költőm! A csillagok csak hideg égitestek, álmodó kis éji restek.)
eleget a mesterséges intelligenciáról. Használom a kezdetek óta, főleg a képgenerátort, de újabban a Suno-t zene generálásra.
Katt a képre, hallgass zenét!
Sunoka
A Facebookon is csatlakoztam néhány ilyesmivel foglalkozó csoporthoz, de hamar bebizonyosodott, hogy helytálló volt a feltételezésem, miszerint ezekben a csoportokban, főleg a maguk fényezésével elfoglalt emberek a tagok.
Szerencsémre, a magam dicsérgetéséhez nekem nincs szükségem asszisztenciára.
Szóval, így magunk között, hogy mit gondolok én.
Két fő kérdés körül mennek a szócsaták.
Az első, a kezdetektől, hogy művészet-e, ami a mesterséges intelligencia közreműködésével jön létre? Felmerülnek a hozzászólókban az esztétikai és jogi vonatkozások egyaránt. A lopás, másolás, plágium, stb. kérdései.
Mostanában az új téma, hogy végleg lemarad-e, aki nem csatlakozik a prompt tanulók táborához. Jellemzően, a programozókból prompt írásra átnyergelt hozzáértők fenyegetődznek ezzel. Figyelmen kívül hagyják, hogy minden törekvés arra irányul, hogyan lehet egyre felhasználó barátabbá tenni a programokat, applikációkat. Szóval, mire nagyon meg kellene ijedni, hogy elszabadult a ménes, éppen addigra utasíthatja egy óvodás is néhány, bármilyen nyelven kiejtett szóval az AI-t.
Még annyit a lemaradásról,
hogy ugyan miért kellene egy ma született vagy tegnap született báránynak, értsd egy mai fiatalnak tisztában lenni azzal, hogy nézett ki és hogyan működött Bell telefonja, egy 16 mm-es film vágóprése, stb.
Én már azt nem értettem, amikor elkezdődött a non-lináris vágás, hogy miért kezdi minden tutoriál a negatívval meg a fordítós filmmel és a celluxszal. Lehet említeni valahol, mint érdekességet, de teljes mértékben mellékes.
A következő generáció éppen nem lemarad, hanem beleszületik, úgy ahogy eddig még minden generáció beleszületett kora technikai, technológiai vívmányaiba, természetesnek vette és magától értetődően használta. Nem szabad elfelejteni, hogy mindenhez kell ugye a kíváncsiság és tanulásra kondícionált agy.
Sokkal kevesebb szó esik
a rossz(ember) kezekbe került hatalomról, bármi is ennek a technikai, technológiai háttere, amihez ugye, csak nagyon kevesen értenek. Vélhetően, ennek semmi köze a promptoláshoz. Ám, ha esne is erről szó, akkor is világosan kiderülne, hogy minden gondolkodó ember ugyanoda lyukadna ki, mint én. Már régen kicsúszott a kezünkből az irányítás és nem is lehet visszaszerezni, csak olyan radikális lépések megtételével, ami nem történhet meg, hiszen az már megint az emberen múlik.
Márpedig, az ember nem változik.
Fűti a hatalomvágy, a pénz utáni olthatatlan sóvárgása, hajtja a vak önzése és mérhetetlen butasága. (lásd: ókori görögöktől kezdve…)
Az AI kordában tartásával ugyanúgy járunk, mint a globális felmelegedéssel. A fent említett okok miatt, a döntéshozók döntéseit a pillanatnyi érdekeik befolyásolják, amelyek személyes hatalmi, gazdasági megfontoláson alapulnak, illetve a távlatokban való gondolkodási képtelenségük, magyarul butaságuk határozzák meg.
Szomorú, ijesztő, de nem meglepő
eredménye a XXI. század történetének. Nincs okunk optimizmusra.
Az első, kevésbé fontos kérdésre, ami a dolog természeténél fogva, nem is igazán kérdés, leválthatja-e valaha is a művészeket az AI? Természetesen, nem.
Nem véletlenül írtak több könyvtárnyi elemzést művészettörténészek, esztéták, zenetörténészek, irodalomtörténészek művekről, alkotókról.
Mert bármilyen bájos is a gombolyaggal játszó kiscica egy képen vagy tágas terek dekorálására, csurgatott akrillal, arany kontúrokkal létrehozott táblakép, ez a kettő egy pályán játszik és velük játszik (egyelőre) minden AI montázs is.
De másik pályán játszik Bosch, Van Gogh, Dali, bármennyire is imádják stílusjegyeiket utánoztatni a megrendelők. Csak annyira lesz egy Dalijuk, amennyire nagymama rózsás gobelinje, egy Ferenczy Noémi falikárpit.
Ahogy a műzenék egyre jobban fognak hasonlítani, az utánozni kívánt eredetire, ahogy egyre jobban megközelíti a hangzásuk az eredeti nagy vagy kis zenekarét, énekesek, hangszerek előadásmódját, a legfontosabb rész, a személyes; kimarad belőle.
Marad a „de nekem tetszik”…
Miért ne?
Eddig sem az átlagé volt a művészet. eddig is csak kevesen olvastak, még kevesebben jártak koncertre, múzeumba. Jobb és könnyebb lenne az életünk, ha mindenkiből művelt ember válhatna. De, ennek a feltevésnek a belátásához is szükséges lenne valamennyi olvasottság, tájékozottság, stb.
Kattints a képre, mert ez a zene olyan, mintha ide írtam volna.
(Ó… hogy gyűlölik az eget itt a fák, a fényt, mi rájuk hullna, túl homályos túlvilág. Vakoknak táncolok, süketeknek énekelek, kiáltásom nem halljátok, fentről már senki nem felel.
Nincs bejárat és nincs kijárat, egy hely, hol minden út bezárhat. Ó… hogy gyűlölik az eget itt a fák.
A jövő elsötétült, a múlt már elveszett, könnyek taván hét kis csónak, a magányos kóborlónak. Az ágak közt a szél zokog, az idő mélyre ás, de hallgat minden törzs, és hajlik minden gally, minden ág.
Ó… hogy gyűlölik az eget itt a fák, a rájuk hulló madártollakat, a lárvákat a kérgük alatt, elviselnék, míg el nem jön a vég, mikor megreccsen minden ág, amit féreg rág.
Nincs bejárat, és nincs kijárat, egy hely, hol minden út bezárhat. Ó… hogy gyűlölik az eget itt a fák.)
Szócséplés mindez,
hiszen a világ nem áll meg, gördül tovább a gravitációnak engedelmeskedve.
Az AI inspiratív, bármelyik műfajban, önálló formanyelv kialakításának lehetősége benne rejlik. Alakításához aktív emberek kellenek, de rá is hagyhatjuk és akkor tényleg nem kellünk már neki. Úgy járunk, mint a Facebook csoportokban, mindenki a magáét csodálja.
2023 augusztusában generáltam
az első képet, azóta sok száz készült és vannak köztük jók. Ugyanígy a zenék között is. Csodálom ennek az eszköznek a hatékonyságát, rugalmasságát. Szórakoztató és inspiratív magánügy, ahogy korunk hús-vér művészei között is sok van, aki a magánügyeit akasztja galériák falára.
Az idő,
ha lesz még annyi, mint amennyi eddig volt nekünk, megszűri, rostálja és megőrzi, amit kell.
minősége éppolyan rossz, mint az elmúlt hetekben. Minden kutyafülével foglalkozik az összes oldali hívő, kezdve a „végre megint van filmszemle”-n át, az „elhárult a mini-dubaj veszély a fejünk felől”, egészen a „repülőrajttal” és hasonló szlogenek legyártásával.
Viszont,
kevéssé érdekli őket, hogy a klozettre is autóval járó magyarok segge alól, ideje lenne kigurítani a kocsikat. Na, talán a metróbuszok, amik gondolom, hogy szintén nem vízmeghajtásúak.
Az előbb olvastam, de a cikket tovább sodorta a Meta, hogy a dohányosok megnyugodhatnak, mert minden erőfeszítésük dacára, nem a cigi, hanem a légszennyezés miatt lesznek tüdőrákosok.
És további nyugtató, hogy nincs levegőminőségi riasztás. Vagy megszoksz vagy megszöksz. (De hová?) Csak úgy mondom, hiszen mint jól tudjuk, ennél sokkal fontosabb dolgok is vannak.
Levegőminőség
Az SEO szerint, ami egy régi-új MI, döntéseket hoz és ítélkezik a honlap minősége felől, a fenti bejegyzés szavai száma messze elmarad a kívánatostól. Így néhány felesleges, magyarázkodó sorral igyekszem megfelelni az elvárásainak.
Kosztolányi Dezső: Az áprilisi délutánon
Az áprilisi délutánon
dalt hallani egyszerre, távol.
Az illatos, japáni égből
hull a napfény és hull a zápor.
Tömjénez a tavasz a légben,
virágos ágon kancsi fény ég.
Kis, ideges lányok kacagnak,
veri az ördög a feleségét.
Nyilt arccal isszuk az esőt fel,
agyunkba rózsaszínű láz kap.
Vékony, ezüst esőfonálon
dévaj angyalkák citeráznak.
Kigyúl a táj. Milyen vihar volt.
Villám se lobbant, ég se dörgött.
De láttuk a két ősi titkot:
itt járt az Angyal és az Ördög.
Mondhatjuk, hogy mindenki lop, de mondjuk inkább, hogy sokaknak ugyanaz tetszik. Az AI korában, már végképp nincs lopás. Bár a kreatív és eredeti gondolkodás a promptolásnál is előnyt jelenthet. A siker pedig, mint mindig, a jó marketingen és promóción múlik.
hogy mint mindent, ki akartam próbálni a képgenerálást, amint elérhetővé vált. Láttam magam előtt egy képet és próbáltam megfogalmazni a Bingnek, hogy mit csináljon. Még ő is buta volt, meg én sem tudtam pontosan, hogy mi is az a prompt, ezért mindketten összeszedtük hozzá, amit csak találtunk. Így aztán hamar beláttam, hogy ha valamiről pontosan tudom, hogy milyen legyen, akkor fogjak egy ecsetet és fessem meg, neki pedig többféle, akár egymásnak ellentmondó utasítások alapján hagyjam, hogy azt csináljon, amit akar. Így születtek nagyon érdekes és nekem nagyon tetsző képek. Kissé szürreális, kevéssé élethű, egymás mellé nem illő, szokatlan társításokból keletkező alkotások.
Ahogy telt az idő, kiderült, hogy a véletlent sokkal nehezebb előállítani, mint a pontos leírás alapján keletkező, egyre tökéletesebb képeket. Egy időre el is vesztettem az érdeklődésemet. Viszont, amikor már zenéket, dalokat is lehetett kérni, például a Suno-tól, akkor a már jól bejáratott módszer alapján, összekevertem a promptokat. Szimfóniát a tangóval, énekhangot a dobszólóval. Ebből is érdekes és szórakoztató dolgok lettek. Most tartok ott, hogy mi lenne, ha tényleg tökéletes verseket írnék a dalokhoz és lassan videókat generáltatnék a klipekhez.
Most kiszámoltatom a legjobb minőségben, ami eddig kész van aztán kényelmesen, ha akkor még érdekel, nekirugaszkodom ennek az új feladatnak.
Érdekességként ideteszek egy képet. Amikor megkértem, hogy küldjön magáról egy képet, hogy milyennek látja magát, ezt küldte.
hogy legyen egy oldala a 20. századi őseimnek, akik a legkorábbi és azutáni korok utódai. Íme, a legfontosabb konzekvenciáik:
„A továbbiakban, úgy látszik, kedvező hatást váltott ki Tarrou-ból egy jelenet, mely gyakran játszódott le az ablakával szemközti erkélyen. Szobája egy kis utca torkolatára nézett, hol macskák aludtak a falak árnyékában. Ámde mindennap, ebéd után, midőn az egész város szundikált a hőségben, az utca túlsó
oldalán egy kis termetű öreg jelent meg az erkélyen. A haja fehér volt és gondosan fésült, tartása egyenes, tekintete szigorú, katonás szabású öltözet volt rajta, és hívogatta a macskákat: „Cic! cic!”, szelíd és tartózkodó hangon. A macskák fölnéztek álmosságtól bágyadt szemükkel, de egyelőre nem mozdultak. Az öreg apró papírszeleteket engedett le az erkélyről. Ez a fehér lepkeeső odacsalogatta az állatokat. Előlépkedtek az úttest közepéig, s egyik mancsukat tétován nyújtogatták az utolsó papírszeletek felé. A kis öreg ekkor leköpött a macskákra, erőteljesen és pontosan célozva. Ha az egyik köpés célba talált,
nevetett.
Úgy látszik, Tarrou végül teljesen meghódolt a kereskedővárosnak, melynek külsejét, élénkségét és még gyönyöreit is mintha az üzleti szükségletek írták volna elő. Ez a sajátság (a kifejezést ő használja a feljegyzésekben) tetszett Tarrou-nak, sőt egyik dicsérő észrevétele a következő felkiáltással végződött: „No végre!” Az utazó ez idő tájt keletkezett feljegyzései, úgy látszik, csak ennél a helynél válnak személyes jellegűvé. Csakhogy nem könnyű lemérni, vajon mit
jelentenek, és mennyire komolyak, így például elbeszéli, hogy egy döglött patkány felfedezése miatt a szálloda pénztárosa hibásan töltötte ki a számláját, s ehhez hozzáfűzi Tarrou, de a szokottnál már kevésbé rendes írással: „Kérdés: mit tegyünk, hogy ne vesztegessük az időnket?” Felelet: éljük át egész terjedelmében. Módjai: egész napokat tölteni egy fogorvos előszobájában kényelmetlen széken; vasárnaponként délután az erkélyen élni; előadásokat hallgatni olyan nyelven, melyet nem ért az ember; kiválasztani a leghosszabb és legkényelmetlenebb vasútvonalakat, és, természetesen, állva utazni; sort állni a színházi pénztáraknál, és nem váltani jegyet stb., stb… Ám mindjárt ezek után a nyelvi és gondolati kilengések után részletes leírás kezdődik a följegyzésekben a mi városunk villamosairól, gondola alakjukról, elmosódó színükről, örökös piszkosságukról, majd az elmélkedés egy „kiváló ez”-zel végződik, ami semmit sem magyaráz meg. Mindenesetre, íme Tarrou felvilágosításai a patkányesetről:
„A szemben levő kis öreg mostanában lehangolt. Nincsenek többé macskák. Eltűntek, valóban, mert felizgatták őket a döglött patkányok, melyek nagy számban találhatók az utcákon. Véleményem szerint nem arról van szó, hogy a macskák megeszik a döglött patkányokat. Emlékszem, hogy az én macskáim utálták az ilyesmit. De azért bizonyára mégis futkároznak a pincében, a kis öreg pedig lehangolt. Már nem olyan jól fésült, már nem olyan virgonc. Erezni, hogy nyugtalan. Egy pillanat múltán be is ment. Köpött ugyan egyet, de csak a semmibe.”
Camus: Pestis (a kiemelés tőlem származik)
És egy, az Ősfilmek közül (Szergej Ioszifovics Paradzsanov)
Tejtestvérnek hívtuk azt a kisbabát, akinek az anyukája a – sajátja mellett, másik csecsemőt is tudott táplálni, mert sok teje volt. A védőnők számon tartották, hogy ki tud a felesleges tejéből adni a rászorulóknak. Személyes kapcsolatba is lehetett lépni a mamáknak, de olyan is volt, hogy a megbeszélt időben házhoz ment valaki, aki elvitte a anyatejet a tej-begyűjtő állomásokra. Ez 70 éve a civil kezdeményezés és a hivatalos szervezés összefogásának szép példája volt.
Negyven éve, inkább az informális csatornákon terjedő lehetőségek domináltak. A védőnők terjesztették a hírt és a rászorulók szervezték a beszerzést. Az én kisfiamnak két pót-tej-mamája is volt, akik segítségével normális hosszúságúra nyúlhatott a szoptatási időszak. Máig nem felejtettem el a nevüket és mindig hálás leszek nekik.
Soha nem merült fel, hogy ezért a mamák bármilyen, akár pénzbeli, akár egyéb tárgyi ellenszolgáltatást elvártak volna.
Nem akarok rosszhiszeműnek mutatkozni, bár ez esetben, a „Nemzeti Anyatejbank” megszervezését, mint a neve is sugallja, nyilvánvalóan, anyagi haszon reményében osztották egy megbízható pénzgyárosra, ahogy a plazma adás-vételnél is láthatjuk.
Hát, így járnak azok, akik kiengedik a kezükből a gyeplőt és engedik, hogy a célt is, az utat is, a fejük fölött, a saját érdekeiket szem előtt tartó döntéshozók jelöljék ki.
