Az orvosom
Az orvosom, a fiam, Dr. Ostoros András mindig azt mondja, hogy több nyomós oka is van annak, hogy nem tanácsos az orvosnak a hozzátartozóit kezelni. Én meg mindig azt válaszolom erre, hogy kiben bíznék meg jobban, mint benne, akinek már akkor a kezébe tettem az életemet, amikor kisgyerekként végiglátogatta vérnyomásmérőjével a családtagokat, szomszédokat, ellenőrizte és a betegkartonra feljegyezte az értékeket. Kikérdezett bennünket az általános állapotunkról, alvásunkról, álmatlanságunkról, has-és fejfájásunkról. Meghallgatta a szívünket, a tüdőnket és jó tanácsokkal látott el bennünket az életvitelünkre vonatkozóan.
Ma is ő az első, akinek elmondom, ha valami bajom van, még akkor is, ha félek, hogy esetleg megijesztem. Amit tanácsol, azt megértem, mert elmagyarázza és betartom, amit javasol, mert tudom, hogy akkor meggyógyulok. Szeretem és tisztelem az orvosom.
Kategória: Ima
Avatás
Így vasárnap délután, el-elbóbiskolva, a lehetetlen is lehetségesnek látszik. Ha megengedem, hogy lecsukódjon a szemem és nem akarok mindenáron ébren maradni, akkor lehet, hogy majd Veszprémben ébredek fel, a nagyszobában, az egyik modern francban – ahogy Apu nevezte az elbillenő, alacsony, bár kényelmes fotelt – a mellettem lévőben Anyu szunyókál és az egész élet még előttünk áll. Andris diplomaosztója a távoli jövő ígérete, kisgyerek még, a kisszobában alszik, és mi eltervezzük, hogy mindannyian ott leszünk, amikor doktorrá fogadják. „Hej Gyurikám!” – kiáltja Apu, „Mekkorát fogunk mulatni, a Kárpátiában húzza majd a cigány!
Nem a Kárpátiában, de megemlékeztünk rólatok. Itt vagytok, amíg mi is itt vagyunk.
WEÖRES SÁNDOR: ÖRÖK PILLANAT
WEÖRES SÁNDOR: ÖRÖK PILLANAT
Mit málló kőre nem bizol:
mintázd meg levegőből.
Van néha olyan pillanat
mely kilóg az időből,mit kő nem óv, megőrzi ő,
bezárva kincses öklét,
jövője nincs és multja sincs,
ő maga az öröklét.Mint fürdőző combját ha hal
súrolta s tovalibbent –
így néha megérezheted
önnön-magadban Istent:fél-emlék a jelenben is,
és később, mint az álom.
S az öröklétet ízleled
még innen a halálon.
Uszoda, de régen
Testvéremmel együtt azok közé az anyukák közé tartoztunk, akik mindig ráértek részt venni az óvoda vagy az iskola által szervezett programokon. Igaziból nem, de életünk során felhalmozott tapasztalataink alapján, annyira féltettük a gyerekeinket, hogy minden program halaszthatóbb volt, mint például elkísérni Andris csoportját a Molnár utcai tanuszodába. Mindenhol ott akartam lenni, ahol el kell kapni, oda kell ugrani, félre kell lökni, alá kell állni, meg kell hűteni, fel kell melegíteni, stb. Soha nem tiltottam meg neki semmit, mert tudom, Uszoda, de régen részletei…
Sámánok
Képzeld el, hogy megismerkedtem egy orvossal! Megvizsgált!
„– Jaj, a szemem, jaj, a lábam!” „– Jaj, a tüdőm, jaj, a májam!” – jajgattam, mint Dickensnek Micawber úr. – Húzza ki magát! – Hajoljon le! – Forduljon meg! – Hajlítsa be! – Itt fáj? – kérdezte, amikor megérintett egy helyet a lábamon. Hát, itt fáj-e? – kérdezte, amikor egy másik helyen megnyomta. Szinte felsikoltottam, annyira fájt. Hát – biztos igaz, hogy porckopása is van, de ez most nem attól fáj – mondta határozottan és magabiztosan. Beadok egy injekciót, felírok egy gyógyszert, azt szedje be és jöjjön vissza egy hét múlva.
Visszarepültem az időben és hirtelen úgy éreztem magam, mint gyerekkoromban, amikor jött a doktor bácsi, vagy amikor Andrist vittem Szaszovszky Mária doktor nénihez. Megnyugodtam. Láttam, éreztem, hogy tudja, mi a baj és tudja, hogy mit kell csinálni. Nagy varázslat a gyógyítás.
Emlékszem a menüettekhez hasonló koreográfiájú orvosi rendelésekre gyerekkoromból.
Az asszisztens az első sorban táncolt, felvette az adatokat, pár kedves szóval oldva a feszültséget, felkészítette a pácienst az orvossal való találkozásra. Megnyugtatta a hozzátartozókat, hogy szeretettjükkel nem lehet semmi baj, hiszen a legjobb helyre jöttek. Borján Árpád bácsi, Bugár Mészáros doktor, Tóth Imréné Marika néni, Gáti István doktor és Hegyi Gábor doktor, nem felejtettelek el benneteket. Megadtátok a módját a belépőnek, egyikőtök sem volt rest megtartani a szertartást, volt is tekintélye az orvoslásnak és volt is hatása a varázslatnak.
Nem csak a rosszakat listázom, hanem a jókat is. Most közéjük iratkozott fel Krunity Xénia, aki egyszerűen meggyógyított.
- SAMSUNG CSC
Megint liberalizmus
Egyenjogúság
A női egyenjogúság kérdésének átgondolásakor jutott eszembe, az egyébként hasonló kérdésekben általános érvényű igazság, hogy amint nem égbekiáltó egyértelműséggel a nemek közötti egyenlőtlenségből eredeztethetőek bizonyos hátrányok, amelyek az éppen kisebbségben vagy megkülönböztetésben élőket éri, rögtön összemosódik a probléma az önérvényesítés, önmegismerés mindenkire érvényes problémájával. Én például egyértelműen egyenjogúnak voltam nevelve, ezért soha nem gondoltam, hogy a kérdéseimet a nememből fakadó hátrányok diktálnák. Másrészt, amikor rájöttem, hogy előítéletekkel kell megküzdenem, azokról is azt hittem, hogy személyre szabottak. Így aztán én, aki tudatosan lehettem volna a női egyenjogúságért küzdők győztes harcosa, észre sem vettem, hogy kisebbségként, elmyomásban élek. Ez a gondolat nyilván anyukám attitűdjének egyenes átvétele volt, aki sem a sikereit, sem a kudarcait nem volt hajlandó a neme számlájára írni. Sokszor örülök, hogy ők voltak a szüleim és készen kaptam a legnemesebben emberi gondolatokat. Ezzel párhuzamosan sokszor irigyeltem a lelki-gondolati szegényeket. Milyen egyszerű is korlátok nélkül eladni, amink van, nem törődve a nemes gondolatokkal. Na, már mindegy! Ez vagyok én!
Másik nézet
Ami nem volt a hírekben, hogy mielőtt kiürítette a TEK az aluljárót, az önjelölt segítők, bár a menekültek nem kérték, de az ő nevükben mentőt hívattak a rendőrökkel, az aluljárót ellepő emberekhez. A migráns segítő Lennon-szemüveges, könyökfolt-zakós, hátranyalt frizurájú fiatalember azonnal lenácizta a mentőápolót, amikor az rendreutasított valakit. A rendőröknek legalább van szájmaszkjuk. A mentőknek nincs. Nincs a kocsin. Ahogy egyéb védőfelszerelés sincs. Azt régóta tudjuk, hogy a ruháját minden mentő maga mossa otthon. A család mosógépében. Ha történetesen agyhártyagyulladása volt az egyik páciensnek, ami csak később derülhetne ki, amikorra már valószínűleg nem lesz az országban, így egyáltalán nem fog kiderülni, tehát mire megjelennek a tünetek, addigra már késő lesz beadni az antibiotikumot. Ha valakinek a gyereke ma esett volna le a hintáról, azért nem száguldott volna a gyerekmentő, mert ott dekkolt a Keletinél és egyenként vizsgálgatta a gyerekeket. Kérdezem a fiútól, hogy ugye nem? Ugye, egy súlyos balesethez átirányítják? Hogy képzelem? – mondja, akkor sérülne az egészségügyi ellátáshoz való joguk. A mentők jogai ma nem sérültek. Amikor be akart furakodni a mentőautó nyitott hátsó ajtaján, rászóltak az MTI tudósítójára, hogy ne fényképezze őket. A tudósító nehezen tágított, de végül a mentők jelenlétéről se kép, se hang nem jelent meg. Hát, igen! Az újságírás is egy szakma (volt).
