Az interneten terjed egyrészt, hogy OV fizetett tapsolókat keres a beszéde alá, másrészt, hogy lezárják a múzeum környékét ugyanezen beszéd alatt. Így, hogy senki nem hallgathatja meg, csak az órabéres közönség, illetve, ha igaz OV félelme és megcsappant az önként rajongók tábora, akkor nem is akarja rajtuk kívül meghallgatni senki – van egy javaslatom: a környéket zárják le, OV ne fáradozzon a beszéddel, a tapsolókat mondják le, a megspórolt pénzt rezsicsökkentésre vagy a közmédia további fejlesztésére fordítsák. A többieknek nem kell szétszakadni, hogy OV-t fújolják-e, vagy mehetnek nyugodtan tüntetni a tanárok mellett. És akinek ennyi jó sem elég, az menjen az Operába, mert lehet, hogy lesz ott Kovács Ákos mű, lehet, hogy nem lesz!
Amit most fogok írni, arról azt gondolhatjátok, hogy marketing tevékenységet végzek a saját fotóim értékesítésének ügyében. Van benne egy kis igazság, de az igazság nagyobb része, hogy a célom a ti tudásotok bővítése, hiszen többé-kevésbé mindannyian valamit árultok vagy árulnátok. Ez az oldal, ahol a „Német gyártmány” című fotómat megosztottam, azzal foglalkozik, hogy az oda feltöltött képeket eladja. Ez nagyon hasznos, mert még szégyenletesebbé teszi a lopást, tehát amikor valaki „csak úgy, mert megtetszik neki” letölt egy képet az internetről és saját dolgai illusztrálására használja, rosszabb esetben sajátjaként tünteti fel. Én nem vagyok különösebben érzékeny a lopásra, úgy értem, ha tőlem lopnak képet, ötletet, írást, hiszenmindig is azt gondoltam, hogy még a köztünk legszellemesebbeknek is csak legfeljebb újra eszébe jut, vagy másként fogalmazza meg a mindig is, öröktől fogva létezőt. Ezt sem én találtam ki, számomra legszebben Michalengelo fogalmazta meg a szobor kifaragással kapcsolatban> a szobor benne van a köben, csak el kell távolítani róla a felesleget.
Az említett oldal másrészt azért nagyon hasznos, hiszen egy kis pénzhez lehet jutni általa. Lehet, hogy ez senkinek nem szempont rajtam kívül, de nekem sajnos, soha nincs elég belőle. Viszont, hogy a világ bármely részéről feltöltött ezer meg ezer kép közül elkeljen valamelyik, ahhoz az kell, hogy kiemelkedjen a többi közül, például a lájkok nagy számát tekintve. Hiszen lehet egy dolog bármilyen tökéletes, ha nem látják és lehet közepes is, ha felkapják. Javaslom, hogy használjátok az oldalt a saját céljaitokra és hálából kéretlen, de hasznos tanácsaimért lájkoljátok a képemet nemcsak a Facebook, hanem az EyeEm oldalán is! Ott, ahová a link vezet. Ps.: Ráadásul még a nagyon hosszú számlaszámom megjegyzésétől is megkíméllek benneteket, pedig most azt is trendi megosztani koldulás céljából 😀
Lesznek, akik majd kinevetnek.
Ti ne hallgassatok azokra.
Olyanok ők, mint a cserepes
Urasági kastély gyermekei:
Nevetik a durvaorrú parasztot,
Mikor trágyás szekerén elindul,
Hogy kenyérré kovászolja a földet.
És lesznek, akik elszörnyülködvén
Ilyesféléket beszélnek egymásnak:
Miket össze nem fecseg ez az ember!
Hisz ez bolond, zárjuk el hamar,
Lázas hitét lehűti majd a magányosság.
Erre pedig csak azt mondhatom,
Az én akarásom nem bolondság,
Hanem tövigkalászos táblája a tibennetek
Még csak csirázó búzaszemeknek.
Az én hitem a földnek melegsége
És miként a föld szétosztja melegét
Gyenge füveknek, rengeteg erdőknek egyaránt,
Az én hitemet úgy osztom szét közöttetek.
Ti mégse hallgassatok a szörnyülködőkre
És meg ne vessétek őket:
Mindannyian és egyformán
Testvéreim vagytok.
2
Ti jók vagytok mindannyian,
Miért csinálnátok hát a rosszat?
Néha úgy vagytok a rosszal,
Mint az ópiumot szívó a pipájával.
Ameddig csak tart a mámor, gyönyörűséggel telik meg,
Aztán pedig irtózik önnönmagától is.
Mert miért isztok pálinkát tej helyett?
Hisz anyátok teje sose válik pálinkává.
Ti jók vagytok mindannyian,
Hisz mindnyájan örültök a jónak
S fontoljátok meg amit mondok:
Nem sánta az, aki
Együtt lelkendezik a csúszkálókkal.
3
Ne legyen bennetek kegyetlenség
És irgalmasság se legyen bennetek.
Ha kegyetlenek vagytok,
Fiaitok is kegyetlenek lesznek.
Ha valamely bokron tövis terem,
Sarjadékán is tövis terem.
S elszaporodván tövestül kitépi
És kemencére veti a gazda.
Igy szakajtja ki kövér földjéből
Az ártatlanul kegyetleneket,
Már csak szüléjük miatt is
S tűzre, háborúba veti: az idő.
Ne legyen bennetek kegyetlenség
És irgalmasság se legyen bennetek.
Az irgalmasok irgalmasságra várnak,
Ti pedig éljetek úgy és úgy tegyetek,
Hogy ne legyen szükségtek irgalomra
S ne legyen miért irgalmazni nektek.
4
Most a jövendő férfiakról szólok.
Ők lesznek az erő és szelidség,
Szétszaggatják a tudás vasálarcát,
Hogy az arcán meglássák a lelkét.
Megcsókolják a kenyeret, a tejet
S amely kezükkel simogatják gyermekük fejét,
Ugyanavval kifacsarják az érckövekből
A vasat és minden fémeket.
Városokat raknak a hegyekből,
Nyugodt és roppant tüdejük a vihart,
A fergeteget magába szívja
S megcsöndesülnek mind az óceánok.
Mindig várnak váratlan vendégre,
Az ő számára is teríttetnek
És megterítik a szívüket is.
Az Isten szerető öccsei ők.
Legyetek hasonlók hozzájuk,
Hogy kisgyerekeitek liliomlábaikkal
Ártatlanul mehessenek át
Az előttük álló vértengeren.
5
Az üvegöntők nagy tüzeket raknak
És vérükkel meg verítékükkel
Összekeverik az anyagot,
Mely katlanukban átlátszóvá forr.
Azután meg táblákba öntik
S erős karjuk fogyó erejével
Egészen simára hengerelik.
És amikor megvirrad a nap,
A városokba meg a tanyai viskókba
Elviszik vele a világosságot.
Néha napszámosnak hívjátok őket,
Néha pedig költőnek mondjátok,
Noha nem több egyik a másiknál.
Lassan egyformán elfogy a vérük,
Ők maguk is átlátszóvá lesznek,
Ragyogó, nagy kristályablakok
A belőletek épülő jövendőn.
6
Előttetek egy ember ment el
S utánatok is jön egy ember.
Néhányatoknak mégis fáj a járás
S fájnak a földes, iszapos tavak,
Hol a verítéket és az út porát
Le kell mosni a fáradt tagokról.
Irtóznak tőlük s tisztaságra vágynak
S tán alázattal fürödnének mindig
Kristályvérében a megváltóknak,
De nékik az élet iszapos gödör,
Boldogtalanság öblögeti őket,
Míg patyolat-fehérré facsarodnak,
Mint a mosott ruha jó anyám kezében.
Reszketnek a vizek iszapjától
És mégis, mégis, tisztátalanul
Semmi kedvük sincsen továbbmenni.
Ti boldogtalanok, nem egyedül vagytok,
Előttetek egy ember ment el
S utánatok is jön egy ember.
Nézzetek apró unokáitokra:
Boldog örömmel élik a fogócskát
És nézzetek ősz nagyapáitokra:
Boldog örömmel ballagnak ők is,
Miként azok a katonák,
Kik akár vesztett, akár nyert csaták után,
Békességet áhító szivekkel
Fáradtan, de fütyörészve hazafele mennek.
7
A tegnapiak és atyáitok
A jajok lúgjával próbáltak mosakodni
S íme, tinéktek nem kell kutakat ásni
És nem szükséges,
Hogy telesírjátok a kiapadt tavakat,
Csak gyertek velem
És el ne maradjatok tőlem,
Az én számról friss források fakadnak,
Merítsétek bele véres értelmeteket,
Hányjátok el fegyvereiteket,
Mert a szerszámok nem férnek kezetekbe,
Még a múzeumokból is vessétek ki azokat,
Nehogy ők, akikből én előrejöttem,
Titeket vessenek ki majd magukból,
Mint a fegyverek fegyvereit,
Mert hogyha már muszáj választani,
Inkább testvéreink közül hulljon el egy,
Mint két idegen felebarát.
8
A koldusszegénynek krajcárt adtok,
Noha ti is igazságot kértek
S nem vagytok különben a gyilkosoknál,
A sikkasztóknál, akik lányra pazarolnak,
Mégis felakasztjátok, becsukjátok őket.
Vagy hová lett a békesség a földről?
És kik pazarolták ölebekre
A felebaráti szeretetet?
Bizony, mindezek a dolgok
Meglátszanak az idő könyvében.
Ó, jaj azoknak, akik
Nem másszák meg a magasságokat
S úgy kerülik szavamat, mint a szakadékot,
Mert az anyák teje könnyekké változott,
Testvéreink elhulltak úgy,
Mint jégzivatarban a gyümölcsök,
Amelyeket senki, senki, senki
Kosarába többé nem szed össze.
9
Isten országát hirdetem néktek.
Szelid lehelete megsimogat minket
És a börtönöket elsodorja.
Fölméri örökeddigi szenvedésünk
Fájdalmunk végtelen homoksivatagját.
Hiába hullott veritékünkkel
Könnyünkkel vérünkkel gondolatunkkal
Televénnyé forgatja majd
Hogy víg erdők és komoly akadémiák
Hazatrallalázzák bujdosó kedvünket.
Megbékélt nyáját a fegyvereknek
Nyugodt szavával gyárakba tereli
Az irigy gépek szerelemmel magasztalják
S arató kezeit
Alázattal nyalogatják a búzaföldek.
Isten országát hirdetem néktek
Aki eljön hozzánk: a földre
Aki nagyobb ünnep nálunk
Mert mindnyájunk ünnepe.
Készüljünk rája illendőképpen:
Igazi lelketek melyet elzártatok
Hogy be ne szennyeződjék a robotban
Vegyétek elő immáron s öltsétek magatokra.
Foltozzák be a nem-törődömséget
És kössék maguk elé az asszonyok
Legtisztább anyaságukat
Illatosítsák meg homlokukat
És szakállukat a férfiak
Ősi testvériségükkel jószándékaikkal
A gyerekek kezében virágok legyenek
És gondtalanságot adjatok nékik.
Bölcs szivekkel örvendezzetek
És siessetek siessetek
Mert alighogy méltón fölkészültünk
Akit elűztek a hadnagyok
Nyugodtan biztosan észrevétlenül
Isten országa hazatalál.
– – – – – – – – – – – – – –
13
Mikor raktok parazsakat
Már-máron látó szemetekbe,
Hogy ne csak lássanak,
Világítsanak is!
Szurkos fáklyát gyújtanak szemükben
Immár a hátulgombolós négerek is
S bennünk még sötétben alusznak a galambok.
Denevér-szárnyon röpködjenek?
Mert eljönnek a kormos fütyülő fickók
És darabos piros kiáltással behajítják
A földszintes múlt apró ablakait.
14
Bölcs, vén könyvekben áll, hogy por vagyunk.
De én, aki a füvek beszédjét
S a kométák dübörgését delelőtökre terelem,
Tudom, hogy nemcsak por vagyunk:
Por és Istenpor vagyunk.
Visszahullván
A por a porral elkeveredik,
Visszahullván
Igy keveredik el Istennel a lélek.
Ki szagolta meg közületek az égi virágokat?
Ki állna nyugodtan robogó vonat előtt?
Lám, az örökké-könyörgők se
S mégis eltemetik a lelkük elevenen.
Le kéne vágni szemhéjukat, mert mindig lecsukják,
S akadna-e közülük is,
Aki élő izmait elásná?
15
Ha már nagyon kell imádkozni,
Imádkozzunk:
Alkotni vagyunk, nem dicsérni.
Gyerekeink sem azért vannak,
Hogy tiszteljenek bennünket
S mi, Atyánk, a Te gyerekeid vagyunk.
Hiszünk az erő jószándokában,
Tudjuk, hogy a Teljes Akarat voltál,
Tudjuk, azért akartál bennünket és mindent,
Hogy az idő kifogytával
És a dolgok elmultával
A Teljes Értelemmé tökéletesedj.
Most mégis megfáradván
Dicséreteddel aratunk új erőt
S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván:
Szabadíts meg a gonosztól.
Ámen!
Nem készült fénykép és nem annyira úszni, mint inkább nyaralni jöttem ide. A medence kicsi és meleg vízű. Arra jó, hogy az öreg szívemmel lassan, óvatosan ússzak vagy csak lebegjek benne. Szaunába sosem tudtam egy percnél hosszabb időt eltölteni és most a lávaköves jakuzzi is próbára tesz. Szeretném imádni, ha már itt lehetek, de nagyon nehezen tűröm a meleget. Viszont a szociológiai felméréseim zavartalanul folynak tovább itt is. Ma, kifelé jövet belehallgattam, akaratlan, két kigyúrt, sűrűn „kivarrt” – medenceparti megfigyelés alapján mondom – húsz év körüli fiatalember beszélgetésébe.
– „A mercit elpattintottad?” – érdeklődött az egyikük. – „Akkor most az audival jársz?” – kérdezte tovább. Időközben odaértek egy leginkább teherautóra hajazó, fényesen csillógó, óriási, fekete autóhoz. A másik válasz helyett kinyitotta, beültek és elhajtottak.
Valamelyik okos kultúrantropológus rájött, hogy a hagyományos ételek és a hozzájuk fűződő bizakodó kicsengésű hiedelmek a földrajzi kényszer szülöttei. Év végére, a tartósítás és a hűtés tökéletesedését megelőző időkben, minden elfogyott a kamrából. Maradtak a száraz termények, a bab, borsó, lencse, amikből újévre már mindenkinek elege lett és a füstölt húsok. Nem elég, hogy egy ilyen nevezetes napon is ezt kellett tálalni, de még valami jópofát is ki kellett találni hozzá, hogy újult érdeklődéssel nézzen a tányérjába mindenki. És lám, hiába telt el hosszú idő, az emberi gondolkodás rugalmatlansága miatt, aminek változatlansága egy másik antropológus felismerése, éppúgy megmaradnak ezek az ősi szokások a jövőben is, mint az őskori, vesszőkosárban kiégetett agyagedények mintázata a fröccsöntött műanyag kaspók oldalán.
Lencseleves
Mindig csak az a pénz!
Leves receptek nincsenek a felegyzések között, pedig, ahogy mondani szokás „levesesek” voltak. Különösen Ómika és Apu. Így aztán ismét a mesterszakácsokhoz és saját kútfőmhöz folyamodtam. Anélkül, hogy fényezni akarnám magam, megemlítem, hogy annyiban én is egy mesterszakács vagyok, hogy szeretek teret engedni a pillanatnyi káosznak. Ha nincs húslé, jó lesz a leveskocka is, ha van füstölt hús, nem kell lé, nem kell kocka. Szeretnek a rántásba cukrot tenni, amit én is szoktam. Szóval mindent felhasználok, ami van otthon és semmi sem hiányzik, amit elfelejtettem megvenni. Mindenesetre ez a régi, kedves szakácskönyvem -Lukács István-Novák Ferenc-Nagy László: Mesterszakácsok receptkönyve (1985), ebben tudjátok ellenőrizni, mennyire vagyok elfogult magammal szemben és mennyire dramatikusan értelmezem mások szövegeit. A lencseleves jó lett. A biztonság kedvéért tettem bele a babérlevél mellé egy kis tárkonyt is. Épp csak egy keveset.
„Ki fogom fejteni, hogy a sikeres gén egyik meghatározó tulajdonsága a könyörtelen önzés. A gén önzése rendszerint önző egyéni viselkedésben is megnyilvánul. Ám, mint látni fogjuk, vannak olyan sajátos körülmények, amikor a gén saját önző céljait legjobban azáltal érheti el, hogy elősegíti az önzetlenség bizonyos korlátozott formáját az egyedi állatok szintjén. A „sajátos” és „korlátozott” fontos szavak az utóbbi mondatban. Bármennyire is szeretnénk az ellenkezőjét hinni, az egyetemes szeretet és a faj egészének érdeke olyan fogalmak, melyek evolúciós szempontból egyszerűen értelmetlenek.”
