“Amikor
Javaslat
A fenti Fb
bejegyzésre, amint az várható volt, született néhány reakció, az aktualitását illetően. Tehát, hogy, de nem erre esküdött fel, illetve igaza van-e, mármint annak a bizonyos (azoknak a bizonyos) rendőrnek (rendőröknek).
Az eskü
eredeti jelentéséről szó sem esett. Azt hiszem, hogy itt lehet a bibi. Mert igaz, hogy a rendőr is ember, főleg otthon, a négy fal között, de semmiképpen sem az utcán, egyenruhába beöltözve. És elég egy szava szegése, hogy megrendüljön a bizalom az összesben. Ennek pedig igen messzire nyúló következményei vannak. Analógiának felhozom Gyurcsány nem lemondását, ami hosszú időre precedenst teremtett, hogy nem kell lemondani, hiszen ennek semmilyen következménye nem lesz. És nem is mondott le igazán senki, a taktikai megfontolásból lemondatott női bábokat.
Mint már többször
leszögeztem, nekem szerencsém volt. Nagyon korán megtanította apám, hogy semmit ne higgyek el, hiszen éppen csak lejöttünk a fáról, a civilizáció fényes máza mögött dúl a dzsungel háború a túlélésért
Szóval, nem kellett kiábrándulnom a rendőrökből, nem most veszítettem el a bizalmam, hanem még a hetvenes évek környékén, amikor lépten-nyomon igazoltattak, mert hosszú, loboncos hajam volt, mert “párhuzam” nadrágot vagy koptatott kordot hordtam és simán szemtelenkedtem velük, ha úgy tartotta kedvem. Ők jól elszórakoztak a kiscsaj szívatásán én megtanultam, hogy igen, ők is csak emberek.
A cinizmusomnak
köszönhetően, nem is esküdtem fel-meg, nincs is mit megszegnem. De senkinek nem kell esküdözni és aki mégis megteszi, az állja a szavát mindhalálig!
De remélem,
hogy akad köztük olyan, aki komolyan veszi magát és az adott szavát és lesz egy kor, amikor ennek újból súlya lesz.

Sokat írtam már ilyesmikről, bár a rendőrös sztorik már sehol nincsenek.
(Ha nem lenne még mindig ez a nyomorult vallás, akkor nem kellene ilyen f-kat olvasnom, hogy; tegnap öngyilkos lett egy … ön miatt, a félelemkeltés miatt, a manipulált háborús narratívája miatt… Sok ember élete szárad a lelkén : ((( Ezt már csak az Égiek tudják elrendezni önnel.) Csak így magamnak jegyzem fel, hogy erről is írjak egyszer vagy találjak hozzá jó idézeteket, mert ha nem a kurva égiektől várnánk, hogy csináljanak valamit, akkor talán többre jutnánk.
