“Nem tudtam elszakadni tőlük. Egyszerre szerettem és gyűlöltem őket. Ők voltak a tökéletesek a szememben. Nem ért fel hozzájuk senki. És igaz, ami igaz, apu nem csak az okosságával emelkedett a többiek fölé, hanem a nagyvonalúságával, a humorával, azzal a különleges, másnál nem tapasztalt világlátásával, amelynek párját a mai napig nem találtam. Olyan sokkal volt több, mint a többiek. Mégsem vettem észre soha és most nem túlzok, hogy bárkit lenézett volna, magánál kevesebbre tartott volna, bárkivel éreztette volna a szellemi fölényét. Másrészt, nagyon pontosan meg tudta határozni egy konkrét ember konkrét helyét a környezetünkben. Soha nem áltatta magát azzal, hogy bedőljön valami formális, udvariasság, vagy ravaszság diktálta gesztusnak. Mégis hiányzott belőle bármilyen rosszhiszeműség. Újra, meg újra kitárta a szívét.

De a fiatalkori verseit eldugta előlünk. És maga elől is. Nem sóhajtozott másik élet után. De nem is fordult el a művészféléktől. Bele adott mindent a munkájába. Hitt abban, hogy hasznos és fontos, amit csinál. Bizonyos értelemben a semmiből építették az országot, hihettek is magukban. Hitt abban, hogy a megelőzés, a gyógyulás lehetőségét mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni. Hitt abban, hogy a gyógyszertár-hálózat fenntartása, fejlesztése az emberek, a nép javát szolgálja. Fura most, a rombolás zenitjén leírni ezeket a szavakat. Amikor elkezdtem őt figyelni, akkor is rombolás után voltunk. Összeomlott egy rendszer, amelybe a nép nagyobb részének nem volt meg mindehhez a joga, és romba dőlt egy ország a háború miatt. És ők a szemétből, a maradékokból egyenként kiszemezgették, hogy mi és hogy maradjon meg. Hozzáadták saját testi-lelki erejüket és építkezni kezdtek. Másfajta romokat takarítottak, mint ami most van. Most azt az országot rombolják, amit egy nép magának épített. Jól-rosszul, de vér-verítékével. Apáink országát. Nem kizsákmányoló, rabszolgatartó oligarchák kis királyságait, hanem a közös vagyont. Hát, már nem sok maradt, nem kell már sokáig sírni emiatt. Az ide-oda államosítás haszonélvezői közben röhögnek a markukba. Az ilyen buta népnek bizony jól jött az a néhány elszánt és tiszta szívű komcsi, aki megvédte őket, amíg élt, a vérüket szívó parazitáktól.”