Ostoros | Ostoros Ágnes

Gyász

Felmegy az ember hídra. Letesz egy szál virágot. Elmond egy ateista imát a vízbefúltak lelki üdvéért. Aztán kéri az isteneket, hogy többé ne történjenek ilyen szörnyűségek. Aztán azt kéri, hogy ha történnek is, ne az ő szeretteivel történjenek. De aztán hálát ad azokért az emberekért, akik ha jelen vannak egy katasztrófa helyszínén, azt teszik amit kell, azt teszik, amit tudnak, teszik amire képesek.

Aztán hálát ad Bagyó Sándorért. Nem ismerem személyesen, de régóta hálás vagyok a sorsnak, hogy a fiamat gyerekkorában összehozta vele, mert az ő példája egy életre szóló példa volt kitartásból, emberségből, szolgálatból a fiam számára. Az én kormányomban ő már rég miniszter.

Most köszönöm meg, hogy soha nem kellett félnem elengedni a fiamat a Balatonra. Tudtam, hogy jó helyen van a vízimentők között. Vigyáznak egymásra, vigyáznak ránk.

És odaérnek.

Elmaradt Gozsdu

Igazán beteg lettem, így aztán ma sem mentem. Egy régi képeslappal örvendeztetlek meg benneteket. A csillagos égre, még Van Gogh is elismerően csettintene. De, legalábbis nem bánná, hogy nekem tetszik 🙂

Rossz idő

Az első csütörtök, amikor nem mentem ki. Tegnap zuhogott az eső és megfáztam.

Pedig, készültem. Egy új installációt építettem. Még fényfűzérrel is elláttam. De, csak a konyhát díszíti.

Talán, jövő héten…

Gozsdu május

Igazán barátságtalan idő volt. A szél tépte-cibálta a fejem, a hajam, a képeim. Kísérleti jelleggel nem vittem ki a karkötőket, így nulla sikerélményem volt ma. Elhatároztam, hogy jövő csütörtökön; vérre megy. Ha vesznek valamit, csak akkor lesz ebéd 🙂

Engedve a hely szellemének vagy, amit annak hittem, festettem egy macskát, Bébit. Aztán kiderült, hogy a hely szelleme nem ez.

És, ha már a macska. Itt vannak a vázlatok egy előző ötlethez.

Képes napló, Baross utca

Mégiscsak az lesz a legjobb, ha kedvenc képeimet a honlapomon gyűjtöm. Telefonnal készült, a mai borongós napon, illusztrálva, hogy bármit tönkre lehet tenni. A Múzeum kertben is voltunk. Annyira felújult, hogy nincs mit fotózni rajta.

Ezt pedig a Podmaniczky utcában láttam meg. Szóhoz sem jutok. Anakronisztikus. Ezt most bemondásra kell elhinnetek, mert a környezetet nem fotóztam. Majd holnap.

Budapest Montmartre

A kaját lehet legjobban eladni. Most is azért álltak meg az emberek, hogy a thai ételeket böngésszék. Én is ott ebédeltem megint.

Valaki megint olvadozott a képeimtől, azoktól, amelyek a legeldugottabb sarokban voltak. Egy enyhén ittas fiatalember karkötőt akart venni a barátnőjének, de sokallotta az árát. Amikor pakolni kezdtem, odavittem az asztalukhoz; ajándékképpen. Nagyon megörültek.

Délelőtt rossz kedvem volt. A szél háromszor is felborította a kölcsönkapott, rozoga állványt. Elhatároztam, hogy többet nem is teszek ki semmit, csak meggyűrödik, tönkremegy. Aztán délutánra megint jobb kedvem lett. Nem rajzoltam, mert olyan sok kísérőm és látogatóm volt, hogy egy percem sem maradt rá.

Bárhogy is lesz jövő héten, a képek elrendezésén változtatni kell. Egyáltalán nem érvényesül a szépségük.

Gozsdu Montmartre

Harmadik alkalom. Még mindig hűvös van. Majdnem jó már az állványozásom. Egy férfi megvett volna egy karkötőt, de a nője rákiabált, hogy pont ilyened van otthon. Ami, ugye lehetetlen, hiszen mind egyedi 🙂

Aztán, délutánra jobb idő lett. És finom, thai ebédet ettem. Egy fiatal nő körberajongta a képeimet. Egy másik, nem annyira fiatal, kettőnek az árát kérdezte. Azt hiszem, sokallotta, mert végül vásárlás nélkül ment el. A horror nyulak senkit nem érdekeltek, pedig húsvét van.

Ez egy nekem való hely.

Le is fogom rajzolni, még sokszor. Azt, amit középiskolában elvettek tőlem -a rajz, a festés örömét, most, túl a hatvanon, pótolhatom. Nincs teljesítménykényszer, nincs kinek, nincs miért megfelelnem. Boldog ember, akinek mindig csak maga a mérce.

Álomfejtés

Azt álmodtam, hogy együtt utazunk valahová. Mire elértem az utolsó ellenőrző pontig, már nagyon sokat veszekedtem a személyzettel. Úgy vettem észre, hogy mindenki akadályokat gördít elém. Az utolsó pultnál vettem észre, hogy az irataimon eltérő sorszámok szerepelnek. Mutattam az utaskísérőnek, aki nagyon megijedt. Kikapta a kezemből a jegyeket és a szomszédos pulthoz szaladt vele. Ott nem tudtak neki segíteni. Akkor visszajött és telefonálgatni kezdett. Hallottam, hogy a pilóta azt mondja neki, hogy már nem tudnak sokat várni rám. Tudtam, hogy a testvérem már a gépen van. Telefonon elmondtam neki, hogy bonyodalmak adódtak. Azt mondta, leszáll, amíg nem érek oda. Elkészültek az új papírok. A repülőtéri busz, kanyargós, erdei ösvényen száguldott a gép felé. Elkanyarodott egy víztorony mellett. Minden repülőgépes álmomban erre vezet az út. Láttam a testvéremet, hogy kiszáll. A pilóta szólt a kísérőmnek, hogy nem várhat tovább, hiába, hogy már majdnem ott vagyunk. A gép kigurult és felszállt. Amikor megállt a busz, a kísérőm felmutatott az égre, ahol éppen felrobbant egy repülő. Az volt a gépe – mondta.

Az álomban végig haragos és ideges voltam. Mindenképpen el kellett volna utaznom. Nem éreztem megkönnyebbülést. Konstatáltam, hogy megmenekültünk. Természetesnek vettem a védelmet.